Oscar-kampányra kap állami támogatást Cristian Mungiu Arany Pálma díjas filmje

Támogatja Cristian Mungiu Arany Pálmával díjazott Fjord című filmjének Oscar díjra való jelölését a Művelődési Minisztérium. Ezt Demeter András ügyvivő kulturális miniszter jelentette be vasárnapi Facebook-bejegyzésében: a film finanszírozást kap az Oscar-kampányra.
 

Mint arról írtunk, Cristian Mungiu Fjord című Norvégiában játszódó filmjének ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A román rendező ötödik nagyjátékfilmjével második alkalommal nyerte el a fődíjat a világ legjelentősebb filmes találkozóján, 19 évvel a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjének sikere után.

Fjord című film  | Fotó: Claudiu Craciun Facebook oldala

Demeter András ügyvivő tárcavezető vasárnapi Facebook bejegyzésében azt írta: a Kulturális Minisztérium kibővíti a stratégiai kulturális projektek listáját, hogy állami támogatást biztosítson a Fjord Oscar-kampányához. „Ez azért fontos, mert a román filmek nemzetközi sikerei régóta az ország egyik legerősebb kulturális névjegyének számítanak.” Ennek érdekében a kulturális miniszter március 26-án kiadott rendeletét kiegészítik, és a kulturális diplomáciát szolgáló projektek közé bekerül a Fjord Oscar-versenyben való támogatása is.

A rendező díjnyertes filmje Norvégiában játszódik. Egy mélyen vallásos román–norvég evangélikus házaspár öt gyermekével költözik oda, és eleinte úgy tűnik, gond nélkül beilleszkednek egy olyan társadalomba, amely a toleranciát és a kisebbségek tiszteletét hirdeti. A Fjord azt mutatja be, milyen nehéz megérteni azokat, akik másképp gondolkodnak. A film a megosztottságról, a párbeszéd hiányáról, valamint az embereket elválasztó és összetartó dolgokról szól.

Nicușor Dan államfő is gratulált Cristian Mungiunak és a film stábjának | Fotó: Facebook

Gratulálok Cristian Mungiunak a második cannes-i Arany Pálmához, ez rendkívüli teljesítmény – írja Facebook oldalán Nicușor Dan. Az államfő gratulált a film teljes stábjának, köztük a sok román alkotónak, valamint a főszerepet játszó Sebastian Stannek.

„Cristian Mungiu korábbi filmjeiben mindig azt értékeltem, hogy kérdéseket tesznek fel, és finom egyensúlyban mozognak egymással szemben álló értékrendek között. Számomra ez a művészet lényege: az emberi természet megismerése minél több nézőpontból.

Ez egyben a román új hullámos filmművészet elismerése is – Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu, Cătălin Mitulescu és a többiek munkájáé. Ők bátran szakítottak a korábbi filmes hagyományokkal, közvetlenül reagáltak egy átalakuló társadalom kérdéseire, és ezzel gyakran egyetemes érvényű alkotásokat hoztak létre.

A kortárs román film kiváló névjegye Romániának, és az államnak sokkal többet kellene tennie azért, hogy ezt Románia és a román filmművészet javára használja fel” – írja az államelnök.

Cristian Mungiu 2007-ben nyerte el első Arany Pálmáját a 4 hónap, 3 hét és 2 nap című filmmel. Ezzel a Cannes-i Filmfesztivál történetének tizedik olyan rendezője lett, aki kétszer is megkapta a rangos díjat. Mungiu 2012-ben a legjobb forgatókönyv díját kapta Cannes-ban a Dombok mögött című filmért, 2016-ban pedig a legjobb rendezőnek járó elismerést vehette át az Érettségi című alkotásáért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?