Fémzivatar a Kárpátokban, zajongás a Mátrában

Javában dúl a fesztiválszezon és az ember ilyenkor azt sem tudja, hogy merre kapja a fejét, hisz hatalmas a kínálatdömping ezen a téren. Nemrég ért véget az Electric Castle és Tusványos, és máris küszöbön a kolozsvári Untold és a budapesti Sziget, de előtte még ki lehet kapcsolódni Mérában is a World Music Festival által összerakott minőségi világzenei programokon, de változatos kínálattal érkezik idén a gyergyói Egyfeszt is, tehát van amiből válogatni. Jelen írásban két kisebb, ugyanakkor a térségben nemzetközi szinten is egyre nagyobb figyelmet kapó fesztiválra fogunk fókuszálni, mégpedig a Barcarozsnyón idén 10. jubileumi kiadását ünneplő Rockstadt Extreme Festre, valamint a magyarországi Fekete Zaj Fesztiválra, amelyre idén 15. alkalommal kerül sor a Mátrában.

Amint a két rendezvény elnevezéséből is kiderül, ezek kezdeteiktől fogva bizonyos rétegeket céloznak meg, fokozottan igaz ez a Rockstadt esetében, míg a Fekete Zajnál picit árnyaltabb a kép. Első körben lássuk, hogy mire számíthatunk a Brassó megyei Rozsnyón, annál is inkább, hogy ez a fesztivál kedden kezdődik, és ugyan a mai line-up-ot figyelembe véve tekinthető ez egyfajta nulladik napnak, a metálzene rajongói minden bizonnyal nagy számban lesznek jelen a San Diegoból érkező kaliforniai death-grind Cattle Decapitation, valamint a lengyel és nemzetközi black metal zászlóshajójának számító Behemoth produkcióinak okán. Csütörtöktől aztán beindul a nagyüzem, annál is inkább, hogy a szervezők a jubileumi kiadás alkalmából igencsak kitettek magukért, ami azt jelenti, hogy idén a fesztivál egy nappal hosszabb a megszokottnál, a koncertek pedig három színpadon zajlanak, ugyanakkor ezeket a helyszíneket is kibővítették és extra látványelemekkel egészítették ki, így minden adott a felhőtlen szórakozáshoz.

Fotók forrása: a fesztiválok, illetve a fellépő együttesek Facebook-oldalai

Ami a felhozatalt illeti, arra semmiképp sem lehet panasz, hisz nagyon változatos programot sikerült összerakni, ahol a metál és a punk különböző irányzatai iránt rajongók kedvükre válogathatnak a jobbnál jobb koncertek közül. A csütörtöki nap fénypontja egyértelműen a kaliforniai Bay Area thrash metal stílus egyik létrehozójaként számontartott veterán Testament fellépése lesz, ami után rögtön következik a svéd Amon Amarth koncertje, akik a maguk során szintén több évtizedes múlttal a hátuk mögött zenéjük révén a dicsőséges viking korba kalauzolják a hallgatóságot.

Augusztus első napján aztán egy valódi metáltörténeti különlegességre kerül sor, ugyanis az utóbbi időben nagyon ritkán adatik meg, hogy a rajongók ugyanazon rendezvény keretében, egymás után láthassák a teuton, azaz német thrash metal Nagy Négyesfogataként aposztrofált bandákat. A Tankard, a Destruction, a Sodom és a Kreator idén együtt lép fel a Rockstadt keretében, és minden bizonnyal feledhetetlen élményben lesz része azoknak, akik a helyszínen tekintik meg ezeket.

A teljesség igénye nélkül kiemelhetők még az olyan együttesek, mint a kaliforniai Exodus, a brit Saxon, vagy épp a floridai death metal-legenda Deicide. Utóbbi zenekar tagjai egyébként már a tavaly is ott voltak a fesztiválon, viszont koncertezni nem sikerült, mert a nyári időszakra jellemző reptereken uralkodó kaotikus állapotok miatt a felszerelésük nem érkezett meg időben, ezért remélhetőleg idén sikerül pótolni a tavaly elmaradt műsort.

A változatos programon kívül van még a Rockstadtnak két nagy előnye: az egyik, hogy viszonylag kis területen helyezkedik el, ezért minden könnyen elérhető, a másik, hogy a jelek szerint itt – más fesztiválokkal ellentétben – idén sem szaladtak el az árak, ami manapság kétségkívül fontos szempont. Jegyek és bérletek már csak korlátozott számban kaphatók, a szervezők közlése szerint a szombati nap teltházas, de aki úgy gondolja, hogy festői környezetben hallgatna-nézne minőségi metálkoncerteket, annak érdemes próbálkozni a jegyvásárlással.

