Önálló estjével érkezik Marosvásárhelyre Mácsai Pál

Mácsai Pál Azt meséld el Pista! című egyéni műsorát láthatja a marosvásárhelyi közönség október 27-én, csütörtök este 7 órától a Stúdió Színházban.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem meghívásának tesz eleget a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató, ugyanis október 28-án mesterkurzust tart az egyetem diákjainak, olyan témákat érintve, mint a magyar színjátszás mai helyzete, az SZFE, az Azt meséld el, Pista! című önálló est létrejötte, de az Örkény-színház történetéről, valamint saját színészi pályájáról is beszélni fog.

„Ez az előadás színészi életem egyik legszemélyesebb fejezete lett. Nem a szerző és a színész kapcsolata ez. Hiányzik közülünk az írott alak. Ettől a szövegtől, azaz Örkény Istvántól kaptam a színészi munkám legeredetibb sikerét. Bizonyos, hogy ebben övé a nagyobb rész” – mondja Mácsai Pál.

A produkció 1996-os bemutatója óta 700-szor került színre, a televízió először 1999-ben sugározta az előadást, amely többször hallható volt a rádióban, megjelent hangoskönyv formában, és kiadták könyvben is.

Az október 27-ei előadásra a jegyek az Eventbook oldalán, illetve az előadás kezdete előtt egy órával a helyszínen is megvásárolhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?