Hogyan ábrázolják az öngyilkosságot és a droghasználatot a népszerű sorozatok, veszélyes terepre sodorhat-e egy tinédzsert egy film, és mit lehet tenni, hogy ez biztosan ne történjen meg? Filmes szakember és pszichológus vitázott a témáról az Érted Talks sorozat hétfői, kolozsvári beszélgetésén.

A kolozsvári Planetáriumban Farkas Boglárka Angéla, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem gyártásvezetője, filmes szakember és Kalóz János-György klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta beszélgetett április 25-én Domokos Ferenc moderálásával.

Rossz hatással vannak-e a nehéz témát feldolgozó filmek, sorozatok a fiatal nézőkre, volt-e már olyan, hogy egy film miatt kértek segítséget? – hangzott el az első kérdés. Kalóz János-György nem nevezné ezt direkt hatásnak: sosem kértek segítséget tőle valamilyen műalkotás miatt, áttételesen viszont lehetnek egy-egy filmben olyan jelenetek, amelyek erős érzelmeket válthatnak ki, amelyeket nehéz feldolgozni. Akiknél már meglévő trauma is fennáll, azok számára triggerként hathat egy-egy téma, komplex jelenet vagy vizuális kód. Farkas Boglárka szerint ugyanakkor a film számára nem létezhet tabutéma – ezeket a témákat is fel kell tudni dolgozni, és valamilyen módon ábrázolni. A szakember ellenpéldaként hozta fel az 1920-as évek filmes etikai kódexét, amely meghatározta, mit nem szabad ábrázolni (például fehéreket rabszolgatartóként, szexualitást stb.). Felerősödött viszont a politikai korrektség, elvárás, hogy a változatosság és a társadalmi igazságosság zászlaja alatt minél több emberi identitást és életformát mutasson meg a film, ugyanakkor sokkal grafikusabb, nyersebb napjaink filmvilága, tette hozzá.

A beszélgetés apropói közül az Euphoria sorozatot emelte ki Farkas, mint droghasználatról szóló igen explicit sorozatot, amely kapcsán készült egy kutatás a Redditen megjelent kommentek alapján. A kommentelők közül senki nem követett el semmit pusztán a sorozat hatására, ugyanakkor sokan tudtak azonosulni a filmben megjelenített témákkal és jelenetekkel („jártam már így”). Egy-egy probléma ábrázolása és normalizálása kapcsán Farkas hangsúlyozta: a film termék és ipar, ami elsősorban kiszolgálja a társadalmi konszenzust, azt tükrözi. Általában az undergroundból jön valami, ami felforgatja a már meglévő alapokat, a mainstreamet, és úgy ágyazódik bele.

Film a terápiában

Ebből kiindulva tevődik fel a kérdés, hogy ajánlható-e film vagy sorozat valakinek gyakorló pszichológus által? Kalóz János-György kétélű választ adott: egyrészt igen, másrészt ő személyesen nem ajánlana. Praxisából fakadóan jobbnak látja, ha az érzelemfeldolgozás során jelenlétével segíti páciensét/kliensét, mert ha ő nincs ott, hogy végigvigye a folyamatot, akár balul is elsülhet a dolog, nem jó helyre kerül az alkotás. A pszichológus elve, hogy senki se távozzon úgy tőle, hogy az érzelem „nincs helyretéve”.

A filmiparban ezzel szemben a felelősségvállalást gyakran letudják egy felirattal, mutatott rá Farkas Boglárka, ez pedig sok esetben csupán annyit ér, mint holtnak a csók. Az Euphoria megoldotta annyival, hogy segélyhívó hotline-t helyezett be az epizódok elé, a 13 okom volt (amely szintén tinidráma és egy lány öngyilkosságához kötődő történetszálra alapszik) pedig egy felhívást intézett a nézőkhöz, hogy amennyiben problémákkal küzdő tini az illető, ne nézze meg a sorozatot. Ezek a filmek felerősíthetnek nagyon negatív érzelmeket és „a karika nem minden” – tette hozzá Kalóz a korhatár megszabásával kapcsolatban. A legfontosabb itt a szülői nevelés és az minőségi együtt eltöltött idő, amely alatt meg van teremtve a fórum és a lehetőség, hogy biztonságban és ítélkezésmentesen beszélgethessünk gyermekünkkel. Mihelyt egy gyerek úgy éli meg, hogy kérdései vannak, és erre nem tud választ adni, túlterheli, abban a pillanatban megtörténhet, hogy visszafojt valamit – ezek ilyen esetekben nem megfelelő megküzdési mechanizmusok.

