Marosvásárhelyi származású színész is játszik a rekordokat döntögető Futni mentem című  magyar romantikus vígjátékban, amelyet Herendi Gábor rendezett. Bányai Kelemen Barna – szülővárosában is kedvelt és elismert – színművész Ákost, Kata élettársát alakítja a filmben, és bár nem tartja magát a filmbeli szereplőhöz hasonló férjnek, izgalmas kihívásnak tekinti a szerepet. 

– Hogyan talált meg téged ez a szerep?

– Herendi Gáborral már elég sokat dolgoztam. Az első munkám vele a Toxikoma (A 2021-ben készült filmben Bányai Kelemen Barna Dr. Csernus Imrét alakította – szerk megj.), ami sajnos nem futott eleget. Nagyon reménykedtünk abban, hogy nagyot szól majd. Szerintünk nagyon jó lett, fontos témáról szólt, csak mint minden más, ami a világjárvány alatt született, ez is valahogy áldozat lett, Covid-áldozat. Az emberek nem nagyon mentek moziba, vagy félve mentek el. Gáborral még dolgoztam egy másik projektben, egy passiójátékban (The Passion, a világ talán legismertebb történetét bemutató zenés utcaszínház, amit a járványhelyzet miatt nézőközönség nélkül, a Városligeti Műjégpálya területén felépített óriás díszletben televíziós kamerák előtt játszottak – szerk. megj.). Zenés darab, az is egy nagyon izgalmas téma lett volna, de a Covid miatt sajnos az sem jött be – élő műsor volt, tévében közvetítették. Ezek után valahogy mindketten azt éreztük, hogy még dolgoznunk kell együtt. Szerintem emiatt hívott el Gábor castingra, és végül ezért kaptam meg a szerepet.

Kapcsolódó

Futni mentem: kulisszatitkok a sikerfilmről

„Valamitől megtalálom azt a nyelvezetet, amit a néző szeret” – mondta a rendező a hétfő esti filmvetítés utáni közönségtalálkozón Kolozsváron a Győzelem moziban. 

közönségtalálkozó film siker Filmtett magyar filmrendező Herendi Gábor

– Szerinted miért van ekkora sikere a filmnek?

– Azt hiszem, az emberek már nagyon vágytak egy olyan mozifilmre, ami tényleg szórakoztat, nem akar több lenni, mint ami: egy igazi romantikus komédia, ahol nevetni lehet, ahol azonosulni lehet a szereplőkkel. Szerintem mindenki megtalálja, vagy ráismer arra a figurára, aki ő maga lehetne, vagy egy barátja, férje, felesége, stb. Ismerős figurák, jól összegyúrva és csupa szeretettel eljátszva. Ez egy szeretetfilm. Most nem akarok abba belemenni, hogy független, nem akarok politizálni, de biztos, hogy az is hozzátett egy picit, az is adott hozzá egy pluszt. És persze egy nagyon jó csapat állt össze. Herendi Gáborra jellemző, hogy mindig nagyon jó csapatot gyűjt maga köré. Megteremti azt a hangulatot, amiben tényleg jó dolgozni, alkotni. Mindig olyan csapatok jönnek össze, akik jól tudnak együtt dolgozni, mindig jól castingol, és ezt nyilván nem azért mondom, mert benne vagyok a filmben. Ugyanúgy beszélhetünk a Kincsemről vagy a Valami Amerika sorozatról. Ott is egy szerencsés szereposztással, szerencsés csillagzat alatt létre jött egy kultuszfilm. Emlékszem, amikor először láttam, egyértelmű volt, hogy kultuszfilmet látunk, és nagyon örülök, hogy a Futni mentem is ide jutott, ezt is nézik az emberek, és ennek is jó visszhangja van.

– Milyen volt a forgatás?

– Nagyon-nagyon gyorsan lett meg ez a film. Igazából 20 nap alatt forgott le. Ez rengeteg odafigyeléssel és rengeteg extra munkával járt, ami azt jelenti, hogy többet forgattunk éjszaka, mert a színészek nagyon elfoglaltak voltak. Az éjszakákat ki kellett használni, és sokszor volt úgy, hogy nappali jelenetet vettünk fel éjszaka. Beltéri jeleneteket, amit kívülről lehetett világítani. Úgy tettünk, mintha kint napsütés lenne. Ez azért eléggé kivett az emberből. Ugyanakkor függtünk a Budapest Maratontól is. Tudtuk, hogy azokat a képeket és azokat a jeleneteket, ami a maraton ideje alatt készül - tulajdonképpen a tömegjeleneteket, amire engedélyt kapott a film –, muszáj volt felvenni, és akkor a köré kellett ezt a forgatási időt is ütemezni.

