Négy taggal bővült a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat

15 új színházi projekttel készült a 77. évadára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, hangzott el az augusztus 20-án megtartott társulati gyűlésen.

Gáspárik Attila vezérigazgató, valamint Keresztes Attila művészeti igazgató ismertette pénteken az új évad terveit. Keresztes Attila elmondta, ha idén nem akadályozza meg a társulat művészi munkáját a világjárvány, az évad műsorában közel 15 új színházi projekt kerül műsorra, amelyek közül néhány a tavalyi évadban elkezdett projektek folytatása. Egyúttal bemutatta a társulat legújabb tagjait is: az idei évadtól Fehér Balázs Benő, Rózsa László, Tamás Csanád színészek segítik alkotómunkájukkal a színház tevékenységeit, valamint Nagy István, aki hosszú évek után újra visszatért a Tompa Miklós Társulathoz.A társulat új tagjai | Fotók: Bereczky Sándor

Gáspárik Attila elmondta, a színház vezetősége továbbra is arra törekszik, hogy a színház infrastruktúráját mihamarabb megújíthassa, ezáltal is segítve az intézmény alkotói munkáját.

Az új évad repertoár-tervezetében négy nagytermi, három kistermi, valamint egy nagytermi stúdiótérre szabott bemutató kap helyet. A produkciók rendezői Albu István, Fehér Balázs Benő, Zsótér Sándor, Sebestyén Aba, valamint Keresztes Attila lesznek.

Tovább bővül az elmúlt évadban elindított, nagy sikernek örvendő előadás-sorozat - a legkisebbeket megszólító, Csodaházikó című gyerekműsor 10 további tematikus produkcióval várja játékos kedvű közönségét. A fiatal gimnazistákat megszólító színházpedagógiai foglalkozását is folytatja a társulat - a tantermi előadások októbertől kezdődően végigkísérik a teljes iskolai évet. Továbbra is fontos szerepet töltenek be a kísérő rendezvények; ezek között több, a jeles napokat megünneplő kulturális rendezvény is található. A Magyar Dráma napját Katona József: Bánk bánjából kiinduló – egyedi foglalkozással ünnepli a színház. A talált tereket felhasználó projekt a líceumi diákokat célozza meg, a foglalkozás során a társulat színészei vitaindító beszélgetésre hívják a drámairodalmi ismereteiket bővíteni kívánó diákokat.

A idei évad kiemelkedő eseményeként 2022. március 10-15. között újra megrendezik a Tompa Miklós Társulat SHOWKEYS című miniévadát, amelyet a tervek szerint 2022. március 10-15. között tart, és amelynek fókuszában ezúttal a társulat elmúlt 10 éve áll.

A Tompa Miklós Társulat repertoárját érintő további részletek hamarosan megjelennek a színház honlapján, illetve Facebook-oldalán. A színházban működő jegypénztár nyitvatartása: hétfőtől péntekig 9:00-19:00 óra között, illetve előadások előtt egy órával - telefonszám: 0365 806 865. Online jegyvásárlás a biletmaster.ro honlapon lehetséges.

Kapcsolódók

Kimaradt?