„Kodály aktívan részt vett a zenei nevelésemben” – Villáminterjú ifj. Palló Imrével

A magyar népdalok mesterdalnokának, a székelyföldről származó hires baritonnak, Palló Imrének a fia, ifj. Palló Imre aligha kevésbé elismert és tehetséges művész, mint édesapja, és ugyancsak a zenei szférában kimagasló keresztapja, Kodály Zoltán. Ifj. Palló Imre december elején a Kolozsvári Magyar Operában vezényelt a Kürthy András rendezésében színpadra állított Szerelmi bájital című darabban, melynek kapcsán egy villáminterjú keretében beszélgettünk vele.

– Olyan híres emberek közé született, mint az édesapja, Palló Imre, aki az egyik leghíresebb bariton volt, illetve Kodály Zoltán, akit szintén nem kell senkinek bemutatni. Mennyire volt gyermekkorától úgymond eldöntve a sorsa? Kiskorától tudatosan a zene irányába volt terelve, vagy ez is egy lehetőség volt, melyet aztán önszántából választott?

– Szüleim és keresztszüleim nem irányítottak a zenei pályára, de én már elég fiatalon bejelentettem, hogy karmester szeretnék lenni. Ettől kezdve ők teljes mértékben támogatták elhatározásomat.

– Miért éppen a karmesteri utat választotta?

– Nem tudom, de valószínűleg édesapám barátsága Ferencsikkel, Fricsayval és Dorátival ebben nagy szerepet játszott. (Ferencsik János, Fricsay Ferenc és Doráti Antal karmesterek – szerk. megj.)

– Mit hoz leginkább az édesapja hagyatékából? Mi az, amit tőle tanult meg igazán?

– Édesapámtól emberséget, szorgalmat, őszinteséget, a kollégák tiszteletét és a zene tiszteletét tanultam.

fotó: Kiss Gábor

– Milyen kapcsolata volt Kodály Zoltánnal? Hogy szállt be ő az ön nevelésébe, akár pályája elindításába?

– Kodály aktívan részt vett a zenei nevelésemben, ajánlott tanárokat, „kikérdezte” fejlődésemet a heti ebédek alkalmával az otthonában.

– Érezte valaha úgy, hogy teher a hírnév, ami körülveszi?

– Mivel én külföldön kezdtem a pályámat, nem voltam körülvéve hírnévvel. Erre én különösen büszke vagyok, hogy önmagam erejéből jutottam előre a pályámon.

– Ha jól tudom, ön az utóbbi években inkább tanított, mintsem vezényelt. Miért? Mi alapján választja ki, hogy mely előadásokat vállalja el, és melyeket nem?

– Én egyidejűleg tanítottam és vezényeltem is, mert úgy vélem, hogy kötelességem továbbadni tudásomat és tapasztalaimat a fiatal generációnak. Ma már csak azt vezényelem, amiről úgy gondolom, hogy örömet fog szerezni. Persze időnként tévedek…

– Milyen a kapcsolata az erdélyi közönséggel, az erdélyi munkával?

– Az időm túl rövid volt Erdélyben, hogy erre felelhessek.

– Ön szerint milyen egy jó karmester? Mi az az elv, amelyhez munkája során ragaszkodik?

– A jó karmesternek a közreműködőket a legjobb teljesítményre kell vezetnie. A legfontosabb keresni a szerző intencióit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?