Marosvásárhelyen is bemutatták a Magyar menyegző című filmet, amely nemcsak egy szerelmi történetet mesél el, hanem a ’80-as évek elejének kalotaszegi világát idézi meg: zenével, tánccal, viseletekkel és közösségi élményekkel. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Vándormozi szervezésében két vetítést is tartottak hétfőn. Mindkétszer zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagyterme. A vetítésre és azt követő közönségtalálkozóra Törőcsik Franciska főszereplő, Káel Csaba rendező, valamint Lajos Tamás operatőr–producer is Marosvásárhelyre utazott.

A film női főszerepét alakító Törőcsik Franciska szerint a Magyar menyegző története nem csupán egy újabb filmszerep volt, hanem személyes találkozás egy világgal. „Valójában a szerep talált rám, és úgy éreztem, hogy ez egy olyan történet, amit mindenképpen szeretnék elmesélni, vagyis legalábbis részese lenni.”

A karakter felépítése fokozatosan történt, nem egyetlen próba vagy forgatási nap eredménye volt. A színésznő szerint a munka lényege éppen abban rejlett, hogy a részletek lassan álltak össze: „Szépen lassan építettük fel a szerepet: a tánccal, a dallal, a szöveggel, amit nemcsak megtanulni, hanem »meghallani« is kellett. Egészen hétköznapi dolgokon keresztül jutottunk el oda, hogy amikor a forgatás elkezdődött, a sok autentikus ember, viselet és tánc már magától megadta azt a hangulatot, amiben jól lehetett dolgozni.”

A Maszol kérdésére válaszolva Törőcsik Franciska elmondta, a film előtt nem volt jártas a néptáncban. Bár korábban részt vett egy táncos televíziós műsorban, ahol több társastáncba is belekóstolt, a néptánc teljesen új terepnek számított számára. „A néptánc teljesen más világ, mint például a paso doble vagy a tangó, ezért bizonyos szempontból újra kellett kezdeni” – mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta: mindez nem nehézségként jelent meg a számára. „Nem volt benne olyan kihívás, amelyet nehézségként éltem volna meg. Az egész munka inkább örömteli volt, jó hangulatban zajlott, szerettem a történetet és a szerepemet, és külön örömöt jelentett, hogy énekelni és táncolni is lehetett benne.”

A film végi táncházas jelenet emlékezetes maradt számára. Mint mesélte, sok minden helyben dőlt el: „A jelenet előtt tanították meg azt a néhány lépést, amit táncolni kellett. A felvétel azonban tovább ment, és abban a helyzetben nem volt lehetőség megállni – egyszerűen csinálni kellett.”

A jelenet ereje éppen ebben az egyszerűségben rejlett, mondja. „Négy-öt alaplépésből is össze lehet rakni egy kifejező, pofás táncot. A táncházi jelenetben az így kapott mozgás végül nagyon élő lett – minket is meglepett az eredmény.”

Egy dal különösen közel került hozzá

A népzene Franciska életében korábban is jelen volt: népdalversenyeken indult, ének- és zenetagozatos osztályokba járt, és a családi közeg is meghatározó volt ebben. A film kapcsán egy konkrét dalt is említett: „Az Édesanyám kezdetű nóta, amelyet a filmben én énekelek, különösen közel került hozzám, mert amikor az ember előad egy dalt, óhatatlanul személyesebb kapcsolatba kerül vele.”

A forgatás lehetőséget adott arra is, hogy ezt a zenei világot mélyebben élje meg – tette hozzá.

Nem volt ismeretlen terep Erdély és Kalotaszeg

Korábban is járt Kalotaszegen, és Marosvásárhelyhez is van már személyes kötődése – mondta Törőcsik Franciska. Elmondása szerint a forgatás során az itteni közösség nyitottsága és emberi hozzáállása érintette meg. „Nagyon jó érzés volt itt dolgozni, különösen az itteniek vendégszeretetét volt jó megtapasztalni.”

Mint mondta egyetlen hiányérzete az volt, hogy a film forgatása nem Erdélyben indult, mert úgy érzi, ez sokat adott volna az alkotói folyamat elején. „Kicsit sajnáltam, hogy nem itt kezdtük a forgatást, mert szerintem az egész stábnak és a szereplőknek is sokat jelentett volna, ha már az elején belekóstolunk ebbe a világba.”

