Regő rejtem – A téli ünnepkörre hangol a Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb előadása

A téli ünnepkörre hangol a Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb, Regő rejtem című bábelőadása, amelyet november 12-én, 10 órakor a Stúdióteremben mutat be a társulat. 

Rumi László Blattner-díjas rendező és a társulat három színésze egyedi módon, rejtőzködő rigmusok és régi dallamok segítségével kelt életre egy rég elfeledett világot: kántáló pásztorok, falusi mesteremberek nyomán, a maguk módján elevenítik meg a karácsonyi szokások rítusát, mindazt, amit az ünnep jelent – közösséget, összetartozást, egymásra figyelést. Az alkotók célja, hogy a nézők a régi történet által napjaink kérdéseivel is szembesüljenek: igazán figyelünk-e egymásra, tudunk-e kapcsolódni a körülöttünk élőkhöz, felismerjük-e a környezetünkben azokat, akiknek gondoskodásra van szükségük?  – olvasható a színház közleményében.

Fotók: Beliczay László

A darabot Erdős Bálint, Lukács-György Szilárd és Vass Richárd előadásában láthatja a közönség. A bábokat és a díszletet Várszegi Kata tervezte és készítette, a hagyományos népénekeket pedig Ágoston Béla hangszerelte újra és tanította be a csapatnak.

A Kovács Gáborján gyűjtése és átirata alapján készült előadást mindazok figyelmébe ajánlják, akik nyitottak az ünnep időtlen üzenetére. Az alkotók az előadással a család minden tagjához kívánnak szólni, remélve, hogy az új szemlélet, a játékos megközelítés elindíthat egy őszinte beszélgetést a karácsony eredeti értékeiről.

Az újragondolt, hagyományos betlehemes játékot külső helyszíneken, a környező falvak templomaiban, iskoláiban, óvodáiban is bemutatja a társulat, újfajta élménnyel gazdagítva az ünnepre hangolódást. 

A belépés előzetes helyfoglaláshoz kötött (személyesen a jegyirodában vagy telefonon: 0356-450.606, 0752-111.803). 

 A Regő rejtem november 16-án 17 órától a Fratélia Református Templomban, majd november 17-én 17 órától az Új Ezredév Református Központban lesz látható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?