A minőség a legjobb túlélési stratégia a felszínes, egybites tartalomfogyasztás korában – hangzott el a százéves Korunk folyóirat centenáriumi ünnepségén. Az 1926-ban alapított folyóirat évfordulóján annak történetét és jelentőségét felidéző beszédekkel, valamint tudományos előadásokkal ünnepelnek Kolozsváron pénteken.

Centenáriumi előadássorozattal ünnepli alapításának századik évfordulóját a Korunk folyóirat. A kolozsvári Vallásszabadság Házában pénteken Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, aki 2013-tól vezeti a Korunkot, köszöntőjében kiemelte, a folyóirat bőven túllépi a lokális kereteket, és a Kárpát-medence egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata, amely még ma is megjelenik.

„A százéves évforduló ünnepe egyben intellektuális felelősség is, éppen ezért az ünnepi rendezvény sem öncélú, sokkal inkább egyfajta újbóli megnyilatkozási és számvetési lehetőségként fogjuk fel” – mondta a főszerkesztő. Éppen ezért a két részből álló előadássorozatot szerveztek, melynek első részében a Korunk harmadik folyamának több prominens szerzője a saját kutatási területéről választott témáról tartott előadást.

Kelemen Hunor: a Korunk bátran teszi fel korunk legnehezebb kérdéseit

Mindezek előtt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Korunk korábbi szerkesztője mondott köszöntőt. Felidézte, egészen fiatalon Kántor Lajos, akkori főszerkesztőnek és Cseke Péternek köszönhetően emlékezetes időszakot töltött a szerkesztőségben 1997 végéig, ahol nem csak lapot szerkeszteni tanult, hanem „egy olyan műhelymunkába, olyan fajta kulturális intézményi légkörbe vezettek be, amely meghatározta azokban az esztendőkben és később is mindazt, ahogy gondolkodtam és a bizonyos kérdésekhez viszonyultam”.

Kelemen Hunor szerint az évforduló alkalmából a társadalom-tudományi folyóiratot újfent el kell helyezni „a korszellem politikai, társadalmi keretei és kihívásai között”, hogy visszatérve a múlthoz, talán jobban megértsük a jelent.

Beszédében párhuzamot vont 1926, 1989 és 2026 kihívásai között. Eszerint 1926 volt az az év, amikor már az Erdélyben maradt értelmiségiek egy része leszámolt az illúziókkal, és elkezdődtek az intézményalapítási kezdeményezések. „Dienes László azért alapítja meg a Korunk folyóiratot, hogy az erdélyi magyarság ne csak a veszteségeivel foglalkozzon, mert abból sem várat, sem hazát építeni nem lehet, hanem legyen aktív résztvevője az akkori Európa szellemi és társadalmi vitájának legyen, saját jövőjének alakítója, a határtalannak tűnő reményvesztettség idején végezze el azt az értelmiségi munkát, amelyet akkor sem lehetett másra hárítani” – idézte fel.

Kiemelte, „Dienes és társai abból a helyes felismerésből indultak ki, hogy a kisebbségi lét nem vezethet el a szellemi és kulturális bezárkózáshoz, mert ez a biztosan zsákutcába vezetne. Arra törekedtek, hogy a jelen megértése mellett választ vagy válaszokat adjanak a jövő kérdéseire”.

Hasonló dilemmákkal szembesült a kommunista diktatúra bukása után az akkori főszerkesztő, Kántor Lajos és szerkesztőtársai. A helyes válasz ismét a jelen minél pontosabb megértése és a nyugati gondolkodás nagy áramlataival való párbeszéd folytatása, a jövő megtervezése lett.

