banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Hirtelen jött újrakezdés – ilyen volt a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál

Dhafer Youssef | fotók forrása: a Csíki Jazz Facebook-oldalaTelt házas koncertek, sztárvendégek, gazdag kísérőprogramok jellemezték a két éves kényszerszünet után újrainduló csíkszeredai jazzfesztivált. Az idén Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál néven futó, vasárnap véget ért rendezvény a járványtani korlátozások ellenére igazi közönségsikert hozott. Szilágyi Nórával, az esemény ötletgazdájával és főszervezőjével értékeltük a fesztivált, és megtudtuk, kik azok, akik jövőre már biztosan ott lesznek a fellépők között.

Személyes történeted a Csíki Jazzfesztivál. Hogy élted meg a két éves leállást és az idei újraindulást?

A két évvel ezelőtti leállás nagyon kellett nekem, mert úgy éreztem, már a testem is azt jelzi, hogy fizikailag sem bírom egyszerűen tovább csinálni. Mindenem fájt, éreztem, bele fogok betegedni, szóval túl nagy teher volt nekem. Talán a külső szemlélők nem is gondolják végig, mekkora munka van egy ilyen rendezvény mögött. Valójában el sem tudom ezt mondani; annyi apró szálat kell összevarrni, annyi kicsi részletre kell figyelmet fordítani. Én olyan vagyok, aki odafigyel a részletekre. Természetesen, ha van egy jó csapat, akkor olyan is van, hogy megoldanak nélkülem egy-egy kényes szituációt. Ilyen volt idén egy áramszünet, amiről nem is tudtam, és megoldották nélkülem. Visszatérve a kérdésedre, a leállást nagyon jól éltem meg és azt is, hogy a következő évben sem indultunk újra a koronavírus-járvány miatt.

Közben persze, jelezték, hogy mennyire hiányzik a fesztivál a közönségnek. Az újrakezdés hirtelen jött. Amikor elindult az év, még mindenhol tiltások voltak, nem volt semmi biztos információ azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz a fesztiválokkal. Közben pedig tudtuk, hogy a sztárzenészeket jó előre igyekeznek lefoglalni a fesztiválszervezők. Szerencsénkre a bizonytalanság azt is jelentette, hogy elég volt ez a fél év, pár hónap és valódi sztárok is eljöttek Csíkszeredába. Amikor elkezdtük a szervezést, még nem is sejtettük, mire számíthatunk. Igazából fel se fogtam, és már kezdtük is a munkát.Szilágyi Nóra főszervező és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere | fotók forrása: Csíki Jazz Facebook-oldal

Hogyan állt össze a program? Említetted, hogy nagyon rövid volt az idő, mégis igazán nagy neveket is el tudtatok hívni.

A terveink javarészt megvalósultak. A világsztárokat tekintve öt előadót szólítottunk meg, biztosak voltunk benne, hogy valaki el tud majd jönni, de nem tudtuk, melyik napra sikerül időpontot egyeztetni. Nagyjából ugyanabban az időszakban válaszolt a Roberto Fonseca Trio és a Dhafer Youssef Trio menedzsere, így arra gondoltunk, hogy jöjjenek mind a ketten. Fonsecáéknak egyetlen napjuk, a csütörtök volt üres az európai turnéjukon, Yousseféknek pedig csak a péntek felelt meg, így a többieket a szombati és vasárnapi programba kellett átcsoportosítanunk. Ami még egyértelmű volt, hogy a Kéknyúl a záróbulit fogja játszani. Számomra a program összeállításánál mindig az a fő szempont, hogy színes legyen. Mindennap igyekeztünk többféle műfaját bemutatni a jazznek, hogy változatosak legyenek a koncertek.

A nagy nevek mellett a fesztivál célkitűzései között szerepelt, hogy fiatal tehetségeknek is biztosítson bemutatkozási, szereplési lehetőséget. Hogyan sikerült ez a része a rendezvénynek?

