77. évadát kezdi a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata augusztus 20-án 77-dik évadát nyitja meg. A színház nagytermi jegypénztára már megnyitotta kapuit, ahol hétköznapokon 9 és 19 óra között, valamint előadások előtt egy órával várja színházkedvelő közönségét, közölték.

Az első két vendégelőadásra, a 8. Vásárhelyi Forgatag keretén belül megvalósuló produkciókra már kaphatók jegyek. A Duna Művészegyüttes Szerelmünk, Kalotaszeg című előadása augusztus 27-én, pénteken két alkalommal, 15 illetve 19 órától, míg a Kolozsvári Magyar Opera augusztus 28-án, szombaton 17 órától a Marica grófnő című operettel vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Az előadásokról bővebb információk a színház honlapján valamint Facebook-oldalán olvashatók. Online jegyvásárlásra a biletmaster.ro oldalon, személyesen kizárólag a nagytermi jegypénztárnál van lehetőség.

A színház felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy bérletes nézői kedvezményes áron tekinthetik meg előadásait. A 2021/2022-es évadban a Tompa Miklós Társulat augusztus 23-ától kezdődően a következő bérletajánlattal várja közönségét:

  • a Bernády György mecénásbérlet érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy tulajdonosa összes színházi rendezvényről elsőként értesül. A mecénás a színház kiemelt támogatója
  • a Kemény János bemutatóbérlet érvényes a Tompa Miklós Társulat nagytermi előadásainak bemutatójára

A bérletajánlatban továbbra is szerepelnek a szabadbérletek, amelyek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve és nem helyreszólóak. A 4 és 6 egységes szabadbérletek az évad során – a bemutatók és vendégelőadások kivételével – felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján lévő nagytermi, kistermi vagy underground termi előadások megtekintésére.

Az új évad előadáskínálatáról illetve további programjairól a Tompa Miklós Társulat hamarosan értesíti nézőit.

Kapcsolódók

Kimaradt?