Kárpát-medence tizenhat településének menyasszonyi népviseleteit mutatták be szombat este Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.

Pitlik-Sipos Eszter néptáncpedagógus, népviseletgyűjtő kollekciójának értékes ruhakölteményeit tekinthették meg az érdeklődök szombat este a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium dísztermében. Az esemény Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében valósult meg.

A hagyományőrző eseményt Grezsa Csaba főkonzul nyitotta meg, aki elmondta a rendezvény Magyar Szórvány Napjához kapcsolódik, amit november 15-én ünneplünk Bethlen Gábor fejedelem születésének és halálának évfordulóján. Mint fogalmazott, ünnepeink megtartása az, ami igazán fontos ezen a napon, hiszen nemzeti önazonosságunk megtartása elsősorban az ünnepekhez kötődik.

„Annak ellenére, hogy milyen páratlan sokszínűség jelenik meg a Kárpát-medencei kultúrában, akár a népviseleteket illetően, akár a népdalkultúrát, akár más kulturális vagy művészeti ágakat illetően, nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy összetartozunk. Mert ezek az irányok nem egymás ellen, hanem egymás mellett mennek” - mondta Grezsa Csaba.

A rendezvényen Kárpát-medence 16 településének 17 menyasszonyi népviseletét vonultatták fel a ruhákat viselő fiatal lányok. A résztvevők Sióagárd, Kalocsa, Gyöngyöspata, Rimóc, Magyarbőd, Tótkomlós, Ajak, Bodroghalom, Kálló, Klézse, Bukovina, Kraszna, Magyarpalatka, Méra, Kalotaszeg, Gömör települések népviseleteit tekinthették meg. Méráról két viseletet is bemutattak, egy fehér és egy színes menyasszonyi viseletet.

Pitlik-Sipos Eszter néptáncpedadógus, népviseletgyűjtő elmondta, Magyarországon a kis távolságok ellenére is tájegységenként rengeteg különböző stílus alakult ki, szinte településről településre járva más szokásokat hallhatunk az idősebbektől. A színes kultúra nemcsak a népszokásokra, hanem azok részeként a menyasszonyi ruhákra is kiterjed.

„A középkorban már maga a menyasszonyi ruha kifejezés is értelmezhetetlen volt, hiszen az arisztokrácia kivételével senkinek nem futotta egy olyan ruhára, amit életében csak egyszer vesz fel. A századfordulón nem volt általános gyakorlat, hogy erre az alkalomra külön menyasszonyi ruhát készítsenek, hanem a meglevő legszebb, legújabb ünnepi ruhadarabokból állították össze a lakodalmi öltözetet. Tehát a menyasszonyi viselet megegyezett az illető tájegység ünnepi viseletének darabjaiból hagyományos módon összeállított öltözettel, így menyasszonyi ruha tulajdonképpen nem létezett. Azután az ünnepélyes jelentésű fekete szín lett divatos, majd újból a színes, később a fehér szín vált uralkodóvá” - fejtette ki a néptáncpedagógus, népviseletgyűjtő.

Azt is megtudhattuk, hogy a menyasszony öltözetének kiegészítője és egyben a menyasszonyi állapot legpregnánsabb kifejezője a fejviselet: a párta vagy a menyasszonyi koszorú. A koszorú a menyasszony szüzességének jelképe is lehetett; különösen hagyományőrzőbb területeken a nem érintetlen lány nem viselhette.

„Századunkban általános lett az élő virágokból, leggyakrabban rozmaringból készített menyasszonyi koszorú viselése, mely napjainkban már kizárólag művirág koszorú. Általában rózsabimbóból, tükördarabokból, ezüst kalászokból készített fejdísz, az arc körüli részen viaszos levelekkel. Egyes archaikus helyeken a koszorú szem fölötti részéről színes pántlikák lógtak a menyasszony arcába, ezeket pl. Turán szégyenpántlikának nevezték, s a hit szerint a menyasszonyt óvták a rontás ellen. Gyakran viseltek a koszorú alatt egy rozmaringból font kiskoszorút is, a szüzesség jelképeként. Némely területen az utóbbi időkben az áldozó kislányokat és a Mária-lányokat is megillette. Korábban általánosan elterjedt szokás volt, hogy a meghalt fiatal lányokat menyasszonyi ruhában, koszorúval vagy pártával a fejükön temették el” – mondta Pitlik-Sipos Eszter.

Azt is elmondta, hogy a viseleteknél gyakran beszélhetünk rekonstrukcióról, hiszen sok viseletet már nem lehet megvásárolni, illetve az elhasznált, rossz állapotú ruhákra is rekonstrukció vár.

„A táncosok például gyakran rekonstrukciókat hoznak létre fotók, leírások vagy szerencsésebb esetben eredeti minták alapján. Gyűjteményemben is vannak rekonstruált darabok, viszont itt a bodroghalmi, vagy a kállai menyasszonyi viselet esetében egy újraalkotásról beszélünk, mivel nem állt rendelkezésemre semmilyen hiteles anyag a rekonstruálásra. Ezért a környék jellegzetességeit összegyúrva alkottam meg”- fejezte ki a népviseletgyűjtő.

A menyasszony még egy fontos kiegészítője a gyűrű. A parasztság körében évszázadokig gyolcs vagy selyem kendőket ajándékoztak  a lányoknak, a gyűrűajándékozás csak a 19. században kezdett elterjedni.

„Györgyfalván a 1930-as években úgy volt szokás, ha egy legény udvarolni kezdett egy leánynak előbb egy háromköves ezüstgyűrűt ajándékozott a lánynak, amelyben piros, zöld és fehér kő volt. Később egy ezüst pecsétgyűrűt vett majd három, négy év múlva, ha komolyak voltak a szándékai arany pecsétgyűrűvel vagy kövesgyűrűvel ajándékozta meg választottját. Tudunk olyanról is, hogy már 12 évesen az inaktelki leányok hat darabból álló háromköves ezüstgyűrű készletet kaptak a „komolyabb” udvarlóktól. Minden darabját hordták is, mégpedig 2-2 jutott a bal kéz középső ujjára és a neveletlen ujjra is. Úgy osztották el, hogy minden ujjon legyen egy piros és egy zöld köves” – mondta Pitlik-Sipos Eszter.

A bemutató során fehér, színes, de fekete viseleteket is megtekinthetett a közönség, hiszen nem volt mindig boldog alkalom az esküvő napja a menyasszonyok számára.

„Egy nő életében régen és ma is az egyik legfontosabb esemény az esküvőjének, lakodalmának a napja. Régen azonban nem volt ez mindig olyan boldog, hiszen elsősorban a vagyon, a családi rang megtartása volt a cél egy-egy frigy esetén. Láthatjuk ezt a nagy királyi családoknál, de a paraszti világban is megvoltak a rangok, ha csak Kalotaszegen járunk is láthatjuk, hogy nem házasodhatott össze akárki akárkivel, persze mint mindenhol ott is láthatunk kivételeket például egy szöktetés alkalmával” –fejtette ki a néptáncpedadógus, népviseletgyűjtő.

Minden menyasszonyi viselet bemutatását helyi jellegzetességeknek megfelelő népzene kísérte, illetve a ruhák épségének megőrzése érdekében rövid táncokkal készültek a menyasszonyok, párjakkal. A népviselet bemutatót követően táncházba folytathatták az estét az érdeklődők.