140 éve tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének az ősbemutatóját a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. A Magyar írók Szövetsége 1984-ben kezdeményezte, hogy ennek az évfordulója legyen a magyarországi és határon túli magyar drámairodalom ünnepe. Madách emberiségköltéménye, melynek közvetlen műfaji előzménye Goethe Faustja, a XIX: századi liberalizmus nagy eszméinek sorsát, alakulását és jövőjét mutatja be, mely eszmék a nagy francia forradalom hármas jelszavában egyesülnek: szabadság, egyenlőség, testvériség.

Madách Imre 1860-ban fejezte be Az ember tragédiája című drámai költeményt, melyet szokásához híven egy évig pihentetett, majd 1861 tavaszán elküldte Arany Jánosnak. Az első benyomás nem volt éppen meggyőző, mert túlzottan emlékeztette őt Goethe Faustjára, ám Arany még ez év augusztusának a végén már elismerően nyilatkozott róla, csupán néhány külső formára való javításra vállalkozott, amelyeket Madách örömmel is fogadott. A mű 1862-ben hagyta el a sajtót Arany János nyomdai gondozásában.

A tizenöt színből álló költemény első három színe, melyből az első a Mennyben, a második a Paradicsomban, a harmadik meg egy Pálmafás ligetben, a Paradicsomból kiűzetve játszódik, és az utolsó szín, melyben újra az Édenkert utáni helyszínre térünk vissza, keretbe foglalják a köztük lévő tizenegyet, vagyis a történelmi színeket. Ezekben Madách Ádám és Lucifer szemén keresztül végigvezet a biblikus és földi világtörténelmen, ahol mindig feltűnik egy eszme, amely eltorzulása kiábránduláshoz, majd egy új eszme születéséhez vezet, de ez minden alkalommal szintén bukással végződik.

Látomásai hatására Ádám már az öngyilkosságot fontolgatja, hogy bizonyítsa igazát: ő igenis rendelkezik szabad akarattal. Ekkor megjelenik Éva, és közli, hogy gyermeket vár. Ádám belátja, hogy mindenképpen folytatnia kell a harcot, de tele van kétségekkel. Rengeteg kérdés foglalkoztatja – van-e fejlődés? mi lesz az emberiség sorsa? – de az Úr nem ad rá válaszokat, csak reményt: Ádámot Éva segíti, ő lesz társa egy életen át. Lucifer is Ádám mellett marad, és örök tagadásával és érveivel a kétkedést képviseli, mely még sok öröm forrása is lehet.

A végszót az Úr mondja ki: “Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”

Az ember tragédiája című drámai költeményt ma már számos nyelven ismeri a világ. Mind a magyar, mind a külföldi kritika a „nagy emberiség-költemények” sorába helyezi. Az 1880-as évek közepére már a magyarországi általános, a középiskolai és a felsőoktatási tananyagnak is része volt. A fokozott elvárásoknak eleget téve Paulay Ede, akinek az irányítása alatt emelkedett a Nemzeti Színház a kortárs európai színházak színvonalára, már egy évvel korábban megkezdte a munkálatokat, hogy 1883 szeptember 21-én színpadra kerülhessen a mű.

Az ősbemutatón Jászai Mari alakította Évát, Nagy Imre Ádámot és Gyenes László Lucifert. A rendező, Paulay Ede írta színpadra a darabot, majdnem felére csökkentve annak hosszát, de az előadás még így is négy órásra sikerült öt szünettel. A mű gondolati és művészi értékét hamar felismerte a közönség: még az első rendezésben elérte a századik előadást. Egészen 1905-ig a Paulay-féle változatot adták elő, azóta többször felújították, mindannyiszor hatalmas sikerrel. Az ember tragédiája ma minden bizonnyal Magyarország legtöbbször színpadra állított műve.

Az ősbemutató évfordulója alkalmából 1984 óta szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját.