Zártkörű megnyitót tartottak szombat délután a nagyváradi római katolikus püspöki palotában. Az ünnepi beszédek után lehetőségünk volt végig járni a nagyközönség számára is látogatható egyházművészeti gyűjteményt.

Mivel a püspöki palota felújítása még nem fejeződött be, a festményeket, szobrokat, ötvösművészeti remekeket és egyházi textíliákat tartalmazó tárlat egyelőre csak kedden, csütörtökön és szombaton 11 és 15 órától látogatható vezetéssel, ekkor az érdeklődőknek mutatják be a tárlatot, továbbá fogadnak előre bejelentett csoportokat is a vallásturisztikai irodán keresztül.

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a megnyitón felidézte: 2009. márciusában, amikor Tempfli József megyéspüspöktől megkapta a püspöki palota kulcsait, a rá jellemző nemes egyszerűséggel elődje azt mondta neki, „csináljátok tovább”. Akkor még az, hogy mit, hogyan és miből folytathatnak, még titok volt. Azt azonban tudták, hogy hazaérten elődeik örökéhez, és a Körösvidéki Múzeummal is sikerült megtalálniuk a modus vivendit, párhuzamosan alakították jó idei életüket, mondta a megyéspüspök, hozzátéve: voltak, és talán még ma is vannak kételkedők, de náluk sokkal fontosabb, hogy az értékeket megoszthassák a közösséggel.

A püspöki palota felújítása 2017. december 17-én kezdődött, lépésről-lépésre újult meg a palota és annak kertje, és remélhetőleg idén ősszel befejeződik a munka, ismertette Böcskei László. Köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért, a felújításon dolgozó cégek munkájáért, a munkatársainak, támogatóiknak, valamint a Bukaresti Nemzeti Múzeum igazgatójának és szakembereinek a segítségükért.

Szót emeltek a nagyváradi kulturális intézményekért is

Ha az ember Nagyváradra jön, nem tudja elkerülni, hogy Szent László királyról ne ejtsen szót – mondta Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

„Ő alapította meg itt a püspökséget, amely azóta is az egyik legfontosabb megtartó és szervező ereje ennek a közösségnek és az itt élő magyarságnak” – fogalmazott. Potápi Árpád arra is kitért: szimbolikus üzenete van annak, hogy az épület eredeti tulajdonosához, az egyházmegyéhez visszakerülve újulhatott meg.

A magyar államtitkár ugyanakkor a nagyváradi kulturális intézmények körüli átszervezésre utalva azt mondta: „Közös múltunk, történelmünk a jelenben is felelősséget ró ránk. Ennek az épületnek létrehozásától fogva kiemelt funkciója volt, hogy otthont adjon annak a sokszínű kulturális életnek, amely ezt a várost, ezt a térséget jellemezte. Elődeink tettei, közösségszolgálata ugyanezt a jelent és jövőt kívánja nekünk: ennek a kulturális sokszínűségnek a megőrzése közös feladatunk. Itt állva is fontos, hogy kimondjuk, hogy a Bihar megyei kulturális intézmények önállóságának megtartása olyan ügy, amelyért nemzetiségtől függetlenül együtt kell hogy kiálljunk! Színházaink, kulturális intézményeink megmaradásunk biztosítékai, felívelő jövőnk zálogai. Bízunk abban, hogy azok, akik a felhatalmazásából döntenek a megye jövőjéről, belátják, hogy ennek a térségnek a felemelkedéséhez továbbra is önálló, erős kulturális intézményekre van szüksége!”

Három hónapos volt, amikor először került Nagyváradra, s aztán évente visszatért, kolozsváriként pedig mindig irigyelte a város szabad szellemiségét, hogy itt nem számított, ki magyar, ki román, ki zsidó – mondta Hegedüs Csilla, az európai alapok minisztériumának államtitkára, aki megköszönte a magyar állam nagyvonalú hozzájárulását a felújításhoz.

„Nagyon reménykedem abban, hogy azok az emberek, akiknek a kezében van a sors kegye folytán a kulturális intézményeinknek a sorsa, fogják azt tudni, hogy Nagyváradon a szellemet soha nem lehetett a palackba zárni. Ez egy nagyon veszélyes játék. Nekünk, politikusoknak egy feladatunk van: hogy a szabad alkotást támogassuk, alázattal, és megbecsüléssel” – mondta Hegedüs Csilla. Nem a politikusok mondják meg azt, hogy ki, mit, mikor és hogyan alkosson, az ő hozzájárulások a köszönet, hogy emberként, európaiként éljünk Nagyváradon, ebben az országban és Európában, zárta beszédét az államtitkár.

Ezt követően Lakatos Attila, régész-történész, a nagyváradi egyházmegye vallásturisztikai irodájának vezetője idézte fel Patachich Ádám Nagyváradra érkezését, aki tudta, hogy nemcsak egyházi-, hanem kultúrmisszióra is érkezett a városba. Ő tudta, hogy az élő kultúra és az élő hit forrásai sokkal szervesebben kapcsolódnak, mint ahogy látni szoktuk. „A szépség nem önmagában érték, hanem azért, mert közelebb visz önmagunkhoz, és közelebb visz Istenhez” – mondta Lakatos Attila, hozzátéve: ennek a gondolatnak a jegyében a klasszikus egyházművészeti gyűjteményt mutatták be először a nyilvánosságnak.

Freskók, festmények, ötvösmunkák, textíliák

A megnyitó végén a résztvevők két csoportra oszlottak: a román nyelvű látogatókat Lakatos Attila vezette végig a gyűjteményen, a Maszol munkatársa a Csorba Sándor levéltáros vezette magyar nyelvű csoporthoz csatlakozott.

A termek bejárása közben többször is hihetetlennek tűnt, hogy az elmúlt években a felújítást követve láthattuk ugyanezeket a falakat, termeket, folyósokat szinte csupaszon, kilógó vezetékekkel, porosan. A folyósokon a püspöki és kanonoki portétár látható, és impozáns látványt nyújt az 1770-es években készült, helyreállított freskó, a nem valós itáliai tájkép, az ajtók feletti vizes tájakat ábrázoló, flamand stílusú falfestmények. Láthattuk Benczúr Gyula képét Schlauch Lőrinc bíborosról, Szamossy Elek (ő volt Munkácsi Mihály felfedezője) Erzsébet magyar királynéről készült festményét (később azt a termet is, ahol a királyné 1857. május 25–27. között a palota vendége volt). A legtöbb festmény újszövetségi tárgyú, de vannak képek például az egyiptomi kivonulásról és egyházi méltóságokról is. Az ötvösmunkák között liturgikus eszközök, monstranciák és pásztorbotok is vannak, illetve történelmi darab a kókuszdióból készült szenteltvíz tartó és hintő, amivel a mostani barokk székesegyház alapkövét megszentelték. Az egyházi textíliák között láthattunk például klasszikus szabású és hegedűtok alakú miseruhákat, és a Schlauch bíboros adományozta dalmatikát, miseruhát és püspöki ornátust és liturgikus kellékeket.

Csorba Sándor érdekességként elmondta: a kiállított tárgyak közül mindössze kettő nem az egyházmegye tulajdona, ezek egyike azért nem, mert nem sikerült azt visszaperelniük.