Azt gondolom, nagyon jól sikerült. Nagyon örültem a rendkívül fiatal marosvásárhelyi zenekarnak, a Lazy Jamnek, akik nagyon ügyesek voltak, itt pedig biztosan szívták magukba a zenei energiát és ez nagy lökést adhat nekik. Akiknek a koncertpremierjük volt, a csíkszeredai Moonrise esetében azt hiszem, nagyon ráéreztünk, hogy nekik ott a helyük a programban és a Mikó várban kell bemutatkozniuk közönség előtt. A harmadik nagy meglepetés a bukaresti The Groovy Bastards zenekar volt. Ők már működnek egy ideje, de átestek tagcseréken, és valójában kezdőknek számítanak. Nem ismertük őket, de igazán profi műsorral érkeztek, valódi energiabombát dobtak be kezdésként már első nap.The Groovy Bastards

A közönség is várta a visszatérést. Milyen volt a koncertek látogatottsága?

Elértük a maximális számokat, amennyi ember bejöhetett a heyszínre, bent volt, teltházasok voltak a fellépések minden nap. Ha a szabályozások miatt nincs létszámkorlát, még többen is eljöttek volna. Több helyszín is volt, mindent egybevetve megközelítettük a korábbi évek számait.

A jazz rétegműfajnak számít. Hogyan tudjátok megszólítani a csíkszeredai közönséget és kik azok, akik vevők erre a zenére?

Színes a csíkszeredai jazzt kedvelő közönség. A fesztiválon elsősorban a zenei műfajok változatosságával szólítottuk meg az embereket. A másik fontos dolog, hogy a csíkszeredaiak magukénak érzik a rendezvényt és büszkék rá. Azok is részt szeretnének venni, akik nem feltétlenül jazzrajongók, de hallják ismerőseiktől, hogy ez egy jó buli, és érdemes legalább egy napra betérni. Ha pedig valaki eljön egy napra, az visszatér, mert jól érzi magát. Egyébként van egy jazzkedvelő réteg Csíkszeredában, akik más fesztiválokra is ellátogatnak, ez 20-30 ember. Ebben én is benne vagyok és a zenésztársaim is, a többiek szerintem az utóbbi tíz évben váltak jazzkedvelőkké.

Számodra melyek voltak az idei fesztivál legemlékezetesebb pillanatai?

Úgy voltam ezzel, hogy voltak fellépők, akiktől tudtam, mire számíthatok, és nem is kellett csalódnom. Tudtam például, hogy a Kéknyúl jó választás záró fellépőnek, hiszen gondoltam, hogy a közönség két szám után állva fog tombolni és így is történt. Viszont voltak olyanok, akik emberileg és szakmailag is mélyen megérintettek, ilyen volta a Nagy János fellépése az utolsó napon. Igazi mély, komoly műsor volt az övé, amiben ott volt a komolyzene, és a legsúlyosabb jazz. De szép momentum volt, amikor a fesztivált nyitó The Groovy Bastards a színpad mögött szájtátva figyelte az utánuk következő Roberto Fonseca Triót és igazán megtisztelőnek érezték, hogy előttük játszhattak.Roberto Fonseca

A jövőről már vannak elképzelések? Alakul a következő fesztivál programja?

A fesztivál szervezése közben általában már megszületnek a tervek a következő évre, mert több sztárfellépővel is tárgyaltunk. Azt tudni kell, hogy amikor kiderült, hogy a könnyítések nyomán lehet fesztiválokat szervezni, akkor mindenki megpróbált lecsapni a nagyobb nevekre. Például Avishai Cohent is megszólítottuk, és ugyan idén nem tudtunk megfelelő időpontot találni, de meg is egyeztünk a menedzserével, hogy jövőre szeretnénk meghívni. Rajta kívül Sárik Pétert is hívjuk, aki az idén nem tudott eljönni. Pátkai Rozinát is szerettem volna az idén elhívni a latinjazz bandájával. Ez a három fellépő, máris elárulhatom, hogy reményeim szerint itt lesz a jövő évi fesztiválon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?