Izgalmas filmekkel várja a kolozsváriakat az Amerikai Függetlenfilm Fesztivál

Április 21. és 23. között szervezik meg az idei Amerikai Függetlenfilm Fesztivált (American Independent Film Festival) Kolozsváron, a filmeket a Művész és Győzelem mozikban vetítik majd.

A fesztivál programja szerint az első filmet pénteken vetítik a Győzelem (Victoria) moziban este 8 órától. A közönség az I like movies című kanadai vígjátékot tekintheti meg, ami a legjobb filmnek járó díjat nyerte el 2023-ban, a Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztiválon . Szombaton már a Művész (Arta) moziban is vetítenek filmeket, délután fél 6-tól a Jim Jarmusch által írt és rendezett Paterson címet viselő drámát láthatják, amit 2016-ban a cannes-i filmfesztiválon is bemutattak, 8-órától pedig Robert Pattinson és Benny Safdie főszereplésével a Good Time című krimi-thrillert izgulhatják végig az érdeklődők.

Fotó forrása: Amerikai Függetlenfilm Fesztivál Facebook-oldala

A válogatásba bekerült még a Women Talking című filmdráma, amelyet Sarah Polley írt és rendezett, márciusban pedig megkapta a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjat. A film Miriam Toews azonos nevű, 2018-as kanadai regényén alapul, melyet Bolívia egy távoli és elszigetelt mennonita településen történtek ihlették. 2005 és 2009 között nők és lányok százai kábán ébredtek reggel, fájó végtagokkal, vérezve, testükön zúzódásokkal. A támadásokat a gonosz szellemeknek vagy démonoknak tudták be, később viszont kiderült, a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős, akik elkábították áldozataikat és az eszméletlen nőket megerőszakolták.

Vasárnap a Művész moziban fejeződik be a fesztivál, ekkor a 2023-ban bemutatott  A thousand and one című filmdrámával várják a közönséget.

A vetítések részletes programját ide kattintva megtekinthetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?