Különleges előadással nyitja az évet a Háromszék Táncegyüttes

Új bemutatóval lepi meg közönségét a 2024-es év első hónapjában a Háromszék Táncegyüttes. Az alkotócsapat a gyerekekről sem feledkezik meg: január 16-17-18-án szervezett hangszerbemutatókat tart az együttes zenekara.

A társulat egy rendhagyó táncszínházi előadás létrehozására vállalkozik Ecce Homo - Íme az ember címmel, amelyet Farkas Tamás koreográfus álmodott színpadra Munkácsy Mihály 180. születési évfordulójának apropóján. A produkció Munkácsy festményeit kívánja egyedi módon feldolgozni, egyrészt a festő géniuszi életútjának egy-egy karakteres elemét felhasználva, másrészt 21. századi, kortárs gondolattal társítva a képzőművészeti alkotások jelentéstartalmát, mondanivalóját, üzenetét. A produkció alkotóstábja: Farkas Tamás rendező-koreográfus, Tapasztó Ernő rendezői munkatárs és dramaturg, Fazakas Levente zeneszerző, Izsák Előd projekciós munkatárs, Szőke Zsuzsi díszlettervező, Cristina Breteanu jelmeztervező, Gyarmati Gabriella művészeti tanácsadó. A bemutatóra január 29-én 19 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban, de a hónap végén még kétszer viszik színpadra az előadást: január 30-án és 31-én.

Fotó: Háromszék Táncegyüttes/ Németh Krisztina

Január 16-án, kedden 12 órától Sepsibükszádon kerül sor az év első hangszerbemutatójára, majd ezt követően 17-én és 18-án a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban ismerkedhetnek a gyerekek a hangszerek különleges világával.

Fotó: Háromszék Táncegyüttes/ Kátai Jocó

A Háromszék Táncegyüttes közleményéből kiderül, hogy nem marad el az évnyitó táncház sem, annak részleteivel később jelentkeznek.

Az előadásokra jegyet a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?