Életrajzi munkákat elemezni, főleg önéletrajzit, mindig sokkalta nehezebb, mint bármilyen szépirodalmi vagy akár tudományos szöveget, hisz milyen fajta szakmai kritikával lehet illetni valakinek a megéléseit, bejárt útját, személyes tapasztalatait, érzéseit?

Mondhatni, intim élmény bepillantást nyerni valaki életébe, ugyanakkor rémisztő, amikor tudatosul bennünk, hogy ez a történet nem fordulatokkal tűzdelt fikció, amelynek a szerzője a végén majd mindent megtesz azért, hogy a jó győzedelmeskedjen. A valóság lefestéséből viszont sokkal súlyosabb tanulságokat vonhat le a nagyérdemű. 

Markó Attila története több, mint egy személyes sors: szimbóluma mindannak, amit az erdélyi magyar közösség kollektív tapasztalatként élt meg az elmúlt évtizedekben: hűség, szolgálat, meghurcoltatás és a reménybe vetett hit története.

Kinek a cipőjébe bújhatunk bele ennek a kötetnek a fellapozásakor? Jogász, politikus, kisebbségi jogvédő – mindezek, népszerű címkék, amelyek a neve mellett sorakoznak. Attila sokak számára az erdélyi magyar közösség jogi képviseletének egyik legismertebb arca lett a 2000-es évek Romániájában. A román állam által egykor elkobzott egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásáért folytatott munkája során többször kiállt az igazság, a történelmi jóvátétel és a jogbiztonság mellett, gyakran nehéz és sokszor ellenséges politikai környezetben. Nem meglepő hát, hogy tevékenysége egy idő után a hatalom célkeresztjébe került.

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2008-tól kezdődően több eljárást is indított ellene, főként olyan visszaszolgáltatási ügyek kapcsán, amelyekben nemzetközi normák és román törvények szerint is megalapozott döntések születtek. Az eljárások azonban hamar politikai árnyalatot öltöttek. Attilát nemcsak bűnügyi szempontból üldözték, de a közvélemény előtt is megpróbálták hitelteleníteni, mintha a múlt igazságtétele hiba lett volna. Végül, amikor reális veszélye nyílt annak, hogy koncepciós per áldozata lesz, Magyarországra menekült.

Éveken át élt száműzetésben, anélkül, hogy bűnösségét bíróság kimondta volna. Az idő azonban végül igazságot szolgáltatott. A bírósági eljárások során fokozatosan kiderült: az ellene felhozott vádak megalapozatlanok, jogi és ténybeli alapjuk is hiányzott. A román bíróságok 2019–2024 folyamán jogerősen felmentették Markó Attilát minden terhére rótt vádpont alól. A bűnbakként kezelt közéleti szereplő ezáltal a tisztesség és a kitartás jelképe lett.

Ez a könyv, legyen memoár, politikai napló vagy vallomás, egyszerre szól a személyes megpróbáltatásról és egy közösség történelmi harcairól. Nem csupán a múlttal való elszámolás, hanem a jövőre vonatkozó tanulságok is benne rejlenek: hogy az igazság olykor lassan, de utat tör magának, és hogy a közösség szolgálata, ha dicsőséget nem is hoz, de erkölcsi tartást képes adni. A kötet egyszersmind a szerelem, szeretet és a valódi házassági szövetség himnusza is, hisz feleségként Magdi sosem engedte el Attila kezét. A „jóban rosszban” és „míg a halál el nem választ” igazi bizonyossága, hogy hitt párjában, és az utat, bár viharos volt, együtt tették meg, megingás nélkül. Magdi ezen időszakban született naplójegyzetei átszövik az egész kéziratot, ezáltal keretezik a szerző emlékeit.

Vannak könyvek, amiket elolvasunk, aztán becsukunk, és vannak, amelyek után percekig csak ülünk, és nézünk magunk elé. Ez az életrajzi kötete az utóbbiak közé tartozik. Egy megrendítő, őszinte, mélyen emberi történet egy olyan személy tollából (és lelkéből), aki a történelemnek nem csupán a peremén, hanem a célkeresztjében állt.

Ez a könyv nem a hírekben nap mint nap feltűnő politikai bulvár újracsomagolása. Ez a könyv arról szól, mi történik akkor, amikor egy közösségét szolgálni akaró ember hite, becsülete, szabadsága és családi élete egyszerre kerül próbára – éveken át, a közvélemény kereszttüzében, méltatlan vádak árnyékában. És arról is szól, hogy még ebből a sötétségből is lehet méltósággal kijönni. A lapok között nem a diplomata beszél, nem a jogász ismerteti az aktákat, és nem is a kisebbségi képviselő szónokol.

Naplószerű bejegyzések, őszinte vallomások, megdöbbentő dokumentumok és csendes, de elementáris erőt sugárzó sorok követik egymást, és közben egyre inkább érezzük: Markó Attila nem csak „egy ügy” alanya, hanem egy ember, akinek fájt az igazságtalanság, és aki félt, remélt, küzdött, értünk is.

Számomra a legnagyobb tanulság mégis az volt: a politikus is ember. Ezerszer hallottuk már, de most végre érteni is kezdjük. Ez a könyv nem mentegetőzik, nem hősködik, csak elmesél. És talán épp ezért olyan hiteles, és ezért olyan fontos. Nehéz nem elfogultnak lenni egy ilyen történettel szemben, főleg, hogy élő egyenesben követhettem a történéseket – igaz, a saját otthonom biztonságából. Viszont, bár a vázát ismertem, a puzzle darabjai olvasás közben álltak össze egy teljes értékű képpé, amelynek a közepébe cseppentem. Attilával éltem át a napokat, Magdiként szemléltem az eseményeket, dühítően tétlennek érezve magam.

Ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, túl sokszor ítélkezett könnyelműen és aki még hisz abban, hogy az emberi méltóság nem politikai kategória. Kötelező olvasmánnyá tenném azok számára, akik bár a pálya szélén ülnek, nem az eseményeket figyelik, hanem a reklámszünetekben kommentálnak és könnyelmű bírálatokat szórnak azok felé, akik megküzdöttek épp azért, hogy neki ilyen szólásszabadsága legyen. Más íze van, ha kortárs ember szavaiból ismerjük meg a jelenünket, és rémísztő, hogy mindaz, amiről beszámol, sokunk számára a régmúlt történelem rémképe csupán.

Markó Attila története nemcsak a bűnbakok története. Hanem a maradni, állni, szolgálni akaró ember története – és mint ilyen, mindannyiunké.