Mit tud a filmipar a függőségről?

A függőség megjelenítésével kapcsolatosan felmerült az Euphoria mellett a klasszikusnak számító Trainspotting és az Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries) is. Farkas úgy látja, hogy a Trainspotting abban alkotott nagyot, hogy a heroinfüggőséget a humorral és nyerseséggel párosította, valamint burkoltan a felelősségvállalást is felerősítette ezáltal: a legtöbb alkotás ok-okozati összefüggéseket és narratív szálat keres egy karakter történetével, értelmet adni a függőség létjogosultságának, miközben a Trainspotting pont arról szól, hogy „a világ legrosszabb országában” (Skócia) „miért van szükség okokra, ha ott van a heroin”. Nem mondja ugyan ki expliciten, hogy miért, viszont sejthetjük, hogy csakis azért, mert „jó”.

Kalóz megerősítette a filmkritikus meglátásait, viszont kifogásolta a filmben az elvonási tünetek ábrázolását – utalva saját opiátfüggő múltjára is –, de elismerte, hogy talán az egyik leghitelesebb film. Az Egy kosaras naplója szerinte viszont a leszokás harcát, a küzdelmet jobban kidomborítja, mint a drogfogyasztás élményeit. Mint elhangzott, az Euphoria vizuális töltete nem függ össze a drogfogyasztás élményével, nem lehet eltalálni sosem azt vizuálisan, hogy egy drog hogyan hat az illetőre – sztereotípiák vannak, de sosem tudjuk, hogy egy adott személy tudatalattijából mit hoz fel egy „trip”.

Farkas Boglárka kétféle perspektívát azonosított a drogfogyasztást ábrázoló filmes beállításokban: vannak az ún. objektív beállítások, „amikor mondjuk valaki benyom egy tűt és kidől”, és vannak a szubjektívek, amelyek transzponálják a szereplő belső élményeit – ezeket szokták hullámzó falakkal, süllyedő szőnyeggel, vibráló színekkel és egyéb érzékcsalódást színlelő effektekkel bemutatni. Az Euphoria sajnos a túlesztétizáltság áldozata a videoklipes beállításoknak köszönhetően, de az Egy kosaras naplója sokkal objektívebb, jegyezte meg. „A világ eszméletlenül gyorsul, a filmgyártás is követi a trendet, egyre durvábbak a vizuális hatások” – tette hozzá Kalóz. Szerinte azonban a függőség kíváncsisággal kezdődik, és paradox módon pont a durva vizualitás vagy az élettani hatások részletes magyarázata az, ami elrettentheti a nézőt a szerhasználattól.

A tinisorozatok serdülőkre gyakorolt hatását nehéz befolyásolni, megállapítani, a legfontosabb az, hogy beszéljenek azokról, amiket láttak. „Bármilyen információt fel lehet dolgozni“ – hangsúlyozta a pszichológus. Egy barátnak elsősorban az a dolga, hogy meghallgassa a másikat, illetve, ha kérik, véleményt mondjon, de van egy lépésről-lépésre folyamat, amely a szülőktől indul, esetleg az iskolai osztályfőnök, vagy más személy bevonásával folytatódik, a krízishelyzet kezelésének végső fázisa pedig a szakember bevonása. Segítséget kérni kell – senki sem egy „baj”, nem a függő a baj, hanem helyzetek vannak, amelyeket kezelni kell – összegzett Kalóz János-György.