A legerősebb élményt az esküvői menet jelenetének forgatása jelentette, amikor a helyzet természetessége szinte felülírta a filmes körülményeket. „Nem az volt a legfontosabb, hogy forog-e a kamera, hanem az, hogy együtt megyünk, és azokkal az emberekkel haladunk, akiknek ez a menetelés a mindennapjaik része. Annyira eredeti és hiteles volt ez az élmény, és akkora ereje volt, hogy az a mai napig nagyon élénken megmaradt bennem”–tette hozzá Törőcsik Franciska. 

A karakterhez való viszonyról elmondta: Kati alakja már a kezdetektől közel került hozzá. „Nagyon könnyen megtaláltam magam a karakterben. Úgy érzem, ez egy nagyon szép és izgalmas történet, amelyben egyszerre van jelen a humor és a mélység.” A főhőst kereső, menekülő nőként látja, akinek belső útja végig követhető és érthető a néző számára. „Kati esetében nagyon jól meg lehet érteni, mi az, ami elől menekül, és mit keres valójában. A történet végére pedig egy szép, kerek szerelmi történet rajzolódik ki.”

Kérdésünkre válaszolva elmondta, a filmben viselt ruházatot nem egyszerű felölteni. Ketten öltöztették és így is hozzávetőleg 40 percig tartott. 

Egy élményből született film – Káel Csaba rendező

A Káel Csaba által rendezett Magyar menyegző nem kitalált világ, hanem egy nagyon is konkrét, személyes élményből indul ki. A rendező a Maszolnak nyilatkozva felidézte azt a meghatározó emléket, amely évtizedekkel később a film alapjául szolgált. „A nyolcvanas években a Budapesti Műszaki Egyetemre jártam, és egy, a népi építészethez kapcsolódó kiránduláson vettünk részt Erdélyben. Ez volt az első találkozásom Erdéllyel, és ekkor csöppentünk bele egy kalotaszegi esküvőbe, amely három napig tartott – gyakorlatilag nem tudtunk elmenekülni róla.” Ez a találkozás nem pusztán emlékezetes élmény volt számára, hanem valódi kulturális sokk.

„Ezt szoktam úgy mondani, hogy három napon túl gyógyuló élmény volt. Tulajdonképpen ezt az élményt próbáljuk visszaadni a filmben: a nyolcvanas évek elejét, amikor a Ceaușescu-rezsim idején élünk, mégis egy olyan gyönyörű világ tárul fel, amely egész életemben meghatározta, hogyan viszonyulok a népművészethez.”

Káel Csaba szerint ez az élmény nem kizárólag Kalotaszeghez kötődik, hanem Erdély egészére jellemző volt abban az időszakban. „Ez valódi kulturális sokk volt: az emberek vendégszeretete, barátsága, az, hogy egy kis népcsoport ilyen erős hagyományokkal él Erdély közepén. De ha máshová megyünk Erdélyben, akkor is hasonló élmény ért volna bennünket.”

Ez a korai tapasztalat később abba az irányba vitte a rendezőt, hogy maga is közelebb kerüljön a néptánchoz és a népművészethez, majd megszülessen benne az igény: ezt az élményt nemcsak megőrizni, hanem filmen is megmutatni kell.

Nem forgatókönyvből, hanem élő tudásból született a film

Káel Csaba hangsúlyozta: egy ilyen film esetében a klasszikus értelemben vett forgatókönyv csak a történet egyik rétegét adja. A film valódi ereje abból a többletből fakad, amelyet a zene és a tánc visz bele – ezt azonban nem lehet pusztán szövegként rögzíteni.

„A forgatókönyv egy részét természetesen meg lehet írni: ott van a történet és a párbeszédek. Azt a pluszt viszont, amit a zene és a tánc ad hozzá, nagyon nehéz leírni.” Hangsúlyozta, éppen ezért volt szükség olyan alkotótársakra, akik belülről ismerik ezt a világot. A zenei alapot Pál István Szalonnával, a koreográfiát pedig Zsuráfszky Zoltánnal együtt alakították ki.

A rendező külön kiemelte a kalotaszegi közösségek segítségét és tudását, amelyek nélkül a film nem lenne hiteles. A viseletek összeállításában név szerint is megemlítette Törökszentmiklósi Teklát, aki szakemberként segítette a munkát. „Pontosan tudta, hogy melyik családban kinek milyen pártája és szalagjai vannak, és ezt olyan alapossággal állította össze, hogy az lenyűgöző volt.”

A női rítusok – a menyasszonyi öltöztetés és a kontyolás – megjelenítése különösen érdekes területnek számított – mesélte. „Ezekbe a ceremóniákba általában nem engednek be férfiakat, mert női, intim eseményekről van szó. Mi végül fel tudtuk venni ezeket a jeleneteket, de ez elképzelhetetlen lett volna az ottani nők tudása és segítsége nélkül” – tette hozzá a rendező.

