Magyar animációt is díjaztak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) készült, csaknem négyperces, absztrakt animáció a diplomafilmek versenyében indult, és a zsűri díját nyerte el a fesztivál honlapja szerint.

Idén négy magyar alkotás is versenybe került a világ egyik legjelentősebb animációs seregszemléjének tartott Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, amelyet június 14. és 19. között rendeztek meg. Három munka a vizsgafilmek között, a Moholymotion című kisfilm pedig az alkalmazott animációs filmek kategóriájában szállt versenybe. Utóbbi alkotás Moholy-Nagy László születésének 125. évfordulójára, a MOME megbízásából készült.

Az egész estés animációs filmek mezőnyében Jonas Poher Rasmussen Flee (Menekülés) című, dán-francia-norvég-svéd koprodukcióban született filmje nyerte a fesztivál Kristály-díját. Az igaz történet nyomán született alkotás főhőse Amin, aki házasodni készül, és emiatt húsz év után először fedi fel rejtett múltját, bár tart tőle, hogy ezzel tönkreteszi a korábban felépített életét. Elmeséli drámai útját, amelyet menekült gyermekként tett meg Afganisztánból Dániába.

A korábban a Sundance Filmfesztiválon is díjazott másfélórás produkció Annecyben egyúttal forgalmazói díjat is kapott, és a legjobb filmzene díjával is jutalmazták.

A legjobb rövid animációs filmek Kristály-díját a svájci Écorce (Kéreg) című tollrajzos animáció, Samuel Patthey és Silvain Monney filmje nyerte el, amely egy idősek otthonának mindennapjait mutatja be.

A diplomafilmek mezőnyéből a Kristály-díjat a kínai Hippocampus című munka kapta, amelynek rajzanimációja egy gyermekkori emléket idéz fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?