Pályafutásának kezdetét idézte fel Tarr Béla Kolozsváron
Tarr Béla magyar filmrendező pályafutása kezdeteiről mesélt szerdán Kolozsváron, a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Magyar Napján, írja az MTI. Az erdélyi filmszemlén legfőbb filmjei mellett hat friss magyar alkotást is levetítenek.
A Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas rendező a legnagyobb romániai filmfesztivál idei díszmeghívottja, munkásságáért vasárnap életműdíjjal tüntetik ki. Tarr Béla szerdán, a fesztivál Magyar Napjára érkezett az erdélyi városba, ahol a nap folyamán több friss magyar film mellett első nagyjátékfilmjét, az 1977-ben készült Családi tűzfészek címűt is levetítették.
A város legnagyobb filmszínházában, a Florin Piersic moziban tartott vetítés után a rendező készségesen, angol nyelven válaszolt a közönség soraiból érkező számos kérdésre.
Elmondta, hogy a közel 47 éves filmet 22 éves korában készítette amatőr színészekkel, és maga sem volt profi filmes. Mint mesélte, tele volt haraggal egy budapesti család kilakoltatási kálváriáját látva, erről szeretett volna dokumentumfilmet készíteni, de a rendőrök nem hagyták, ezért úgy döntött, hogy fikciós alkotásként meséli el a történetet.
Mivel nem vették fel a főiskolára, hajógyári munkásként dolgozott. A film szereplőit alakító hétköznapi emberek a gyár szomszédságából kerültek ki, forgatókönyv sem volt, az egyes jeleneteket a hátsó zsebében őrzött kis kártyákon lévő párszavas bejegyzések alapján forgatták.
Aláhúzta: a film készítése közben nem magára gondolt, hanem a társadalomban tapasztalt szociális problémákat akarta megmutatni. Ilyenkor az mozgatja, hogy a legjobbat hozza ki magából, a legtisztábban, legegyszerűbben mutassa be a témát. A Családi tűzfészek pedig “nagyon egyszerű mozi”, “új filmes nyelv” volt - értékelt.
Felidézte: miután a film nemzetközi siker lett, felvették a filmművészeti főiskolára, és második filmjét is engedték leforgatni. Mivel első filmje külföldön is ismert lett, díjakat szerzett, a cenzúra nem mert hozzányúlni, a mozikban is bemutatták.
A rendező a forgatás kihívásai között említette, hogy meg kellett találnia a kulcsát annak, hogy a szereplőket alakító hétköznapi emberek megnyíljanak, ne szerepet játszanak, hanem önmagukat adják, és amikor érzik a helyzetet és a szituáció igaz, ez önmagától megtörténik.
“Érezned kell az embereket, velük kell lenned” - osztotta meg tapasztalatát, amelyet hajógyári munkásként szerzett.
Tarr Béla a következő napokban is jelen lesz a kolozsvári filmfesztiválon, amelyen a Sátántangó kivételével nyolc alkotását is levetítik, és a vetítések zömét közönségtalálkozó követi a 69 éves rendezővel. Szombaton műhelyfoglalkozást tart fiatal filmeseknek, vasárnap pedig átveszi a filmfesztivál életműdíját.
A TIFF Magyar Napján a friss magyar filmek vetítése is elkezdődött. Idén hat magyar alkotást tekinthet meg a kolozsvári közönség. Látható a Sós Bálint Dániel rendezte Minden rendben és Orosz Dénes Hogyan tudnék élni nélküled? című alkotása. Miklós Ádám rendező-operatőr Mélypont érzés című dokumentumfilmje és Szimler Bálint Fekete pont című filmje is megnézhető Kolozsváron.
Hajdu Szabolcs Egy százalék indián című filmje és Schwechtje Mihály Sünvadászat című alkotása szintén szerepel a vasárnap záruló filmfesztivál programjában.