A párhuzam folytatható Kelemen Hunor szerint 2026 kérdéseivel is, hisz egyesek közülük továbbra is megmaradtak. „Az egyik ilyen kérdés, hogy miként őrizhető meg a magyar identitás anélkül, hogy bezárkoznánk” – mutatott rá Kelemen Hunor. „Dieneséknek és a Trianon utáni nemzedéknek kisebbségi helyzetben kellett újrafogalmazni az erdélyi magyarság jövőjét. Az anyanyelv megőrzése, az oktatás és a kulturális intézmények fontossága, a gazdaság és az autonóm erdélyi magyar társadalom megszervezése egyaránt visszatérő témái az 1918 utáni évtizedeknek. 2026-ban kétségtelen, hogy a kisebbségi jogok intézményes keretei lényegesen fejlettebbek, a demográfiai kihívások, az asszimiláció, az elvándorlás és az identitás megőrzéséhez kapcsolódó intézmények megtartása továbbra is kihívást jelentenek 2026-ban is” – mutatott rá a párhuzamra.

A második olyan kérdés, amellyel 1926-ban is szembe kellett és ma is szembe kell nézni: „az egyre erősödő társadalmi polarizáció és a politikai szélsőségek térnyerése”, emelte még ki.

„A Korunk alapításának egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy Erdélyben az értelmiségnek nem elég szemlélnie a változásokat, és csendben elemezgetnie, hanem aktívan részt kell vennie a vitában és a vélemények alakításában. Ez a kérdés ma is hasonlóképpen érvényes” – hangsúlyozta. További hasonlóságként említette, az észszerű párbeszéd kérdését. Úgy látja, míg a múltban a különböző világnézetű műhelyek (Korunk, Helikon, Hitel) képesek voltak érdemi vitát folytatni a közösség gazdasági és kulturális kérdéseiről, „ma gyakran az az ember érzése, hogy a különböző nézetek elfogadása még a tolerancia fázisában sincs. Elhatalmasodik a nézet, hogy ha nem azt vallod, amit én, akkor... és itt következnek a különböző címkék”.

„A Korunk az elmúlt évtizedekben több volt, mint egy folyóirat, hisz a Korunk mellett működött és működik a Korunk Galéria, a Korunk Akadémia, a Komp-Press Kiadó, és mindez egy olyan komplex szellemi műhelyt jelent, amely ugyan se a Facebookon, se a TikTokon nem tudja fölvenni, és nem is kell fölvegye a versenyt az egybites tartalmakkal, de bátran és határozottan teszi fel korunk legnehezebb kérdéseit, és néz szembe a 21. század első évtizedeinek nagy kihívásaival. A folyóirat ezt a tematikus számaival hónapról hónapra megteszi, és számomra öröm, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ehhez a munkához szerény eszközével hozzá tudott és hozzá tud járulni. A századik évfordulón pedig egyetlen egy ajándékot hoztam, ami egy ígéret, hogy amíg lehetőségünk lesz, addig erre a támogatásra számíthatnak” – zárta

„A centenárium nem mérföldkő, hanem a jövő feltérképezése”

Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a Korunk – az avantgárd modernizációtól a transzdiszciplinaritásig című beszédében hangsúlyozta, a száz év nem csupán időtartam, hanem „egyfajta szellemi rétegződés is”.

„A centenárium nem egyszerűen kronológiai mérföldkő, hanem annak jelzése, hogy a kollektív intellektus és a strukturált emlékezet képes fölülírni az idő múlását. A Korunk alapításának századik évfordulójára szervezett előadássorozaton nemcsak egy nyomtatott és digitális textustörténetet kell látnunk és láttatnunk, hanem egy intézményt és egy olyan erdélyi, egyszersmind európai fórumot, amely egy teljes századon át formálta, kritikusan elemezte és megtartotta a kisebbségi és az összmagyar kulturális és társadalomtudományi gondolkodást. Száz év egy kulturális folyóirat életében Kelet-Közép-Európában hosszú idő, az ennyi ideig való megmaradás pedig valós teljesítmény” – mutatott rá a főszerkesztő.