– Apropó, maraton. Fizikailag készülni kellett erre? Megterhelő volt?

– Nem futottuk le a maratont nyilván, de újra kellett venni jeleneteket. Sokszor történt az, hogy elindult a start, és az emberek nem pontosan tudták, hogy éppen melyik kamera, vagy ki veszi őket, milyen filmben szerepelnek. Lehet, hogy nem is tudtak a filmről. Úgyhogy ezeket a jeleneteket újra kellett venni. Szakaszolva engedték a maraton résztvevőit, ami azt jelentette, hogy elindultunk az egyikkel, akkor a stáb mondta nekünk, hogy sajnos ez nem lett a legjobb felvétel, úgyhogy visszamentünk az elejére, és a következő indításnál megint úgy tettünk, mintha akkor indulnánk. Ezt megismételtük párszor. A beérkezési jeleneteket, amikor átadjuk egymásnak a stafétát, többször vettük fel. Tehát igazából, bár nem futottuk le a maratont, de sokszor kellett újra venni, és emiatt kellett ez a kis fizikai erőnlét, meg kitartás.

– Te a magánéletedben is férj és apa vagy, mennyiben segített ez neked a karakter megformálásában?

– Abszolút segített, de azért nem gondolom, hogy ilyen férj lennék, aki elvárja, hogy a felesége mindent csináljon, aki nem képes arra, hogy feltegyen főni vizet. Nem, egyáltalán nem az az ember vagyok, de jó volt kipróbálni ezt a szerepet.

– Mi az, amit ebből az élményből tovább fogsz vinni magaddal? 

– Én mindig az emberekhez kapcsolódom ilyenkor. Persze nagyon örülök a végterméknek, és örülök annak, hogy megelőztük a '89 óta eddig legtöbbet látott, vagy legnépszerűbb filmet, a Miniszter félrelép-et, és még nem állt meg, még mindig robog a mozikban. Ez önmagában is egy óriási nagy dolog, és nagyon-nagyon hálás is lehetek, hogy ennyien megnézték, és hogy ebben dolgozhattam, de én mindig az emberi kapcsolatokat viszem tovább. Örülök annak, amikor egy-egy ilyen stábbal dolgozhatok, ahol csupa szeretet van, és csupa olyan energia, ami visz előre. Jó ilyen közegben dolgozni, ahol hozzám hasonló lelkületű emberek vannak, akik szeretik a szakmájukat. Néha kevesebb pénzért, de egy nemes ügy érdekében összefog a csapat, és profi módon megcsinálja. Ezekből sokáig tudok töltekezni.

– Szerinted mennyire befolyásolta a film erdélyi sikerét, hogy te – ha úgy vesszük – kicsit a „miénk” vagy?

– Nem gondolom ezt, bármennyire szeretném, de nem gondolom, hogy bármi közöm van hozzá. Azok az emberek, akik ismernek, vagy akik még emlékeznek rám színpadról, Marosvásárhelyről, azok nyilván elmentek a moziba, de szerintem a tömeget nem ez mozgatja. A film sikere: a szóbeszéd. Az emberek tájékozódnak, látják, hallják, hogy ez egy sikeres film, és ők is kíváncsiak lesznek. Tehát még mindig szájhagyomány alapot látok benne, és egyáltalán nem az én személyemet.

– Herendi Gábor már elmondta azt, hogy készül a második része, azt tudhatjuk-e, hogy te benne leszel-e?

– Ezt még nem lehet tudni. Vannak próbálkozások, meg vannak mindenféle ötletek, hogyan lehetne továbbgondolni. Hogyha konkrétan a család történetét viszik tovább, akkor biztos, hogy benne leszek, mert az úgy lenne jó, hogy akkor ezzel a csapattal menne tovább a dolog. Erről egyelőre ötletelések vannak, még semmi sem biztos.

– Van-e – most egy picit félretéve a témát – olyan szerepálmod, amit még nem sikerült megvalósítani, akár színpadon, akár filmben?

– Nem, igazából nincs. Én azt hiszem, hogy amit az élet és a színház, a szakmám elém tárt, azt az elégedettséggel, a kudarcokkal és a sikerekkel együtt jó helyre tettem, különösebb álmaim nincsenek. Nyitott vagyok arra, amikor megkeresnek, és örülök, ha eszébe jutok egy-egy rendezőnek bizonyos szerepek kapcsán. Szóval különösképpen nincs ilyen szerepálom, vagy hátramaradt, eljátszandó szerep.