Megrepedt öröklét – Michelangelo ihlette festmények egy lebontásra ítélt erdélyi református templom falain

A kisdobai templom a második állomása volt Szatmári J. Ottó alkotói projektjének, a következő Síter lesz. 

A kisdobai református templomnak meg vannak számlálva a napjai, azonban létének utolsó szakaszában egy nem hétköznapi művészeti projekt része lett. Az erősen leromlott állapotú, lebontásra ítélt szilágysági templom falaira Szatmári J. Ottó, zilahi származású, Magyarországon élő képzőművész Michelangelo, Utolsó ítélet című oltárképének átértelmezett részleteit festette fel.Fotó: Facebook/J Otto Szatmari

A projekt lényegében négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az alkotó, aki a kolozsvári Ion Andreescu Művészeti Egyetemen végzett, jelenleg pedig a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, hosszú idő után ismét elkezdett festeni.

“Van a szobámban egy Michelangelo-reprodukció, végigrajzoltam az Utolsó ítéletet. Amikor elkészültem a vázlatokkal, gondolkodni kezdtem, hogy mit csinálhatnék velük. A bekeretezés nem tűnt jó ötletnek” – idézi fel a művész, aki egy évi Zilahi tanárkodás után telepedett át Magyarországra, egy évtizeden át animációval, utána pedig digitalis festészettel foglalkozott.

Egy Balaton-környéki templomban született meg benne a felismerés, hogy egy ezek a rajzok egy szakrális térbe illenek. Vannak erdélyi lelkész ismerősei, egyiküktől megtudta, hogy a Szilágy megyei Hidalmás református templomában ritkán tartanak istentiszteletet, így megfelelő helyszín volna a képek számára.

“Hidalmás adta meg a kontextust. Bevonultam egy hétre a templomba, nagyméretű papírokra készítettem el a rajzokat” – meséli Szatmári J. Ottó a tavaly őszi projektről. A záróünnepségen szólt neki egy lelkész, hogy van egy lebontásra váró szilágysági templom, mely még jobb helyszín volna a művek számára. A sors úgy hozta, hogy ez pont Kisdobában áll, abban a faluban, ahonnan a művész apai ágon származik.  

A kisdobai templom 1830-ban épült, de egy pár évtizeddek későbbi vizitáció alkalmával megállapították róla, hogy használhatatlan állapotban van, meséli Nagy Mihály lelkész. “Mivel nincs alapja, mindig is repedezett, ami felerősödött az elmúlt tíz évben, mióta nagy szárazságok vannak. Különösen a templomhajó keleti falán vannak nagy repedések. Az épületneknek nincs műemléki értéke, a szakértők pedig megállapították, hogy a helyreállítása többe kerülne, mint a lebontása, s egy új templom építése” – nyilatkozta a Maszolnak a lelkész.Szatmári J. Ottó | Fotó: Facebook/J Ottó Szatmári

Mivel hitéleti tevékenység már nem folyik benne, az istentiszteleteket a közelmúltban épült gyülekezeti házban tartják, nem volt akadálya annak, hogy képek kerüljenek a falaira. Idén júniusban Szatmári J. Ottó három héten át dolgozott a falfestményeken, s elismeri, hogy előzetesen alábecsülte az elvégzendő munka mennyiségét.

Groteszkebb, humorosabb

A kisdobai templom falait díszítő festmények többek egyszerű reprodukcióknál, autonóm alkotások, melyek számára a reneszánsz mester monumentális oltárképe csak kiindulópontként szolgált, az alkotó markánsan átértelmezte azt. “Stílusban, színkezelésben, technikában is más. Groteszkebb, humorosabb. Ördögöket is komponáltam bele, amik Michelangelónál hiányoznak” – magyarázza a művész, hozzátéve, hogy az alkotási folyamatot egyfajta vezeklésként élte meg.

Miközben dolgozott, jópár helybeli felkereste a templomot, volt aki arról érdeklődött, nem sajnálja-e, hogy az alkotása rövid időn belül megsemmisül. “És a 200 éves templomért nem kár?” – kérdezett vissza Szatmári J. Ottó. Úgy értelmezi, hogy az alkotás folyamata nem ért véget az utolsó ecsetvonással, hanem az épület bontásával teljesül be, sőt, folytatódni fog az új templom építésével.Fotó: Facebook/J Otto Szatmari

Június utolsó szombatján került sor az ünnepélyes megnyitóra, melyen Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze Kovács András Ferenc Erdélyi töredék című költeményét szavalta el.

Időhiány miatt a kisdobai templom falára végül nem került fel minden, amit az alkotó elképzelt, egy, a történelemre reflektáló, illetve a jelenkori digitalizálódó világot bemutató rész. Ezért kapóra jött, hogy Szomor Attila síteri lelkész felajánlotta, legyen a hegyközi falu temploma a projekt következő állomása.

“Ott vásznakra fogok dolgozni. Jó két hétre lesz szükségem, a megnyitót augusztus 20-ra időzítettük” – mondja Szatmári J. Ottó. Bevallja, a kisdobai templomban felmerült benne, hogy a hidalmási fejezet után nem ismétli-e önmagát, de megnyugtató választ talált: “Addig csinálom, amíg alakul magától”.

Ami a kisdobai templomot illeti, a bontás engedélyeztetése várhatóan két hónapon belül lezárul, s utána az épület rövid időn belül befejezi pályafutását. Az újnak a tervei már készen vannak, azonban a munkálatok megkezdésének az időpontja egyelőre bizonytalan, mivel a finanszírozást még nem sikerült megoldani. Nagy Mihály optimista, elmondása szerint egyházi, közigazgatási és politikai vonalon is ígéretet kaptak a templomépítés támogatására.  

Kapcsolódók

Kimaradt?