Elrabolt lelkek jajszimfóniája – megnéztük az Elveszettek és a Baptiste sorozatot

A BBC által gyártott The Missing (Elveszettek) és Baptiste sorozatokban Julien Baptiste nyomozó elrabolt gyermekeket és fiatal lányokat mentene, a keresésben viszont hol román, hol magyar bűnözőkkel fut versenyt.

Nem olyan régen, 2014-ben a BBC előrukkolt a The Missing (Elveszettek) című, nyolc epizód rövid minisorozattal, amelynek írói Harry és Jack Williams, a gyártásba az amerikai Starz csatorna is besegített és Belgiumban forgatták. Mind a nyolc részt a később ragyogó nemzetközi tévés karriert befutott Tom Shankland rendezte, akit a következő évben Primetime Emmy díjra jelöltek érte. A sorozat mind kritikai, mind közönségsiker lett, egy gyermek eltűnése-elrablása kapcsán a szülői optimizmust, a szívszorító lemondást és az eset titkainak hátterét kegyetlen arányérzékkel ábrázolta, sötét tónusú izgalmat hozott létre, a főbb szerepekben Tchéky Karyoval (Julien Baptiste francia nyomozó), James Nesbitt-tel (a gyermekét megállíthatatlanul kereső apa) és Frances O’Connor-ral (a beletörődést választó anya).

A sikeren felbuzdulva az Elveszetteknek 2016-ban második évada született, remek antológia ígéretével, ám rögtön utána a BBC ebben a formában elkaszálta, majd spin-offként visszahozta 2019-ben Baptiste cím alatt. A Baptistenak is egyelőre két évada készült, a második 2021 nyarán futott le a BBC One csatornán. Írói ugyanaz a Williams testvérpáros, de az epizódokat most már többen felváltva rendezik. A gyártók ezt a második nekifutást is antológiaként képzeltek el, mivel a két-két, összesen immár négy évad négy önálló története során az egyetlen kapocs a megszállott nyomozó figurája, akivel Tchéky Karyo, ez a számos mellékszerepben tündöklő, török származású francia színész immár szimbiózist alkot. A négy évad – mert vehetjük egy kalap alá, révén a főhős mindenütt ugyanaz – mind a négy alkalommal egy vagy több gyermek eltűnését, illetve elrablását tematizálja, amely típusú bűntényre Baptiste nyomozó szakosodott, azaz egyfajta önkéntes küldetést érez az esetek megoldására.

Az antológia, főként annak első két évada önmagában is figyelemreméltó, a BBC minőségi sorozatainak élbolyában szerepel, a második kettő azonban kevésbé élvezi a kritika dicséretét, viszont a minőségi szempontokon kívül más oka is van annak, hogy a lehetséges erdélyi magyar nézők figyelmébe ajánlom. Az antológia első történetének gyártása során egy erdélyi magyar és egy román színészt is alkalmazott a BBC, a harmadik történetben Amsterdam utcáin egy román bűnbanda ellen küzd Baptiste nyomozó, míg a negyedik történetben magyar bűnözők ellen Budapesten. A magyar közegű történet annyiban is kivételes, hogy aktuálpolitikai motívumokkal dolgozik, a menekültválsággal összekapcsolt szélsőjobbos bűnözés és politikai üzenetgyártás sodorgatja a fiktív történet alaposan összekuszált szálait. De ne rohanjunk előre, lássuk előbb az Elveszetteket.

Egy angol házaspár a nyolcéves fiúkkal Franciaországban nyaral, amikor egy este a fiúnak nyoma vész. A szülők kérik a francia rendőrség segítségét, megérkezik Julien Baptiste nyomozó, és neki is lát a munkának, de a tettes(ek) annyira semmi nyomot nem hagyott-hagytak, hogy jóformán esélytelennek tűnik megtalálni a kicsit. Apja és anyja a kétségbeesés, remény, lemondás és gyász összes lelki poklát megjárják. A néző pillanatokon belül együttérez velük, és együttérzése a történet előrehaladtával egyre csak mélyül. Azért is, mert az elbeszélés időnként a jövőbe ugrik, nyolc évvel későbbre, ahol a helyszín ugyanaz, a papa kétségbeesése felfokozottabb, reménye viszont nem lankadt, ám a gyermeknek továbbra sincs nyoma. Végül a történetet olyan feloldással zárják, amely mind az apában, mind a nézőben hagy némi halvány reménysugarat, jóllehet a nézőt több pesszimista információval látják el. A gyermek eltűnésében közreműködő román szereplőt, Costelt, a székelyudvarhelyi születésű Bartos Csaba alakítja, aki több éve Belgiumban próbál szerencsét, és feltűnik többek között Anamaria Marinca is, aki a román újhullám egyik meghatározó arca (4 hónap, 3 hét és 2 nap).

Az Elveszettek második évadába a Williams írótestvérek pár megtörtént esetet gyúrtak egybe, és sokak szerint az antológiának ez a legerősebb felvonása (szerintem is). A nyolc epizódot Ben Chanan rendezte, és olyan nagynevű brit színészek szerepelnek Karyo mellett, mint Ben Morrissey és Keeley Hawes. Itt is a jelen és a múlt között ugrál az elbeszélés, de a szálak Irakig is elvezetnek. Röviden a történet: egy 2003-ban eltűnt-elrabolt lány 2014-ben felbukkan, és a család elfogadja, bár alig hasonlít egykor eltűnt gyermekükre. Azt állítja, hogy a helyi mészáros fogságában töltötte az elmúlt 11 évet, de erről Baptiste nincs különösebben meggyőzve. A történet sokat változik, számos fordulat gazdagítja, mígnem egy eléggé hajmeresztő csavarral szerepet kap az elrabló pszichopata is, majd az ő történetét ismerjük meg. Végül mindenre fény derül, és itt tényleg meg kell kapaszkodni a karfában. Többet el nem árulhatok, mindenesetre a nyolc epizódot feszes elbeszélés, pontosan kimért párbeszédek, kiegyensúlyozott fordulatszám és remek rendezés jellemzi.Forrás: BBC

Most pedig elérkeztünk a hangsúlyosan román és magyar vonatkozású spin-offhoz, Baptiste címmel, melynek a francia – immár visszavonult – nyomozó a főhőse, és aki ezúttal önként vállalja („mert mást nem tehet”) az eltűnt gyermekek-fiatal lányok felkutatását, még úgy is, hogy szinte rámegy az élete, a házassága, a családja. Az amsterdami történet során (első/harmadik évad) a Brigada Serbilu román bűnözőcsoport lánykereskedelme képezi a hangsúlyt, mely csoport élén az igencsak brutális Constantin rendelkezik ártatlan életek fölött, és látja el Kelet-Európából szexrabszolgákkal az amsterdami alvilági kéjipart. Constantin szerepét Alec Secăreanu viszi, aki a God’s Own Country című drámában játszotta a meleg román bevándorlófiút. A kisebb kaliberű színészek mellett viszont feltűnik itt az angol Tom Hollander is, mint húzónév.

A spin-off második évada szinte teljes mértékben budapesti helyszínű, s a színészek javarésze is magyar. Gryllus Dorka rendőrt alakít, egy meg nem határozott nemzetiségű muszlim bevándorló lányát, Hámori Gabriella szélsőjobbos, populista politikust, Béres András pedig a titokzatos bűnözőt, aki a történet meredek fordulataiért felel. A cselekmény során egyrészt eltűnik-elrabolják a brit nagykövet asszony férjét és két nagyfiát, másrészt a nyolcadik kerület, azon belül is Józsefváros muzulmán menekültek tömeglakhelye, harmadrészt pedig az online térben egy Gomorrah nevű álarcos egyén a más kultúrájú bevándorlók megsemmisítésére buzdít, és gyűl a népharag, amely alaphangulatból Ágoston Kamilla (Hámori) kovácsol tisztesnek alig nevezhető politikai tőkét. Baptiste csupán jelentkezik a brit nagykövetnél azzal a szándékkal, hogy segít felkutatni a családját, de olyannyira tragikus fordulatot vesz a nyomozás, hogy Baptiste eddigi pályafutása során itt süllyed a legmélyebbre, és az immár hagyományos pszichopata ellenlábasok mellett kénytelen saját démonaival is megküzdeni.

Kár, hogy a Williams írótestvérek dramatizáló tehetsége olyannyira kifulladt, hogy az elbeszélés mozgatórugóit és a párbeszédeket már képtelenek a hitelesség magaslatán tartani, s a rendezők sem tudnak az elődsorozatok szakmunkásaihoz hasonlóan eléggé sötét és kegyetlen világot teremteni. Gryllus Dorka viszont csuklóból hozza a cinikus, gyászoló, megkeseredett és bosszúálló nyomozót. Apró hibái ellenére mégis érdemes a Baptiste-tal is tennie egy próbát annak, aki szereti a kisképernyős krimiket.

The Missing. Brit-amerikai-belga, 2014–2016, BBC és Starz. Írta: Harry és Jack Williams. Rendezte: Tom Shankman, Ben Chanan. Szereplők: Tchéky Karyo, James Nesbitt, Frances O’Connor, David Morrisey, Keeley Hawes, Jason Flemyng stb. Baptiste. Brit, 2019–2021, BBC. Írta: Harry és Jack Williams, Kelly Jones, Catherine Moulton. Rendezte: Börkur Sigþórsson, Jan Matthys, Thomas Napper, Hong Khaou. Szereplők: Tchéky Karyo, Tom Hollander, Jessica Raine, Alec Secăreanu, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Béres András stb.

Kapcsolódók

Kimaradt?