„Két gyönyörű ember és egy gyönyörű közeg”

A szereplőválogatásról Káel Csaba elmondta: a női főszerep esetében hamar egyértelmű volt számára a döntés: Törőcsik Franciska már a kezdetektől az esélyesek között szerepelt.

„Régóta ismerem a zenei és táncos képességeit, és lenyűgöző volt látni, milyen természetességgel tudott azonosulni a kalotaszegi lányok világával” – mondta.

A férfi főszereplő kiválasztása ennél összetettebb feladatnak bizonyult, hiszen olyan karakterre volt szükség, akiről a néző el tudja hinni, hogy társa lehet a filmbeli Katinak (Franciska alakjának). A választás végül Kovács Tamásra esett, aki nem rendelkezik néptáncos múlttal. „Az első táncpróba messze nem úgy alakult, ahogy az ember ideálisan elképzelné, de három hónap következetes és kemény munkával eljutott arra a szintre, amely a szerepéhez szükséges volt.”

A rendező szerint a Magyar menyegző egyik legnagyobb ereje éppen ebben rejlik, hogy nem hivatásos táncosokat, hanem hiteles, átélhető szerepeket látunk a vásznon – valódi közegben, valódi emberek között.

Nemzetközi premier Tallinnban

Káel Csaba elmondta: a Magyar menyegző világpremierje Tallinnban volt, ami különös jelentőséggel bírt az alkotók számára. Közölte, a nemzetközi filmfesztiválokra csak abban az esetben lehet bekerülni, ha ott zajlik a világpremier, ezért is volt fontos állomás a tallinni bemutató.

Mint mesélte, a vetítés után az egyik leggyakoribb kérdés az volt, hogy a filmben látható táncokat valóban a színészek adják-e elő. „Megkérdezték tőlünk, hogy a színészek táncolják-e a szerepüket, vagy dublőrök dolgoztak helyettük. Mondtuk, hogy mindenki megtanulta a néptáncot a saját szerepéhez szükséges szinten, és maguk csinálták végig.”

Káel Csaba szerint a tallinni visszajelzések megerősítették azt az alkotói szándékot, hogy nem „tökéletes táncot”, hanem hiteles jelenlétet kell megmutatni a vásznon. „Szerintem nagyon fontos, hogy két gyönyörű embert látunk a filmen, de nemcsak ők gyönyörűek, hanem az a közeg is, ami körülveszi őket: a viseletek, az emberek, az arcok.”

Hozzátette: a film egyik nagy ereje éppen abban rejlik, hogy a népviselet, a mozgás és az emberi jelenlét együtt hoz létre olyan látványt, amely nemcsak esztétikus, hanem érzelmileg is hat.

„Ezt látni kell a világnak”

Káel Csaba hangsúlyozta: a Magyar menyegző nem pusztán egy szerelmes történet, hanem tudatos vállalás is – annak megmutatása, hogy milyen gazdag és erős kulturális világ él Kalotaszegen.

A rendező szerint a magyar néptánc és népzene ereje messze túlmutat a helyi közegen, mégis kevesen látják igazán, milyen mélység és kifejezőerő van benne. „A magyar néptánc annyira erős, hogy ezt meg kellene mutatni. Meg kell mutatni a hazai közönségnek is, mert nem mindenki van ezzel tisztában, és meg kell mutatni a külföld számára is.”

Úgy véli, erre a legalkalmasabb forma a játékfilm, amely nem magyaráz, hanem élményt ad, és érzelmileg vonja be a nézőt. „Egy ilyen történetet nem lehet pusztán bemutatni vagy dokumentálni – ezt át kell élni. Ehhez pedig a mozgókép a legjobb eszköz.”

Káel Csaba párhuzamot vont más nemzetek példájával is, amelyek sikerrel vitték világ elé saját hagyományaikat: „A spanyolok például megmutatták a világnak, mi az igazi flamenco. Mi pedig most szeretnénk megmutatni, hogy mi az a magyar néptánc, és azon belül Kalotaszeg, mennyire gyönyörű, mennyire erős, mennyire kifejező.”

A rendező szerint mindaz, amit a filmen látunk – a tánc, a viselet, az emberi arcok és a közösség ereje – nem rekonstruált látvány, hanem élő örökség, amelyet érdemes továbbadni. „A kalotaszegi viseletek, a táncok, az a világ, ahogy pörögnek a szoknyák, ahogy együtt vannak az emberek – ezt látni kell a világnak. És ehhez egyetlen igazán erős eszköz van: a mozgókép.”

