A Bulgakov kávézó teraszán az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében jubileumi beszélgetést tartottak a Székelyföld folyóirat megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Karácsonyi Zsolt beszélgetett Fekete Vincével, Zsidó Ferenccel és Magyarosi Sándorral a folyóirat történetéről, átalakulási folyamatairól és szerkesztési elvekről is.

Indulás kritikus időpontban

1997 őszén indult el a Székelyföld – sokan gondolták úgy abban az időszakban, hogy kevés esélye van egy új irodalmi folyóirat működésének, ám ez a feltételezés meghazudtolta magát, mivel már a kezdetektől fogva jelentős szerzőgárdát tudhatott a magáénak, és hamarosan a Kárpát-medence egyik legjelentősebb folyóiratává nőtte ki magát, olvasók és példányszámok viszonylatában is.

Fekete Vince, az irodalmi rovat szerkesztője és a lap legrégebbi munkatársa szerint senki nem hitte volna a régi szerkesztők közül, hogy mostanáig ki fognak tartani. Ferenczes István, a lap alapító főszerkesztőjének köszönhető a rovatszerkezet és a koncepció is, a későbbiekben pedig mintegy tíz évig Lövétei Lázár László szerkesztette a Székelyföldet, őt követte egy rövid ideig Borsodi L. László és jelenleg Zsidó Ferenc. Többfejű sárkány vagyunk, a szerkesztőségben van történész és néprajzos is – mondta el Zsidó Ferenc. Mint mondta, tevékenységük szerteágazó és nem kizárólag az irodalom foglal helyet a lapban, hanem kritika, tanulmány, illetve történelmi és néprajzi-antropológiai tárgyú írások, interjúk is megjelennek. Fekete hozzátette, hogy mindig fontos szerepet játszott az, hogy a lapot kivigyék és megmutassák, terjesszék máshol, főként vidéken.

Legfontosabb a hitelesség

Magyarosi egy és fél éve szerkeszti a történelmi rovatot, elmondása szerint a kanonikus, szakmai irányt igyekszik erősíteni a lap hasábjain, és úgy véli, a kanonizált történelmi kutatásokban és feltárásokban érhetők tetten manapság a legizgalmasabb mozzanatok, annak ellenére, hogy sokan az ellenkezőjéről vélekednek.

Az is feltett szándékunk, hogy megkeressük a székelyeket a nagyvilágban, és ha elmentek, menjünk utánuk. Hangsúlyosak a forrásközléseink, amelyek azért fontosak, mert sokszor kisemberek vallomásai, akik nagy eseményekben vettek részt – hangzott el. A legextrémebb vállalása a lapnak az volt, hogy egy székelyföldi ’48-as tábornok, Czetz János történetéhez kapcsolódó forrásanyag megírására kérjen fel egy argentin antropológus hölgyet, mégpedig annak a 19. századi dél-amerikai őslakos világnak a megírását, amellyel az Argentínába kijutó Cetz találkozik – fejtette ki Magyarosi.

A fiatalokat is szeretnék megszólítani

Fekete Vince minél széleskörűbb irodalmi rovatot szeretne. Mindig vannak folyóiratok, akik a legjobbak, és mindig vannak olyanok is, amelyek a legjobbak szeretnének lenni. Nehéz dolog versenyben lenni az ismert, minőségi magyarországi folyóiratokkal, de nem is feltétlenül az a cél, hogy versenyben álljunk egymással, hanem hogy minőségi lapot tudjunk adni az olvasók kezébe. Bár regionális folyóirat vagyunk, szeretnénk, ha a nagyvilágban is olvasnának bennünket – mondta el a főszerkesztő-helyettes.

Zsidó Ferenc hozzátette, a lap történetében már megvannak az ismert és bevett visszajelzések, hogy a konzervatívok számára nem elég liberális a lap, a liberálisoknak túl konzervatív, a székelyeknek nem eléggé székely, a nem székelyeknek pedig túlságosan is – ettől függetlenül mindenképpen a kiegyensúlyozottságra törekednek. Fekete Vince kiemelte, bár a lap olvasóközönsége az idősebb korosztályhoz tartozik, ők mindent megtesznek azért, hogy a fiatalabbakat is megszólítsák, például irodalmi pályázatokkal, amelyek hívószavaival könnyen azonosulhat bármelyik székelyföldi középiskolás. Erre 300-400 pályamű is beérkezik egyszerre, közöttük sok kiváló munka.

A folyóirathoz két másik intézmény is tartozik: a Székelyföld Galéria és a Székely Könyvtár könyvsorozat. A galériában évi két-három kiállítás szokott lenni, az idén októberben pedig a 25. évfordulóra Léstyán Csaba grafikusművész munkáit tervezik kiállítani. A Székely Könyvtár száz kötetes sorozat, amely évente tíz megjelenést számolt a közelmúltban.