Elhunyt Tamás Gáspár Miklós, az örök ellenzéki filozófus

Kolozsváron született, ahonnan 30 éves korában települt át Magyarországra. Szülőföldjén és Magyarországon is a kommunista rendszer kritikusa volt.

Hosszan tartó súlyos betegség után, 74 éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, adta hírül több magyarországi hírportál. Tamás Gáspár Miklós | Fotó: Wikipedia

Tamás Gáspár Miklós - ahogy az ország ismerte: TGM - Kolozsvárott született 1948-ban. Anyja Krausz Erzsébet műtősnő, a Román Kommunista Párt alapító tagja, apja Tamás Gáspár író, újságíró, a Kolozsvári Állami Magyar Színház későbbi igazgatója. Szülei hamar kiábrándultak a pártból, a Securitate figyelte és zaklatta is őket.

Tamás Gáspár Miklós szülővárosában hallgatott filozófiát, 1972-ben diplomázott, majd az Utunk szerkesztőségében dolgozott. Első esszégyűjteménye1975-ben jelent meg. 1978-ban költözött Magyarországra. Előbb az ELTE bölcsészkarán tanított, ahonnan ellenzéki megnyilvánulásai miatt távolították el. Ezután amerikai, angol és francia egyetemeken oktatott, később a CEU-n is.

A politikai életben a rendszerváltás előtt is aktív, majd a Szabad Demokraták Szövetségében politizál, az első szabadon választott országgyűlésben képviselő is. A gyakorlati politikától fokozatosan eltávolodik, majd 2000-ben a pártból is kilépett.

Nézetei a liberalizmustól - rövid konzervatív kitérővel - a radikális baloldalisághoz érkeztek meg. Hosszú ideje politikailag otthontalanként tekintett magára, a létező pártok egyikénél sem látott érvényes programot.

Kapcsolódók

Kimaradt?