banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A színház világnapját ünneplik Sepsiszentgyörgyön 

Idén is változatos programmal készül a színház világnapjára a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, amely egész napra élményeket kínál a közönségnek. 

Március 27-én, szerdán rendhagyó formát öltenek a kirakatok, különböző produkciókból idézett monológokat és Nemes Levente színművész Dózsa című előadásának hangfelvételét hallgathatják meg az érdeklődők több időpontban a színház világnapja alkalmából Sepsiszentgyörgyön. Délután közönségtalálkozóra és egy Kelemen Lászlót bemutató színháztörténeti kiállítás megnyitójára is sor kerül, este pedig az Iráni konferencia című előadás zárja a rendezvénysorozatot – írták közleményükban a szervezők.  

A Befelé mutató ablakok címet viselő kirakat célja, hogy megszólítsa a közönséget. Folyamatosan megújul, átalakul, változik, igyekszik felhívni magára a járókelők figyelmét. Ablak, mely nem a bentiek számára teszi láthatóvá a kinti világot, hanem fordítva. Az idei színházi világnapon Bagoly Zsuzsa díszlet– és jelmeztervező közreműködésével a Tamási Áron Színház kirakatai nagyobb betekintést engednek majd a kulisszák mögé. Olyan tárgyakat, eszközöket mutatnak meg a városlakóknak, amelyeket ritkán láthat közelről a közönség, a színház olyan sajátosságaira emlékeztetnek, amelyek valódi értelmét adják ennek a mindig élő, aktuális művészeti formának.  

A bejárati előtérben a Tamási Áron Színház művészeinek különböző előadásokból idézett monológjait hallgathatják meg az érdeklődők, megfelelően kialakított környezetben. Nehéz feladatok, és éppen ezért az elismerést leginkább kiváltó részei is a színészi munkának a monológok, melyeket figyelmesen hallgatva rácsodálkozhatunk egy-egy ihletett színészi pillanatra. És talán az is élmény lesz a betérők számára, hogy a monológok hallgatása által felidézhetnek rég elfelejtett színházi előadásokat. 

Egy legendás egyéni produkciót is megtekinthetnek az érdeklődők. Székely János Dózsa című poémáját 1969-ben mutatta be Nemes Levente színművész, és már a bemutatója hatalmas sikert aratott a közönség és a szakmabeliek körében egyaránt. Minden korabeli lap – Utunk, Igaz szó, Új élet, Előre, Ifjúmunkás, Vörös zászló stb. – írt róla, később pedig rengeteg városban turnézott vele az előadó itthon és külföldön – Magyarországon, Szerbiában, Ausztriában – egyaránt. Tévéjáték és hanglemez is készült belőle, melyek 55 év távlatából is frissek, valódi művészi értékkel bírnak. Ezt a hanglemezt hallgathatják meg az érdeklődők az idei színházi világnapon 12:00, 14:00 és 17:00 órától a Tamási Áron Színház Pálffy-termében. A harmadik bejátszást megelőzően, 16:00 órától az előadó, Nemes Levente vall az érdeklődőknek az előadás színpadra állításának körülményeiről és fogadtatásáról. 

Részlet az Iráni konferencia című előadásból/ Forrás: Tamási Áron Színház Facebook-oldala

A Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, a Kassai Thália Színház és a Tamási Áron Színház a színház világnapja alkalmából a magyar színjátszás hőskorát megidéző kiállítással is tiszteleg a 210 éve elhunyt Kelemen László emléke előtt, aki az intézményesült magyar nyelvű színjátszás első színidirektora volt. Kelemen László (1762–1814) sokoldalú és gazdag tevékenysége egy olyan küzdelmes és eredményes alkotói életművé állt össze, mely egybeesett a magyar színjátszás kezdeteivel. A számos színháztörténeti újdonságot felvonultató igényes tárlat a művész életpályájának bemutatása által az Osztrák Magyar Monarchia legjelentősebb színházi állomásain kalauzolja végig az érdeklődő közönséget. A színház előcsarnokában berendezett kiállítást annak kurátorai, Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és Czajlik József színész, rendező, a Kassai Thália Színház igazgatója nyitják meg, utóbbi online vesz részt a kiállítás megnyitóján. A 18:00 órától kezdődő esemény házigazdája Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház művészeti igazgatója. 

Mi más lehetne méltóbb az idei színházi világnap lezárására, mint Ivan Viripajev 2017-ben írt Iráni konferencia című darabja, mely az európai civilizáció jelenlegi állapotáról értekezik. Gyönyörű példája az együttgondolkodás fontosságának, a különböző szempontok egymással való ütköztetésének, mely ráébreszt arra, hogy mennyire viszonylagosak az információink, mennyire összetett az igazság, mennyire nehéz átlátni a világot, amelyben élünk. Az alkotók bíznak abban, hogy olyan előadást sikerült létrehozniuk, mely gazdagítani és árnyalni tudja mindannyiunk világról alkotott gondolkodását, mely segít megérteni korunk legfontosabb társadalmi, politikai, erkölcsi kérdéseit. A Tamási Áron Színház 19:00 órától kezdődő előadása a darab magyar nyelvű ősbemutatójaként került színpadra Bocsárdi László rendezésében, és kettős szereposztásban játssza a társulat. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?