A száz év története a túlélés drámája is Kovács Kiss Gyöngy szerint. A lap történetét folytatva, elmondta, a kényszerű szünet majd az államszocialista rendszerben az újrakezdés utáni évtizedek, a szellem és a hatalom folyamatos kötélhúzásáról szóltak, de képes volt a Korunk a romániai magyar értelmiség egyfajta mentőövévé válni, azáltal, hogy a tudományosságot használta védőpajzsként.

Az 1989-es fordulat után a szabadság elhozta a piacgazdaság és az információrobbanás nehézségeit. Kántor Lajos és a munkatársai pontosan tudták, hogy az információs zajban a lap elsődleges feladata az összefüggések feltárása. Ekkor született meg a tematikus lapszámok rendszere, amely azóta is a Korunk alapvédjegye. Ez a döntés mentette meg a folyóiratot a szétforgácsolódástól és a marginalizálódástól. Az a fórum maradt, amely minden hónapban egy-egy égető társadalmi, kulturális vagy tudományos problémakör köré szervezi a tartalmát, és ezt a hagyományt a jelenlegi szerkesztőség is folytatja, foglalta össze Kovács Kiss Gyöngy.

Mint hangsúlyozta, a Korunk nem pusztán passzív krónikása, hanem aktív alakítója volt az elmúlt évszázadnak. Arra a gyakori kérdésre, hogy van-e jövője a nyomtatott kultúrának a digitális korban, szerinte a lap válasza „kicsit sem változott: a minőség a legjobb túlélési stratégia”.

„Egy olyan korban, amelyet a fragmentáltság, a konteók, a felszínes digitálistartalom-fogyasztás és a figyelemzavar jellemez, az alapos és reflektált folyóiratok szerepe felértékelődik. Így a Korunké is, amely a reflexió lassúságát, az elemzés mélységét és a szó felelősségét kínálja. Ez a folyóirat nem csupán papír és festék, sokkal inkább intézményes fórum, amely száz éve bizonyítja, hogy a kultúra és a tudomány nem luxus, hanem a kollektív túlélés egyik alapfeltétele. Így a centenárium nem végállomás, hanem mérföldkő, ha úgy tetszik, a jövő feltérképezése” – zárta beszédét a főszerkesztő.

Romsics Ignác Széchenyi-díjas magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja a történetírásról tartott tudományos előadást, Történetírás: tudomány és/vagy művészet? címmel, majd Markó Béla író, költő Különlét az együttlétben (az önállóság dilemmája az erdélyi magyar kultúrában) című előadását tartotta meg az erdélyi magyar kultúra és közélet elmúlt harminchét évének legfőbb dilemmáit elemezve.

„37 esztendő telt el az 1989-es romániai rendszerváltás óta. Ennek ellenére még mindig nagy kérdés, hogy sikerült-e mára tényleg konszolidálni a demokráciát, és valóban megvannak-e az alkotmányos, törvényes és intézményi garanciák arra, hogy egy gazdasági vagy politikai válság esetén nem fordul vissza a történelem. Indokolt ez a kérdés, akár egész Románia mai állapotát, akár ezen belül az erdélyi magyar közélet újabb illúzióit, úttévesztéseit vagy időnkénti tanácstalanságát vesszük számba. Mert egyébként semmi szükség nem lenne természetesen majdnem négy évtized múltán dilemmaként beszélni arról, ami egykor történelmi szükségszerűségnek tűnt Erdélyben az itteni magyar kultúra önállóságában” – vetette fel Markó Béla.

Az évfordulós ünnepi rendezvény Tánczos Vilmos, Csapody Miklós, Balázs Imre József, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Imre, Cseke Péter, Botházi Mária előadásaival folytatódott. Zárásként a Korunk Kulcsa és a centenáriumi Korunk-plakettek átadására kerül sor a program szerint.

Kapcsolódó

Harminc éve perdül a Szarkaláb: közösségben és mulatságban (VIDEÓ)

A pénteki gálaműsor egyszerre volt ünnep és visszatekintés, hiszen az új tagok, egykori táncosok, valamint a legapróbbak közösen léptek a színpadra.

néptánc Kolozsvár évforduló