Ha pedig már festői környezet, akkor felhívnám a figyelmet egy másik fesztiválra, amiért ugyan picit többet kell utazni, viszont az élmény miatt mindenképp megéri. Ez nem más, mint a Fekete Zaj Fesztivál, aminek szintén jubileumi, egészen pontosan 15. kiadására kerül idén sor Mátrafüreden augusztus 15–19. között. Amint arról már szó volt, a Rockstadthoz hasonlóan ez a rendezvény sem a széles tömegekhez szól, viszont az előbbivel ellentétben ez nem egy kifejezett metálfesztivál, noha a fellépők között minden évben találni szép számmal olyan zenekarokat, akik valamilyen módon kötődnek a keményebb műfajokhoz. Ez idén sincs másképp, hisz augusztus 16-án például a progresszív black metal mezsgyéjén mozgó norvég Enslaved lesz a headliner, de ha figyelmesen kutakodunk az ötnapos program együttesei között, akkor találunk olyan, a rock- és metálzenéhez köthető neveket, mint például a Nest of Plagues, az Ørdøg, a Watch My Dying, vagy éppenséggel a Harakiri for the Sky.

A teljes line-up gerincét viszont nem ezek alkotják, hanem sokkal inkább jellemző rá egyfajta eklektika, olyan értelemben, hogy a szervezők évről évre visszatérő törekvése olyan zenekarokat elhozni a fesztiválra, amelyek – műfajtól függetlenül – nem, vagy csak kis részben tartoznak az ún. mainstream előadók sorába, és sokkal inkább az alternatív és underground szcéna képviselői. Manapság ez tekinthető üzleti szempontból meglehetősen bátor húzásnak, de a Zajnak sikerült mindeddig ezzel a megközelítéssel nem csak túlélni, de – kívülről szemlélve legalábbis – fejlődni, és minden kiadással picit színesíteni is az épp aktuális programkínálatot.

Idén az egyik legjobban várt koncert a skót The Jesus and Mary Chain alternatív rockot játszó zenekaré, amelyre a fesztivál zárónapján, augusztus 19-én kerül sor (apró szépséghiba, hogy ez egy hétfői nap), és amelyre nagy valószínűséggel sokan lesznek kíváncsiak, hisz legjobb tudomásom szerint az 1983-ban alakult együttest nagyon ritkán lehet látni térségünkben. Ha pedig már itt tartunk, akkor meg kell említeni a Vágtázó Halottkémek augusztus 18-i fellépését is, hisz a Grandpierre Attila által grundolt zenekar évtizedek óta megkerülhetetlen a magyar alternatív zenei szcéna berkeiben.

A Fekete Zaj esetében viszont a zenei program nem minden, ugyanis a szervezők arról is gondoskodnak, hogy az odalátogató napközben is találjon magának elfoglaltságot, ezért a fesztivál off program-szekciója is rendkívül változatosra sikeredett. Workshopok, installációk, könyvbemutatók, jóga, masszázs, különféle szeánszok – mind-mind megtalálhatók az idei programban (is), ezért a kikapcsolódás mellett garantált a szellemi gyarapodás is mindazok számára, akik az ezeken való részvételt választják. Természetesen semmi sem kötelező, ezért ha valaki simán dögleni vagy sörözni akar, ezt is megteheti, de a Mátra is számtalan további kikapcsolódási lehetőséget kínál.

Mindezekhez tegyük még hozzá, hogy a Fekete Zaj talán a legcivilizáltabb fesztivál, amin valaha jártam. A mosdók utolsó napon is patyolattiszták, sosem fogy ki a kézmosószappan, az odalátogató emberek pedig kivétel nélkül odafigyelnek a környezetre. Ez a környezettudatosság egyébként a rendezvény egyik fő célkitűzése, amellett, hogy a Zaj közönsége valódi közösséggé kovácsolódjon össze, ami a jelek szerint nagyon is működőképes koncepció. Idei „zajos” élményeinkről remélhetőleg hamarosan beszámolunk. Addig is, aki kedvet kapott egy mátrai fesztiválozáshoz, itt megtalál minden szükséges információt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?