Aknay János festőművész marosvásárhelyi kötődéseit mutatja be az Erdély TV

Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész 2015-ös marosvásárhelyi kiállításáról készült összeállítását vetíti szombaton este fél kilenctől az Erdélyi Magyar Televízió (ETV), annak tiszteletére, hogy 2021-ben a festőművész megkapta a Nemzet Művésze-díjat több évtizedes kimagasló művészi és művészetszervező tevékenysége elismeréseként.

A filmben az Aknay-életmű reprezentatív darabjai a marosvásárhelyi Szepessy László műgyűjtő Erdély-szerte is egyedülálló és sokoldalú gyűjteményéből kerülnek bemutatásra, Markó Béla költő méltatásával. Közreműködnek Bogdán Zsolt és Barabási Tivadar színművészek.

Aknay János a mértékadó magyarországi galériák állandó vendége, de számos műve van Svédországban, Németországban, Ausztriában, az USA-ban, Japánban és még sok helyen a világon, emlékeztet az ETV közleménye. A képzőművész ugyanakkor szorosan kötődik Erdélyhez, az erdélyi magyar képzőművészethez is: Aknay már az 1980-as évektől rendszeresen látogatott Erdélybe.

Aknay János a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Művészetének elismeréseként 2002-ben Munkácsy Mihály-díjat, 2009-ben Magyar Művészetért díjat, 2010-ben Kossuth-díjat, 2021-ben pedig Nemzet Művésze-díjat kapott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?