„Egy harmincéves álom valósult meg” – Lajos Tamás operatőr–producer

A Magyar menyegző létrejötte Lajos Tamás számára nemcsak szakmai feladat volt, hanem egy hosszú időn át érlelődő személyes történet lezárása is. Mint fogalmazott, „Ez a film egyfelől több mint egy év munkájának az eredménye, másfelől egy harmincéves álom betetőzése. Egy hosszú, nagy menetelés végére értünk, és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy idáig eljutottunk.”

Producerként: számok, tömegek, felelősség

Producerként a legnagyobb kihívást a film mérete és szervezése jelentette. Lajos Tamás nyíltan beszélt arról, hogy a nagyszabású tömegjelenetek milyen logisztikai és anyagi terhet róttak az alkotókra.

„Ha producerként nézem, akkor a legnehezebb feladat a források előteremtése és az ésszerű felhasználásuk volt. Voltak olyan forgatási napok, amikor 300–350 táncos és statiszta dolgozott egyszerre, a stábot nem számítva, ami további 100–150 főt jelentett. Ennek az összehangolása és finanszírozása hatalmas feladat volt.” Hozzátette: éppen ezért különösen büszke arra, hogy ezt a nagyságrendet sikerült végig kontrollálható módon kezelni. 

Visszatérés a kamerához

Lajos Tamás nemcsak producerként, hanem operatőrként is meghatározó szerepet vállalt a filmben, noha erre hosszú ideig nem volt példa az életében. „Eredetileg operatőrként éltem az életemet, de az elmúlt tizenöt évben nem fényképeztem filmet” – mondta portálunknak.

A Magyar menyegző kivételt jelentett. „Amikor ez a film valóban elérhető közelségbe került, azt éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni operatőrként. Azt mondtam Csabának (Káel Csaba rendező): ezt a filmet én szeretném fényképezni.” Mosolyogva tette hozzá, hogy a döntés nem volt könnyű: „Az elején jó ötletnek tűnt, a harmadik forgatási napon majdnem belerokkantam, de végigcsináltuk – és most itt van az eredmény.” 

A nagyszabású esküvői jelenetek filmezése nem egyéni teljesítmény, hanem szoros csapatmunka eredménye volt – hangsúlyozta. „Az operatőri munka nem magányos műfaj. Ugyanúgy csapatmunka, mint maga a filmkészítés: asszisztensek, segédoperatőrök, B kamera, mindenki egyszerre dolgozik.” A technikai kihívások leküzdésében kulcsszerepet játszott az operatőrtárs és az új generáció bevonása – tette hozzá. „A B kamerára sikerült megnyernem Balázs István Balázst, aki napi szinten dolgozik operatőrként. Az elmúlt tizenöt évben a technika alapjaiban változott meg, ebben ő és a csapata óriási segítséget jelentett.”

A ’80-as évek visszaépítése

A film látványvilága a nyolcvanas évek elejét idézi, ami jelentős utómunkát igényelt. A forgatási helyszínek képe mára sok helyen megváltozott, ezt a filmen korrigálni kellett. „A történet a nyolcvanas évek elején játszódik, ezért sok mindent át kellett rajzolnunk. Olyasmikre gondolok, mint a légkondicionálók kültéri egységei vagy a mai ostorlámpák – ezek akkor még nem léteztek, így el kellett tüntetni őket.”

Ugyanakkor hangsúlyozta: Kalotaszeg falvainak alapképe szerencsére ma is közel áll a korszakhoz „Nem kellett mindent számítógéppel újraalkotni, a környezet nagy része eleve hordozta a nyolcvanas évek hangulatát.”

Kérdésünkre válaszolva elmondta drónfelvételeket is alkalmaztak, de tudatosan visszafogott módon. „Használtunk drónt, de nem meghatározó jelleggel. Ugyanarra szolgált, mint régen a helikopteres nagytotálok: térérzetet adott, nem látványtrükk volt.”

Lajos Tamás szerint a Magyar menyegző legnagyobb értéke az a hitelesség, amely nem technikai megoldásokból, hanem emberi jelenlétből fakad.

„A film ereje nem önmagában a látványban van, hanem abban a közösségben és energiában, amely körülveszi a szereplőket. Ezek az emberek, ezek a viseletek, ezek a táncok valódiak – és ezt a kamera csak közvetíti, nem helyettesíti.” Úgy látja, a mozgókép ebben az esetben nem pusztán dokumentál, hanem hidat képez múlt és jelen között. „Ez egy olyan világ, amelyet felelősségünk volt hitelesen megmutatni – mert amit itt látunk, az nem díszlet, hanem élő örökség” – tette hozzá