Agatha Christie-adaptációval nyit évadot a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat

Az elmúlt évadok sikerprodukcióival nyitja a 2019/2020-as színházi idényt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, elsőként, szeptember 4-én Agatha Christie Tíz kicsi néger című remekművének színpadi adaptációját tűzik műsorra Gáspárik Attila rendezésében.

A láthatatlan hóhér „… és már senki sem!” című előadás alatt a színpad rövid időre átalakul egy sirályokkal körülrepült, magányos angol szigetté. „Erre a szigetre érkezik tíz vendég, akikről kiderül, hogy feltételezett gyilkosok. Ezek a feltételezett gyilkosok az előadás folyamán áldozatokká lesznek… folyik a whisky, szól a dzsessz, és halnak az emberek… de vajon ki itt a gyilkos?” – olvasható a színház beharangozó közleményében. A 14 éven felülieknek ajánlott produkció szeptember 4-én, szerdán este 7 órától látható a Nagyteremben. Ugyanez az előadás szeptember 6-án, pénteken 18 órától Szászrégenben is megtekinthető lesz a Művelődési Házban.Szeptember 8-án, vasárnap és 9-én, hétfőn 19.00 órától a Nagytermi Stúdiótérben láthatja a közönség Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját. Az egy női és hat férfiszerepet felsorakoztató pörgő humorú kortárs szöveg mindössze két színész bravúros alakításában került színpadra. Liselotte „csinos, virágzásában lévő nő, kedves mosollyal, láthatóan rendezett körülmények között” és a nagy Őre vár. Illetve egy Őre, bármilyenre, aki, úgy, ahogy, de alkalmas arra, hogy megossza vele harmincas éveiben járó, magányos életét. A párkapcsolat indító, valószerű élethelyzetből a képtelenségig fokozott szituációk a nevetségessé válás és a szívszorító valóság között egyensúlyoznak.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Richard Crane Karamazovok című drámáját Albu István rendezésében mutatta be a társulat. Dosztojevszkij remekművéből Richard Crane nem egyszerűen színpadi adaptációt készített, hanem kiemelte a történetből a regény központi szereplőit, a négy főhőst, és velük játszatja el a többi figurát is. A mű cselekménye bölcseleti-etikai mondanivaló köré csoportosul, hősei az orosz társadalom archetipikus egyéniségei, nagy esélyek hordozói, egymás spiritualizált tükörképei – mindez kortárs színpadi nyelven fogalmazva. A 12 éven felülieknek ajánlott előadás szeptember 13-án, pénteken fél 8-tól tekinthető meg a kisteremben.

A Radu Afrim rendezésében bemutatott Részegek, Ivan Viripajev drámája szeptember 16-án, hétfőn 19:30-tól a kisteremben szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán. Fiatal lányok, modellek, friss házasok, középkorú házastársak, bankmenedzserek, fesztiváligazgatók, megcsalt férjek és feleségek, összesen tizennégy különböző rangú, életkorú férfi és nő vall a Részegekben a világról, elveszett értékeinkről. A mű szerzője az orosz új dráma mozgalom folytatójaként, valamint az Oxigén művészeti mozgalom elindítójaként egy teljesen új esztétikán alapuló színházi nyelvvel kísérletezik: bár a minket körülvevő nyers valóságról beszél, visszalopja a költészetet a színházba.

Jegyeket a színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában keddtől péntekig 12 és 17.30 között (tel. 0372 951 251), a színházban működő jegypénztárban keddtől péntekig 9 és 15 óra között, valamint előadások előtt egy órával (tel. 0365 806 865), és online lehet vásárolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?