Bemutatták Biluska Annamária, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színésznőjének életinterjúját

A Nekem a színház a családom című könyvben Nagy Miklós Kund beszélgetett Biluska Annamária színésznővel az életútjáról. Az olvasó betekintést nyerhet magánéletének fontosabb pillanataiba, művészi pályájának alakulásába. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében tartott kötet bemutatója nagy sikernek örvendett a nézőközönség és a szakma, valamint a színészkollégák körében.

Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, a színházi családban nagy ünnep ez az alkalom, hiszen ez a könyv egy nagy ajándék mindenki számára. Hozzátette, ahogy a könyvben is szó esik róla, a színésznőre többen csodálattal tekintettek a szakmában akkor, amikor a fiatal, pályakezdő kollégákat kézen fogva és anekdotázva tanította a színpad alaptörvényeire és a színház tiszteletére. Hangsúlyozta, a művésznő bebizonyította, hogy csodálattal és derűsen is lehet a világot szemlélni, még a színházban is.

Beszédében Demény Péter író Márai Sándort idézte, miszerint könnyű éveket adni az élethez, de nem ez a feladat, hanem életet adni az évekhez, megtölteni tartalommal, mint ahogy ezt Biluska Annamária is tette. Mint mondta, ezzel a kötettel a művésznő a meghatározó marosvásárhelyi színészi egyéniségekről megjelent hasonló jellegű Prospero könyvek sorozatához csatlakozott.

Nagy Miklós Kund kifejtette, a könyvben leírtak ugyan kicsit stilizáltak, mégis megőrzi az élő beszéd varázsát. Mint mondta, Biluska Annamária is azon nagy színészegyéniségek közé tartozik, akit érdemes volt ilyen formában is bemutatni, közelebb hozni a közönséghez. Mivel a színésznőnek egy nagy gyűjteménye volt a szerepeiről, a színházi életéről, a kapcsolatairól a beszélgetések – amelyek alapján született a kötet – egy igazi betekintést jelentettek az ő világába. Hozzátette, beszélgetéseik során folyamatosan jelen volt a derű, még akkor is, amikor nehezebb témákat érintettek.

Biluska Annamária – hasonlóan a könyvben leírtakhoz – humorral, őszinteséggel és öniróniával mesélt a közönségnek. Mint mondta, számára a színház jelentette mindig a családot, azt a helyet ahol kiteljesedhet. Hangsúlyozta, ez az érzés vette körül végig, mindig is ezt az érzést kapta a közönségtől, ez élteti őt.

A színésznő összegzésében úgy fogalmazott, mindig az önazonosság, az alkalmazkodó képesség, a kíváncsiság, az új és a régi ötvözésének akarata vitte előre.

Biluska Annamária a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett diplomát, tagja volt a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színháznak, illetve a Nagyváradi Színház magyar tagozatának, majd áttelepült Magyarországra, ahol tíz évig játszott a kecskeméti Katona József Színháznál. 1978-ban visszatért Romániába, ahol már csaknem 45 éve játszik a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulatnál, 21 évig társulati tagként, majd 1999-től állandó közreműködője a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak. 2021-től a Tompa Miklós Társulat Örökös tagja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?