Meghalt Hunyadkürti György Jászai Mari-díjas színművész

Elhunyt Hunyadkürti György színművész. A kaposvári Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészét életének 73. évében hétfőn, váratlanul érte a halál – hozta nyilvánosságra az MTI.

A pályatársak és a közönség szeretett „Hunyája” mindenekelőtt szolgálatnak tekintette színészi hivatását, mind a színpadon, mind a filmekben – emelte ki a teátrum az MTI-hez eljuttatot közleményében. „Amikor hitte, hogy használhat vele, kétnaponta 60 kilométert utazott, hogy felolvashasson egy kómában fekvő barátjának, eközben egész előadásokat vitt a hátán Kaposváron, nemegyszer egyes-egyedül, csupán saját személyiségével töltve be a teret és az időt” – tették hozzá. „Hunyadkürti György úgy érezte, az életet csak szilárd erkölcsi alapelvekre építve érdemes leélni. Szálfatermetű volt, aki meghajolni csak a közönség előtt tudott.”

Forrás: Csiki Gergely Színház Kaposvár Facebook-oldala

Hunyadkürti György 1951. április 16-án született Csorváson. Pályafutását a békéscsabai Minerva Színpadon kezdte, 1972-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1975 óta a Csiky Gergely Színház társulatának volt a tagja. Szívesen vállalt önálló irodalmi esteket, Ti kérditek?! – Gondolat-VERSeny című produkcióját a kaposvári színház stúdiószínpadán mutatták be, kiváló előadóként többször nyert díjakat szavalóversenyeken. Neki ítélték 2006-ban a Versünnep Alapítvány, a Magyar Rádió és a Duna Televízió által megrendezett országos szavalóverseny első díját, és egy évvel később a Versünnep szavalóverseny szakmai fődíját.

Testvéréhez, Hunyadkürti Istvánhoz hasonlóan őt is felfedezte a filmes szakma: játszott a Sose halunk meg! (1993), a József és testvérei – Jelenetek egy parasztbibliából (2003) és egyebek mellett a Workshop (2003) című alkotásban is. Munkásságát, színészi teljesítményét többször is díjazták: 2004-ben megkapta a színházi epizódszereplők elismerésére alapított Aase-díjat, 2005-ben a Jászai Mari-díjat, 2006-ban a Kaposvárért aranygyűrűt, 2014-ben érdemes művész, 2022-ben kiváló művész lett.

Hunyadkürti Györgyöt a színház és a Kaposvári Polgármesteri Hivatal is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?