Izgalmas gyerekprogramokkal készülnek a Partiumi Magyar Napokra

A 23. Partiumi Magyar Napok szervezői idén is külön figyelmet fordítottak arra, hogy a közösség ünnepén a legkisebb fesztiválozók is remekül szórakozhassanak, ezért izgalmas bábelőadásokkal, mesekoncerttel, kézműves foglalkozásokkal várják Szatmár apraját-nagyját.

Augusztus 15-én, csütörtökön délelőtt a Tűzoltótorony tövébe, a CBA színpad elé várják a gyermekeket, ahol 10 órától a zalaegerszegi Griff Bábszínház Máté Angi, a kiváló írónő meséi alapján készült Volt egyszer egy kert című előadása nyitja a gyermekprogramok sorát. Csütörtökön nem is egy, hanem rögtön három program várja a gyerkőcöket: ugyanide várják vissza őket 18 órára, ugyanis a Székelyudvarhelyi Bábműhely A Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjait hozza el a gyerekeknek. A magyar népmesék nyomán íródott előadás keretében, ahogyan a címe is sejteti, Rengeteg Ábellel és Kürtős Katával, az első székely bábpárossal kalandozhatnak a gyerekek, az előadás keretében pedig arra is fény derül, hogy a medve nem játék, de az ördöggel sem tanácsos packázni, ha nincs annak jó kedve, de ha már muszáj – úgyis győz a jó.

Forrás: Partiumi Magyar Napok Facebook-oldala

Csütörtökön 17-19 óra között a Vécsey – házban (Szépművészeti Múzeum) kézműves foglalkozásokra is várnak minden gyermeket, a Főtér arcai kiállítás kísérő eseményeként. A kreatív műhely során Szatmár történelmi épületei és jelképei új köntöst kapnak, kidíszíthetik, kifesthetik őket. Az alkotásokat pedig természetesen hazavihetik a készítők.

Augusztus 16-án, pénteken délelőtt 10 órától mesekoncerttel várják a gyermekeket a Tűzoltótorony tövében lévő CBA színpadhoz. A Székelyudvarhelyi Bábműhely ígér igazi mesés-zenés kalandot kicsiknek és nagyoknak egyaránt a Holdfényből létrát című előadásukkal, ahol a főhős Gyurkának közös erővel szurkolhatnak a résztvevők, hogy kiszabadítsa az ő szerelmes Violáját a gonosz banya fogságából. Figyelem, az előadás csak azoknak ajánlott, akik szeretnek közösen mesélni, énekelni, nevetni és izgulni, no és persze közösen játszani!

Forrás: Partiumi Magyar Napok Facebook-oldala

Augusztus 17-én, szombaton már a Kossuth-kert hatalmas, lombos fái alá várják a gyerkőcöket a szervezők. Egy kedves ismerős indítja a programok sorát délelőtt 10-kor a Partiumi Borudvar Tarr&Tarr színpadán: Pepe Manó igyekszik majd minden korosztályt megmozgatni és jókedvre deríteni. Nem sokkal később, 11 órakor érkezik Kocsis Rozi: Farkasbarkas és Rókakoma – azaz egy mókás, vidám zenés bábjáték, változatos technikai megoldásokkal és sok–sok énekkel a budapesti Aranyszamár Bábszínház előadásában.

Délelőtt 11 és délután 17 óra között hagyományos játékok és kézműves bemutatók várják a kicsiket és nagyokat a Borókagyökér Egyesület szervezésében, akik pedig a sportosabb programokat kedvelik, azok számára kerékpáros ügyességi verseny lesz. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmárnémeti szervezésében, a Pro Racers Satu Mare közreműködésével a 4–5–6 évesek, 7–8–9 évesek és 10–11–12 évesek tekerhetnek délelőtt 10-től az ügyességi és gyorsasági vetélkedő keretében. Természetesen nem marad el a junior sakkverseny sem, melyre 14–18 óra között a 10–14 éves korosztály tagjait várják.

Forrás: Partiumi Magyar Napok Facebook-oldala

Augusztus 18-án, vasárnap délelőtt 10-től ismét a gyermekeknek kedveskednek a 23. Partiumi Magyar Napok szervezői a Partiumi Borudvarban, a Tarr&Tarr színpadon, ahol az Aranyszamár Bábszínház Szamarabb a szamárnál című, két mesét tartalmazó interaktív előadásán lehet majd derülni. Nem sokkal később, délelőtt 11-től sok humorral, látványos show elemekkel tarkított, izgalmas előadásra hívják a nagyérdeműt a Salto Mortale gólyalábasai. A gólyalábasoknak nem ez lesz az egyedüli fellépése a PMN utolsó napján, délután 18 órától igazi fesztivál-felvonulást láthat majd a közönség. Vasárnap is lehet majd alkotni, arról pedig, hogy izgalmas kézműves kalandozásokban legyen része a gyerekeknek, ezen a napon is a Borókagyökér Egyesület gondoskodik.

További részletek az esemény honlapján, Facebook-oldalán vagy a Festiv App-on olvashatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?