Babarczy Eszter Apám meghal című könyve nagyon megosztó. Az író édesapja, Babarczy László híres színházi ember volt, rendező és színházigazgató, az ő haláltusáját kísérhetjük végig. Eszter nyomasztóan és hihetetlenül őszintén ír arról az utolsó hat hónapról, amikor apja haldoklik és ápolásra szorul. De nehéz türelemmel és szeretettel ápolni az apádat, ha sok kibeszéletlen konfliktus és bántalmazás van a háttérben. Ennek a folyamatnak a „monotonitását, levegőtlenségét, kommunikációképtelen szituációit” mutatja be az író. Ott voltunk a kötet kolozsvári könyvhetes bemutatóján, ahol Péter Blanka kérdezte az írót.

Ápolni egy halálba tartó embert. Tudod, hogy nem lesz jó vége. Mert a vége a biztos halál, mégis megteszed, bármilyen nehéz is. A haldoklás előrehaladtával az apa egyre inkább gyámoltalanná válik, egyre jobban rászorul lánya segítségére. És pontosan ezzel az elgyámoltalanodással lesz Eszternek egyre könnyebb elfelejteni, mennyire rettegett tőle, mennyit bántotta, és egyre könnyebbé válik fogni a kezét a kórházi ágyban.

Bár Babarczy László kiváló színházi vezető volt, ma már nem lehetne legyinteni módszereire. Megalázta a színészt, bántalmazta szóban és néha fizikailag is. Akkor elnézte a környezete, mert ez volt a kulturális mintázat, viszont ma már nem néznék el. Ma már nem lehetne indok a bántalmazásra az, hogy a szakmai maximumot szeretné kihozni színészeiből. És nemcsak a színházban kellett néha félni tőle, hanem saját családjában is. Mégis szerették. Rögtön felvetődik a kérdés: lehet-e szeretni a bántalmazót? A válasz sokkal összetettebb, mint egy egyszerű igen/nem.

Te milyen harag vagy: hideg vagy forró? 

A szerző könyvében kétféle haragot különít el egymástól, egyikkel apját, másikkal magát jellemzi. Forró haragnak nevezte el azt a haragot, ami verbális vagy fizikai agresszió formájában sújtja a környezetet. Ezzel ellentétesen a hideg haragot az ember elfojtja magában, és bár teljesen letagadni nem tudja, mégsem cselekszik úgy, ahogy a harag diktálná. „A harag azt diktálná, hogy húzz be neki egyet, de ekkor te, mint hideg harag, biztosan azt mondod, hogy nem. Lehet elfordulsz, elveszíted a szemkontaktust, de nem engedsz teret annak a haragnak, ami destruktív lenne a másik ember számára” – fejtegette az író. A könyv Eszter és édesapja viszonyáról szól, ahol az apa testesíti meg a forró haragot, aki impulzívan és agresszíven adott teret az érzelmeinek, a lánya viszont a hideg harag mögé vonult vissza. „A hideg harag egy lefagyott állapot, ami megakadályozza, hogy spontán reakciód legyen. Olyan, mintha egy befagyott tó felszíne alól próbálnál meg egy picike lyukon levegőhöz jutni”.

Nem sírni, hanem írni!

„A terapeutám szerint fel kell dolgozni, én inkább megírni akarom” – idézett a moderátor a könyvből. Mi az, ami elhatárolja a feldolgozást az írástól, és következhet-e egyik a másikból? A szerző szerint az írás egy olyan folyamat, amikor verbalizálod, szavakba öntöd a veled történteket, és ezáltal el is távolodsz tőlük.  Amint eltávolodsz, jobban látod azt is, mi történik veled. „Ha leírom, hogy apám megvert, akkor az már nem belül fáj. Amint leírtam, megnézhetjük, mi következik belőle. Mi a következő mondat? A terapeutám azt gondolja, hogy ha apám megvert, akkor sírjunk egy kicsit. Én nem akarok sírni se kicsit, se sokat emiatt, mert azzal benne maradnék. Meg akarom formálni, hogy le tudjam tenni az asztalra, és azt mondhassam: most már nem csak az enyém, már a tiétek is” – hangzott el a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten.

Sokan leegyszerűsítve csak annyit mondanának a műfajra, hogy autofikció, bár fikciós elemek szinte egyáltalán nincsenek benne. „A valós nevükön szerepelnek valós emberek, valós történések történnek, valós dilemmákkal küzdenek a főszereplők, azaz én és a családom”. Csupán annyi a fikció benne, hogy valójában nem hat hónap, hanem két év alatt játszódott le a haláltusa. És eredetileg nem is naplójegyzetekként születtek meg.

És bár úgy tűnhet, hogy a könyv esszenciája az, hogy kiteregeti a családi szennyest, valójában nagyon sokan tudtak kapcsolódni különböző szálakon keresztül a történethez. Eszter szerint „hiába van arról szó, hogy egy híres ember önmagamutogató lánya megírja apja utolsó fél évét a kórházban”, mert nem is ez a lényeg. Megdöbbentően sok levelet kapott, amelyek igazolták, hogy a könyv egy tapasztalati mintát kínál fel, amihez igenis lehet kapcsolódni. A legtöbb levélíró ötvenes vagy ennél is fiatalabb, akik megküzdöttek a szüleikkel és a szüleik halálával.

Mit gondolt a színházi szakma?

Amikor kiadta a könyvet, abszolút fennállt a veszélye annak, hogy a szakma „csúnyán nézi”, elítéli majd amiatt, hogy meg merte ezt tenni ezt édesapjával. „Mertem lerángatni a piedesztálról az ő hősüket, ráadásul halála után. És tudjuk, könnyebb bosszút állni annak, aki életben maradt” – magyarázza a szerző. Utólag azt lehet elmondani, hogy a szakma megosztott volt.

„Ez a könyv nem arról szól, hogy az apám milyen szörnyű ember volt. Nem is arról szól, hogy az apám milyen nagyszerű ember volt. Ez a könyv arról szól, hogy egy ember lehet egyszerre szörnyű és nagyszerű. És szerethetünk valakit, aki abuzál minket. És lehet az, hogy ez a szörnyű, nagyszerű, abuzáló ember nincsen tudatában annak, hogy ő abuzál. És ezért a saját magát bárány szelídségű, kedves nagypapának éli meg, miközben éppen kidob a saját lakásomból. Ez mind lehetséges. Ez mind benne van egy emberben”. Hangsúlyozza továbbá, hogy az ember egy komplex lény, és meg kéne tanulnunk komplex lényként nézni rá. Erős példával élt  Eszter: egyszer az apja szinte agyonverte a feleségét, de nem nézhetjük önmagában csak ezt a szörnyűséget. Muszáj azt is néznünk, hogy ő is családi hozott családi mintázatokat magával, nehéz putonnyal indult útnak, ez pedig beolyásolta azt, milyen emberré vált.

Meglepődne az apja, ha elolvasná ezt a könyvet?

„Minden ember hiú, és ilyen elesetten bemutatni valakit, kockázatos vállalkozás. Viszont azt tanultam tőle, hogy az igazság van az első helyen, különösen a művészetben. Sz@rt se ér az a művészet, ami szépít, elken vagy giccses, és megpróbál valamilyen eufemisztikus narratívát rárakni az élet kemény tényeire” – zárta gondolatait az író.