1973 februárjában nyitotta meg kapuit Kovászna megye egyik leggazdagabb gyűjteményével rendelkező, időközben az alapító idős Haszmann Pál nevét felvevő tájmúzeum. Az intézmény fél évszázados fennállásának évfordulóját szombat délután megtartott rendezvényen ünnepelték.

Megtelt szombat délután a Haszmann Pál Múzeum kertje, hiszen az idén 25 éves Román Retromobil Klub tagsága többtucatnyi járművel képviseltette magát az intézmény alapításának 50. évfordulóján.  Citroen, Mercedes Benz, Volkswagen, Wartburg, Trabant, Lada, BMW, Dacia és Aro márkák egyaránt képviseltették magukat a felhozatalban, de volt egy hatalmas, közel nyolcliteres motorral felszerelt Lincoln Continental is, ami mellett valósággal eltörpültek az egyébként makulátlan állapotban lévő európai márkák. Úgy tűnt, hogy a legrégebbi a felhozatalban egy 1952-es bogárhátú VW, vagyis Käfer, ami Imre G. Fülöp tulajdonát képezi. Az autó a többivel egyetemben úgy nézett ki, mintha most gördült volna le a wolfsburgi gyártósorról, különlegesség volt még az utána kötött egykerekű utánfutó is. Volt 1300-as Dacia is, annak a motorterében sem lehetett még egy porszemet sem felfedezni. A tulajdonos elmondta: nem az eredeti motor és váltó van az 1973-as gyártmányú autóban, a régi négykapcsolás helyett öt sebességet lehet váltani a bőrülésekkel is ellátott modellben. Érdekes volt egy Mercedes Hymermobil lakóautó is: bármennyire kerestük, egy ajtónál többet nem tudtunk felfedezni rajta és az is az anyósülés mellett volt található, így a sofőr és az utasok is ezen az egyetlen ajtón tudtak bejutni a jármű belsejébe.

Az ünnepi beszédek a szabadtéri színpadon hangoztak el, azt megelőzően a Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar adott elő műsort. A felszólalók sorát a Román Retromobil Klub vezetője kezdte, majd Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke lépett mikrofonhoz. „A múzeum önmagában csak holt tárgyak raktára. Csernátonban a Haszmann család megtöltötte élettel a múzeumot, úgy fűzte össze a történelmi – néprajzi hagyatékot, hogy összekapcsolta a múltat a jövővel, élvezetessé téve a jelenben megélteket. Sőt, félévszázad elteltével látjuk, hogy Haszmann családnak mekkora szerepe volt a székely és az össznemzeti magyar azonosságtudatunk megtartásában, majd megerősítésében. Igen, ez volt az a csoda, amely a csernátoni múzeum hírét messzire vitte, ami újra és újra visszahozza látogatóit és az érdeklődés nem lankad, nem ül le, hanem épp ellenkezőleg, folyamatosan pezseg az élet a múzeumban.

Ebben a zűrzavaros világban egyre jobban kellenek azok a helyek, azok a közösségek, amelyek kapaszkodót nyújtanak, igazodási pontként szolgálnak, feltöltődést biztosítanak, megerősítve bennünket, hogy bátran éljük meg sajátos kultúránkat, továbbvigyük nemzeti örökségünket. Kellenek az ilyen szent helyek, kellenek az ilyen erős gyökerek, hogy megmaradjunk és kiteljesedjünk székely-magyar közösségként. A Jóisten mindannyiunkat valamivel megbízott, amikor ide teremtett, s azt a feladatot fel kell ismerni, és el kell végezni maradéktalanul, mondta Pali bácsi 2018-ban, amikor Háromszék kultúrájáért díjat adtunk át neki. Ő maga egész életében így élt, a Jóistentől kapott feladatot maradéktalanul elvégezte, sokunk példaképe volt, hite, elkötelezettsége, székely furfangossága és természetesen óriási tudása miatt” – mondotta a megyei önkormányzat vezetője.

Vargha Mihály, a csernátoni tájmúzeum anyaintézményének, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy a csernátoni, zabolai, kézdivásárhelyi és baróti múzeumok is felnőttek az anyaintézmény szintjére, kiállításaikkal, gazdag tárgyi gyűjteményükkel a központi intézménnyel rivalizálnak. A felszólalók között volt még dr. Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese, Ötvös Koppány Bulcsú, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, majd az ünnepi beszédek sorát a múzeumalapító unokája, Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus, a tájmúzeum vezetője zárta.

A múzeum harmadik generációs őre – aki édesapjától, a 2021. április 10-én elhunyt Haszmann Páltól vette át a stafétát – elmondta: a csernátoni múzeum mindenkié és úgy érzi, hogy édesapja jelen van, fogja a kezét „Édesapám mindig azt mondogatta, hogy ez a múzeum nem az enyém, nem a tiéd, ez a múzeum mindenkié. Az egész családdal így gondoljuk, azért is, mert az itt található sok apró néprajzi tárgy, a sok kincs, ami itt felhalmozódott, felgyűlt az öt évtized alatt, mind Önöktől került ide hozzánk, a háromszéki emberektől. Mindenkinek vannak itt kicsi emlékei, amiket őrizgetett a láda fiában, majd úgy gondolta, hogy ránk bízza, őrizgessük mi tovább, mert változik a világ, változik a divat. Ez egy szép, közös munkának az eredménye, ildomos lenne felsorolni, hogy mennyi mindenkinek, hány ezer embernek köszönhetjük, hogy ezen a napon ez a múzeum itt lehet” – hangsúlyozta a múzeum vezetője.

Az ünnepi beszédeket követően több kiállításmegnyitó volt, Virág Ágota fotóit Kátai Jocó fotóművész és Dimény H. Árpád költő méltatta, ez mellett a múzeum bútorfestő, nemezelő és tojásíró Szakkörének kiállítását is meg lehetett tekinteni.

A színpadon fellépett a baróti Bujka Énekegyüttes és a kézdivásárhelyi Finom zenekar, előadást tartott a Kocsis Hunor és Fákó Alpár által vezetett csernátoni Szakajtó gyermek néptáncegyüttes, a rendezvényt a Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar előadása zárta.

A múzeum a község felszegi falurészében, a Damokos Gyula-féle kúriában és annak parkjában, illetve kertjében kapott helyet. A kúria az 1950–1970-es években teljesen elhanyagolva, állagában leromolva, „gazdátlanul” végnapjait élte, amikor művelődési intézmény, múzeumlétesítés céljára az akkori állami és helyi vezetők kijelölték és átadták. A kúria a XVII–XIX. században épült, neoklasszicista külsejét 1831-ben nyerte el. A több mint két hektáros terület és a többszobás kúria lehetőséget teremtett skanzen és múzeum létrehozására. Az intézmény 1973. február 25-én nyitotta meg kapuját. Ehhez a dátumhoz kötődik a Csernátoni Népfőiskola és a Csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület születésének az ideje is. Az eltelt fél évszázad alatt ezrek látogatták és látogatják nagy érdeklődéssel, elismeréssel az azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartott intézményt. Haszmann Pál (1902–1977) pedagógus és Haszmann Pálné Cseh Ida (1909–2003) magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából székely-magyar közösségüknek. Sok lelkes ember és támogató segítségével válhatott valóra több évtizedes múzeumteremtő álmuk. A Haszmann Pál Múzeum kertjébe áttelepített székely házak, székely kapuk, vízimalom, a székely népi építészeti örökség egy-egy jellegzetes típusa adja a skanzen jelleget.