Meghalt Donald Sutherland

Hosszú betegség után 88 éves korában elhunyt Donald Sutherland színész, többek között Az éhezők viadala és az Party zóna című filmek sztárja - írja a BBC.

Fia, Keifer közleményben jelentette be édesapja halálát: „Nehéz szívvel közlöm, hogy édesapám, Donald Sutherland elhunyt. Személy szerint úgy gondolom, hogy a filmtörténet egyik legfontosabb színész” – fogalmazott. 

„Soha nem ijedt meg egy szereptől, legyen az jó, rossz vagy csúnya. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett, és ennél többet nem lehet kérni. Egy jól megélt élet.”

Fotó: BBC

Donald McNichol Sutherland néven született a kanadai Saint Johnban. 14 évesen rész-munkaidőben dolgozott egy rádiónál, később mérnöki és drámai szakon tanult a Victoria College-ban, illetve a Torontói Egyetemen. Ezt követően Angliában utazott, a Londoni Akadémián folytatta tanulmányait. A '60-as években kezdett filmezni, a világhírnevet A piszkos tizenkettő című alkotásnak köszönhette.

Pályafutása során olyan produkciókban szerepelt, mint a MASH, a Kelly hősei, a Klute, A sáska napja, az Átlagemberek, a Ne nézz vissza!, a Tű a szénakazalban, a JFK - A nyitott dosszié és a Huszadik század. Az utóbbi években felbukkant a Hideghegy, Az olasz meló, a Kárhozott szeretők és Az éhezők viadala című alkotásokban is. 2009-ben Magyarországon forgatott A katedrális című minisorozatban. Hivatásában fia, Kiefer követte, akivel közösen szerepelt a Ha ölni kell és a Gengszterpapa című filmekben. Kétszer kapott Golden Globe-díjat, 2017-ben Oscar-életműdíjjal jutalmazták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?