Mi fér bele egy kávéba? – Mátray László színművésszel beszélgettünk

Mátray László Jászai Mari-díjas színművész neve minden bizonnyal ismerősen cseng sokak számára. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának egyik legtöbbet foglalkoztatott tagjáról van szó, aki a színpadon kívül rendszeresen feltűnik a filmvásznon is, ráadásul nem egy esetben nemzetközi produkciókban láthatja a közönség.

A teljesség igénye nélkül, a közelmúlt olyan nagysikerű filmjei fűződnek nevéhez, mint a Gulyás Gyula rendezte Fény hull arcodra, a Kostyál Márk által jegyzett Kojot, vagy Bagota Béla thrillere, az Erdélyben forgatott Valan. Beszélgetésünkben sok mindenről szó esik, megtudhatjuk egyebek mellett azt is, hogy hogyan sikerült bekerülnie egy Joel Schumacher által rendezett hollywoodi produkcióba, meg arról is, hogy számára a színpadi deszkák, vagy a filmszerepek jelentik a valódi szakmai kiteljesedést.

Ha pedig már szakma, akkor arról is beszélgetünk, hogy egy színész életében mennyire fontos egy adott díj elnyerése, de Laci beszél arról az értékrendről is, amit még a marosvásárhelyi főiskolán sajátított el az idősebb pályatársaktól. Persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, nem csupán színjátszásról lesz szó, hanem egyéb területekre is elkalandozunk egy kávé mellett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?