Különleges és a maga nemében egyedülálló kezdeményezés látott napvilágot a minap, ami már a címével felkelti az érdeklődést és további gondolkodásra késztet. Regényszótár. Ízlelgessük csak egy picit, hisz látszólagos egyszerűsége ellenére igencsak sok mindent rejt magában ez a csaknem nyolcszáz oldalnyi vaskos kötet, amelyet a Cser Kiadó jóvoltából tarthat most kezében az olvasó.

Igazából a cím nem csak egy szóból áll, ugyanis van folytatása is a figyelemfelkeltő és a borítón külön pirossal szedett Regényszótár kifejezésnek – mert mit is fed pontosan egy ilyen megnevezés? –, ami már több támpontot szolgáltat ahhoz, hogy az olvasó jobban megértse, hogy mivel is van dolga. A teljes cím ugyanis a következő: Regényszótár a 20. századi közép-európai irodalomból. Nos, ezzel meg is volnánk, de az igazi agytorna csak most kezdődik, mivel óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy ebben az esetben mit is kell a közép-európai irodalom alatt érteni? Létezik-e egyáltalán ilyen, és ha igen, akkor hol húzódik a földrajzi határvonal, ami elválasztja például a dél-, a nyugat-, de elsősorban a kelet-európai irodalomtól? A földrajzi koordinátákon túl pedig ki(k), és nem utolsósorban, milyen kritériumrendszer alapján dönthetik el, hogy mely nemzetek irodalma sorolható Közép-Európa kulturális örökségéhez, továbbá, milyen is valójában az az értékrend – ha létezik egyáltalán ilyen a maga homogenitásában –, amelyet közvetít vagy közvetített a különböző történelmi időkben (itt nem szabad megfeledkezni arról, hogy a 20. század során a térségnek igencsak hányatott történelme volt, birodalmak szűntek meg, hogy romjaikon új országok, majd rövid ideig ismét birodalmak jöjjenek létre, az átmenetek pedig korántsem nevezhetők békésnek) ez a „halmaz”, és – ha már egy matematikai hasonlattal élünk ez esetben –, akkor az is fontos kérdés, hogy hol (és mivel) vannak átfedések, vagy mi minek a részhalmaza ez esetben?

Röviden, a kérdések már azelőtt szép számban felmerülnek, mielőtt magát a könyvet még egyáltalán kinyitottuk volna. Sőt, időzzünk még egy pillanatig a borítónál, ugyanis figyelmesebben szemügyre véve leszűrhető egy, az előbb felsorolt szempontokhoz kapcsolódó információ. Nagyon leegyszerűsítve a problémát, ha megnézzük a szerzőket, akkor annyi rögtön az elején kiderül, hogy ez a Regényszótár egy román-magyar közreműködés eredménye, ami egyrészt örvendetes olyan értelemben, hogy az utóbbi időben egyre gyakoribb irodalmi együttműködések sorát gazdagítja, másrészt itt egy közös irodalomtörténeti (és bizonyos értelemben irodalomelméleti, történelmi stb.) munka eredménye a szóban forgó könyv, ami meglehetősen ritkaságszámba menő, ugyanakkor bizakodásra is okot adó. De térjünk vissza a szerzőkre: Adriana Babeți, Oana Fotache, Karádi Éva és Csordás Gábor nevéhez fűződik a Regényszótár létrejötte, de belelapozva a könyvbe, kiderül, hogy rajtuk kívül még rengetegen dolgoztak a szóban forgó kiadványon. és itt ki kell emelni számos irodalomtörténész és/vagy műfordító munkáját is, mivel a könyv eredetileg románul jelent meg. Koszta Gabriella, Codău Annamária, Gálfalvi Ágnes, Csűrös Réka, Szenkovics Enikő, Vallasek Júlia vagy Balázs Imre József szerepel a fordítók névsorában, természetesen itt a felsorolás a teljesség igénye nélkül értendő.

A Bevezetés egy alig több, mint százoldalas könnyed kis tanulmány, amelynek szerzője az ötletgazda Adriana Babeți, és rögtön az elején felhívnám a figyelmet, hogy senkit ne riasszon el a terjedelme, ugyanis több szempontból is érdemes átrágnia magát az olvasónak, az egyébként nagyon jól és áttekinthetően strukturált bevezető fejezeten. Elsősorban azért, mert itt választ kapunk (majdnem) az összes előzetesen felmerülő kérdésre: szóba kerülnek mindazon szempontok, amik alapján a könyv anyagát összeválogatták a szerzők és szerkesztők, ezen felül rögtön az elején kiderül, hogy ez az átfogó projekt hogyan vált egy egyéni kezdeményezésből kollektív erőfeszítéssé és milyen okok húzódnak eme evolúció hátterében. Nem utolsósorban, fontos információ, hogy a Regényszótár ötlete a Bánság központjában, Temesváron született meg – szimbolikus és többletjelentést magában hordozó helyszín egy ilyenfajta kezdeményezés esetében –, másrészt az is kiderül, hogy az elgondolás megvalósítása nem kevesebb, mint három évtizednyi munkát feltételezett. Hosszú vajúdásként írja le ezt maga a szerző is, de rögtön meg is magyarázza a munkafolyamat hosszúságának okát, mivel három különálló szakasz különíthető el a projekt létrejötte folytán, mégpedig „a kutatás megszakításának, majd intenzívebbé válásának pillanataival, amelyek mintegy hét évnyi kemény munkát összpontosítottak.”

