Futni mentem: kulisszatitkok a sikerfilmről
Közönségtalálkozóval egybekötött vetítésen láthatta a közönség hétfő este a kolozsvári Győzelem moziban az utóbbi 25 év legnézettebb magyar filmjét, Herendi Gábor Futni mentem című romantikus vígjátékát. Herendi Gábor a film kulisszatitkairól mesélt Kolozsváron, arról, hogyan forgatták le kis költségvetésből, állami támogatás nélkül mindössze húsz nap alatt, hogyan lett ő orvosból filmrendező, és hogy még milyen műfajt próbálna ki szívesen.
„Van egy jó meg egy rossz hírem – jelentette be Herendi Gábor rendező még január 18-án. – A jó hír az, hogy a Futni mentem lett az utóbbi 25 év legnézettebb magyar filmje. A rossz hír az, hogy lenyomta a Valami Amerikát.” A film a hétfő esti adatok szerint elérte a 615 ezres nézettséget.
A Futni mentem főszereplője egy anya (Udvaros Dorottya), aki férje (Csuja Imre) halála után elhatározza, hogy kipipálja, ami még maradt a közös bakancslistájukon, és lányaival (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. Azonban egyikük sincs sem fizikailag, sem mentálisan felkészülve a kihívásra, ráadásul egy sor bonyodalom zajlik épp a szakmai és magánéletükben is. A Valami Amerika, a Kincsem és a Toxikoma rendezőjének új filmjét november 21-én mutatták be Magyarországon, és pénteken, 24-én debütált a romániai mozikban. Kolozsváron teltházzal vetítették hétfő este is a Győzelem moziban, ahol a rendezőtől lehetett kérdezni a végén.
Kevés pénzből nagy összefogással
A Filmtett által szervezett kolozsvári közönségtalálkozón Herendi Gábor elmondta, a Futni mentem az első olyan film, amit felkérésre készített, és egy, már közönségsikert aratott cseh film a kiindulópontja. 2019-ben nagy siker volt a cseheknél, a magyar alkotás producerei pedig „azokat a filmeket keresik, amelyek sikert arattak”, mondta Herendi, hozzátéve: „kevés pénzből nagy összefogással készült el a film”, és a színészek, akik vállalták, tudták, hogy rizikós, de részt vettek, „mert szeretik a magyar filmet”.
Mivel nem volt rá állami támogatás, támogatókat kellett keresni, az összegyűlt pénz alapján pedig „visszafele számoltak”: húsz napnyi forgatásra volt elég a büdzsé, egyébként negyvennapos kellett volna legyen a rendező szerint. „Nagyon veszélyes, ha ennyire ki van spanolva az ember anyagilag” – jegyezte meg Herendi Gábor, aki szerint a szerencsének és a színészek, a stáb profizmusának köszönhető, hogy sikerült is véghezvinni húsz nap alatt a forgatást. Elmondta, ha esett az eső, a forgatókönyvbe bekerült az eső is, egyébként nagyobb gixer nélkül lezajlott a forgatás, bár volt aggodalom, amikor Udvaros Dorottya lába összeakadt, elesett és bedagadt a lába, de „vasfegyelemmel végigcsinálta” a forgatást.
Elmondta azt is, több hónapot edzettek a színészek a film előtt. Egyébként Udvaros Dorottya volt az, akit már eleve szeretett volna a filmhez, a többieket casting útján választotta ki. Csányi Sándort a felesége, Tenki Réka (a filmben a legidősebb lány, Dorina szerepében) segítségével győzte meg. A filmben egyébként egymásba szeret a színészházaspár.
Csányi több mint tíz éve nem szerepelt filmben, először nemet is mondott a szerepre. A rendező felidézte, hogy a forgatókönyvet elküldte neki Tenki Rékával, aki nem sokkal később szólt, hogy „Sanyi elkezdett fogyókúrázni a félmeztelenes jelenet miatt”.
A filmben gyerekszínészek is vannak, Panni szerepét egy szlovákiai magyar kislány alakítja, aki nagyon természetesen játszott, és „ miatta soha nem kellett kétszer felvenni semmit”, mondta a rendező.
Maratonfutás harminc statisztával
Mivel kevés pénzük volt, bravúros megoldásokat kellett találniuk: például a maratonfutást úgy forgatták le, hogy egy valóban zajló maraton startjába megengedték nekik, hogy beálljanak a színészeik. Később pedig az egész futást felvették külön mindössze harminc emberrel. „Egy ember csak azt figyelte, hogy melyik statiszta hányszor jelent meg már”, átöltöztették őket és újra szaladhattak.
Mivel támogatásokból készült a film, reklámok is bele kellett kerüljenek, és hogy ez ne legyen bántó a nézőnek sem, ebben segített Herendi reklámfilmes múltja. Vicces jeleneteket írt a film végére, a reklámok a stáblistába ékelve kerültek be, mintha a filmből kimaradt jelenetek lennének.
Orvosból filmes
A közönségtalálkozón arra is kitértek, hogy nem rendezőként kezdte Herendi a pályafutását, „kivülről jött”, ahogy fogalmazott. Orvosi diplomája van, és hat éven át gyakorolta is a szakmát, de mindig arra vágyott, hogy filmezhessen. Hogy reklámszakember lehessen, arra a rendszerváltás hozta meg a lehetőséget és az olyan celeb páciesnek, mint Geszti Péter, aki hírneve révén sok ügyfelet vonzott be. Felidézte, akkoriban Geszti Péternek mondogatta, hogy „nekem olyan sok jó ötletem van. Nem adnátok valami próbamunkát?”, és adtak.
Több száz reklámon túl volt már, amikor első filmje, a Valami Amerika filmezésébe kezdett, aminek sikerére már sokan rákérdeztek. Herendi szerint a frissessége, fiatalossága vitte a filmet, ennek köszönhetően lett akkora siker. Ezt túlszárnyalta most a Futni mentem, pedig mint mondta, azt hitte, azt nem lehet lekörözni. „Olyan filmeket szeretek csinálni, amit a nézők szeretnek. Valamitől megtalálom azt a nyelvezetet, amit a néző szeret” –jegyezte meg a rendező.
A vígjáték áll a szívéhez legközelebb, de „egy jó krimi nekem hiányzik, azt még kipróbálnám” – mondta arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc műfaja, és még mit próbálna ki. Egyelőre nem krimi lesz, hiszen a rendező nemrég bejelentette, hogy új vígjátékot készítenek a Futni mentem bevételéből, és karácsonykor már a mozikban lesz a tervek szerint. „Az is ilyen női film. Engem nem bánt, ha női” – árulta el a készülő filmről a rendező.
Miért kellett hamar meghalnia Csuja Imrének?
A film elején még élő férj szerepét Csuja Imre alakítja, ám egy kis bungee jumping, paintballozás és go kartozás után hamar meghal. Miért kellett Csuja Imrének olyan gyorsan meghalnia, kérdezte egy néző a rendezőtől. Azon túl, hogy ez volt a szerepe a forgatókönyve szerint, nem csinál ebből problémát az elismert színész, számolt be Herendi. „Gábor, boldogan jövök” – idézte fel Csuja Imre szavait a rendező.
CSAK SAJÁT