Színházünnep Sepsiszentgyörgyön: előadásokba és azok mögé is betekintést nyújtanak
Felnőtt- és gyerekelőadásokkal, nyilvános próbával, színészzenekar koncertjével, színpadtervekből készült kiállítással és kedvenc színészekkel való kávézással készül megünnepelni a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a március 27-i színház világnapját.
Az egésznapos színházi ünnepségsorozat csütörtökön délelőtt 10 és 12 órától A mindent látó királylány című bábelőadással indul. A Fodor Orsolya rendező, illetve Dávid Péter és Pánczél Kata bábszínész által színpadra vitt Az aranytulipán című magyar népmese adaptációja.
„Van egy birodalom, és benne egy égszínkék szemű királylány, akinek nem akad olyan kérője, aki ki tudná állni az egyszerű próbát: úgy elbújni, hogy a királylány meg ne találja. Csak egy kertész járja az erdőket, őt viszont csak a kék tulipánok érdeklik. Meg egy kicsit a királylány kék szemei is…” – vázolják a mese alaphelyzetét az alkotók.
Csütörtök délben, 12 órától Színészkávézóvá alakul a sepsiszentgyörgyi színházban működő Vendelin Étterem, ahol minden asztalnál más-más színész várja a velük barátkozni kívánó nézőket. Göllner Boróka, Kolcsár József, Kovács Kati, Mátray László, Nagy-Kopeczky Kristóf, Szalma Hajnalka, Varsányi Szabolcs és Vass Zsuzsanna lesznek a házigazdák, akikkel bárki társaloghat egy homokóra által meghatározott ideig, ezáltal betekintést nyerhetnek a színházcsinálás boszorkánykonyhájába, vagy akár a művészek magánéletébe is. A beszélgetés természetesen ingyenes, a vendégeknek csak saját kávéikat, fogyasztásukat kell kifizetniük.
A színház világnapján, kora délután, 14 órától Pignitzky Gellért most készülő Determinált című legújabb egyéni előadásának nyílt próbáját tekintheti meg a közönség a színház előcsarnokából nyíló Üvegteremben, ahol a színművész mesél is az előadás elkészítésének körülményeiről.
A produkció József Attila életét kívánja bemutatni a költő Szabad-ötletek jegyzéke című pszichoanalitikus naplója, versei és más tanulmányai nyomán, illetve azt is megpróbálja körüljárni, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy fiúnak a férfivá válása során úgy, hogy nem rendelkezik semmiféle érzelmi biztonsággal.
Március 27-én, este 6 órától Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező díszlet-makett kiállításának megnyitóját tartják meg a sepsiszentgyörgyi színház előcsarnokában. Bagossy Levente első díszletei az egykori Pécsi Kisszínháznak készültek, majd a pécsi, kecskeméti, szegedi és nyíregyházi színháznak is dolgozott. Ismertebb munkái a fővárosi Centrál Színházhoz, a Katona József Színházhoz, az Örkény Színházhoz és a Radnóti Színházhoz kötődnek.
A kiállítás a bukaresti Liszt Intézet és a Magyar Művészeti Akadémia partnerségében valósult meg. A megnyitón Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője mutatja be az érdeklődőknek a neves alkotó színpadterveit.
Csütörtök este 7 órától a Tamási Áron Színház és az Andrei Mureșanu Színház második alkalommal megszervezett Sepsi Theatre ShowCase nevű előadássorozata részeként láthatja a közönség Shakespeare A vihar című darabját Bodó Viktor rendezésében a nagyterem színpadán. Egész életművét betetőző darabjában Shakespeare azt kutatja, vajon volt-e értelme mindannak, amit a valóságot leképező színpadon alkotott? Vajon mennyi esélye van a művészetnek megváltoztatni a világot? Megtalálhatja-e az ember a boldogságot, ha menekül a valóság elől? Tudjuk-e, hogy hol a határ az életünkben a valóság és képzelet között?
A múlt század egyik leghíresebb rendezője, Giorgio Strehler szerint ez a mű az európai színjátszás szíve, kiölhetetlen magja, „az élő bizalom, hogy a színház képes visszaadni az emberi közösségnek azt, amit annyiszor elveszíteni látszott: a létezés és az emberi együttélés értelmét”.
Mi más lenne alkalmasabb a világnapi eseménysorozat lezárására, mint a Tamási Áron Színház színészzenekarának koncertje? A Tesztoszteron Zenei Alakulat „zenei(leg) alakul(g)ató” legújabb produkcióját a Csíki utcai Bábel Kiskultúrban láthatják, hallhatják az érdeklődők az esti színházi előadás után, 22.30 órától.
Éppen tizenkét évvel ezelőtt, 2013 színházi világnapján tartotta első koncertjét a Nagy Alfréd, Zakariás Zalán, Márton Lóránt László és Kolcsár József által alapított Tesztoszteron színészzenekar, amelynek azóta több nagy sikerű fellépése is volt, de Nagy Alfréd halála után néhány évig szünetelt a zenekar tevékenysége.
Idén, szilveszter előestéjén újra mikrofon elé álltak a színészek, és megszólaltak a hangszereik, azonban kissé más formában: vendégzenészek közreműködésével, előadás-zenékre építve a produkciót. A mostani felállás és repertoár is a régi, bulis változat lesz a tőlük már megszokott játékos előadásmódban. A zenekar tagjai: Kolcsár József, Kónya-Ütő Bence, Fekete Zsolt, Márton Lóránt László és Zakariás Zalán, aki jelenleg a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője. További fellépők: D. Albu Annamária, Erdei Gábor, Korodi Janka, Nagy-Kopeczky Kristóf és Szakács László.
CSAK SAJÁT