Intenzív osztályra került Madonna

A 64 éves Madonnát eszméletlenül találták New York-i lakásában, intenzív osztályra szállították, ahol lélegeztető gépre kellett tenni. A család több napon át élt azzal a bizonytalansággal, hogy vajon túléli-e az énekesnő a fertőzést. Lánya, Lourdes Leon végig mellette volt a megpróbáltatások alatt.

„Mindenki azt hitte, hogy elveszíthetjük őt, mert ez volt a helyzet realitása. Ezért tartották titokban az esetet szombat óta. Az elmúlt napokban senki sem tudta, hogy ez az egész milyen irányba fog fordulni, és a családja a legrosszabbra készült” - mondta egy rokon.

Madonna menedzsere, Guy Oseary az Instagramon osztotta meg a hírt, hogy az énekes súlyos bakteriális fertőzést kapott, ami miatt több napig az intenzív osztályon kellett maradnia. Időre van szüksége a felépüléshez, ezért elhalasztja turnéját, amely július 15-én kezdődött volna Vancouverben.
Az énekesnőhöz közel álló források szerint rengeteget dolgozott, hogy a turnéja, mellyel a pályán töltött 40 évet szerette volna megünnepelni, tökéletes legyen. Heti hat napon próbált, állítólag napi 12 órát.

A családi forrás szerint most azonban le kell állnia.„Minden, beleértve ezt a turnét is, most háttérbe szorul, és senki még csak nem is említhet semmi munkával kapcsolatos dolgot a közelében - tette hozzá a rokon. - A karrierjét és a hírnevét különben az egészsége elé helyezné, egészen addig, amíg meg nem hal.”

Menedzsere ragaszkodott ahhoz, hogy az énekesnő várhatóan teljesen fel fog épülni, és hogy az egészsége javul, de hozzátette, hogy még mindig orvosi kezelés alatt áll. „Jelenleg minden kötelezettségünket szüneteltetnünk kell, beleértve a turnét is” - írta a közleményben. Azt nem árulta el, hogy Madonna mikor lehet elég jól ahhoz, hogy megkezdje a nemzetközi turnét, csupán annyit ígért a rajongóknak, hogy további részleteket fog megosztani, „amint megtudjuk, beleértve a turné új kezdési időpontját és az átütemezett koncerteket.”

Kapcsolódók

Kimaradt?