Ami viszont a leglényegesebb, hogy miként is állt össze a közép-európai irodalmi térkép, amelyről ez a regényszótár átfogó leírást ad, és ami nem csupán a szakmabeliek, de a szélesebb olvasóközönség számára is felettébb hasznos összefoglaló. Közép-Európa sajátságos profilját Adriana Babeți egyrészt a kiszámíthatatlanul alakuló történelemmel magyarázza, másrészt szerinte a földrajzi elhelyezkedés is szerepet játszik a legtöbb ország esetében: „örökké a „közöttben”, a köztesben, a nagyhatalmak satujába szorítva. De ez a sajátságosság attól is függ, hogy mit értünk „Közép-Európa” alatt. Mindenesetre a végzetes (történelmi) idő és a legtöbbször kedvezőtlen földrajzi tér együttállásából más vonatkozások is következnek, amelyek az évszázadok során kialakították a térség specifikumát. Elsősorban a határok törékenysége ebben a „másik Európában”, a bizonytalan jellegük, az a tény, hogy bármikor átrajzolhatóak, vagy akár le is törölhetők a térképről. Ebből fakad az instabilitás, az ideiglenesség és a bizonytalanság érzése; ebből fakad a történelemmel szembeni szkepszis és a jövőtől való félelem, amihez a hosszú távú projektek építésére és ezekhez fűzött való bizakodásra való képtelenség társul. Másrészt azonban ezek a törékeny, porózus határok nem mindig választották el egymástól a csoportokat, hanem lehetővé is tették számukra az interferenciákat és a kommunikációt.” Lényegretörő összefoglalása a közép-európaiságnak, amely jócskán túlmutat az irodalom problematikáján, de maradjunk csak a tárgynál. Ennél a résznél még szó van a felsoroltakon kívül a hatalmi központok és a „provinciák” sajátos viszonyáról, multietnicitásról, többnyelvűségről, felekezeti pluralitásról, mint ezt a közép-európai „sajátosságot” formáló tényezőkről, de ugyanitt olvashatunk „a városi és a vidéki, a kozmopolita nyitottság és a nemzeti hagyományokba zárkózottság közötti éles ellentétről” is, mint a térség jellegzetes, mindmáig tetten érhető mentalitását markánsan formáló tényezőkről. Ezek vonatkozásában a szerző kiemeli, hogy „ezek lennének, röviden, a legfontosabb kontextuális tényezők, amelyek az egyénekben tükröződő csoportidentitás-profilt hoznak létre, „egy közép-európai kulturális mintázatot”, és ezek „biztosítják – szintén sajátos hangsúlyokkal rendelkező adekvát kifejezési módok által – a közép-európai próza alapvető egységét.” A bevezető fejezet következő alfejezeteiben ezeket a szempontokat alaposabban is körüljárja a szerző, egyúttal magyarázatot adva a regényszótár összeállítása közben érvényesülő szerkesztési elvekről és szempontokról is.

Ha pedig elérkeztünk magához a tárgyhoz, konkrétan a szótárban szereplő regényekhez, akkor dióhéjban álljon itt néhány statisztikai adat: a Regényszótár 251 regény-szócikket tartalmaz, de valójában 256 regényt mutat be, a szóban forgó művek pedig 1900-2000 között keletkeztek, azaz kereken száz évet – konkrétan a teljes 20. századot – ölelnek fel. Természetesen lehet itt (is) vitatkozni, hogy mi alapján került be X vagy miért maradt ki Y, de semmiképp sem érdemes, hisz jelen formájában is egy igencsak átfogó válogatást tart a kezében az olvasó. Jelen írás címe kissé megtévesztő, olyan értelemben, hogy nem Franz Kafka indítja a sort és nem a friss Nobel-díjas magyar író, Krasznahorkai László zárja azt, hanem más a sorrend, de ez a lényegen mit sem változtat. A regények jegyzéke című fejezetben egyébként a művek ábécé-sorrendben következnek, viszont a jobb áttekinthetőség miatt bekerült egy Kronológia, ami a regények rövid leírása és az írói életrajzokat tartalmazó fejezetek után következik, itt pedig az időrendi megjelenés alapján is kikereshetők az egyes művek. Ami a névsort illeti, az igencsak változatos, magyar vonatkozásban tartalmaz olyan szerzőket, mint Krúdy Gyula, Kaffka Margit, Karácsony Benő, Mészöly Miklós, Örkény István, Szabó Magda, de megtaláljuk Hajnóczy Péter, Hamvas Béla, Márai Sándor, Krasznahorkai László mellett Bartis Attilát, Szilágyi Istvánt és természetesen Esterházy Pétert is. A magyar irodalom képviselői mellett természetesen a román irodalom kiemelkedő szerzői is szerepelnek, Ioan Slavici-tól Liviu Rebreanun keresztül Gabriela Adameșteanu és Mircea Cărtărescu-ig. Ezen felül csehek, lengyelek, szerbek, horvátok, osztrákok és még számtalan más nemzet képviselői, Franz Kafka, Bohumil Hrabal, Günter Grass, Olga Tokarczuk, Jaroslav Hasek, Milan Kundera, Elfriede Jelinek (a sor akár holnapig folytatható) kaptak helyet a Regényszótárban, amely mindenki számára ajánlott olvasmány, aki valamennyire érdeklődik az irodalom iránt. Fontos kézikönyv és oktatási segédanyag lehet a pedagógusok számára, de hasznos abban az esetben is, ha a diákok veszik kézbe, hisz jelentős ismeretanyaggal bővíthetik tudásukat például érettségi előtt. Még ha nem is kötelező, olvasni mindenképp érdemes.