A magyar történelem örökös kérdése: Higgadtak legyünk vagy szenvedélyesek? – Pénteken indul a Tündérkert sorozat

Pénteken, október 13-án dupla epizóddal kezdődik az idei év legjobban várt magyar sorozata, a Tündérkert. A nyolc részes történelmi sorozat nemcsak egy férfias politikai dráma, hanem nagy hangsúlyt fektet izgalmas női karakterekre is, akiknek épp akkora szerepük volt a történelem alakulásában, mint az uralkodónak – csak épp a háttérből. Pénteken a Duna televízión tekinthetik meg az érdeklődők a Tündérkert első két részét, melynek forgatókönyvírójával, és a Báthory Annát és Erzsébetet alakító színésznőkkel a Megafilm készített interjút.

Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, októbert 13-án, pénteken dupla epizóddal debütál az idei év legjobban várt magyar történelmi kalandfilmsorozata, a Tündérkert. Az első két részt a Duna Televízión tekinthetik meg a nézők romániai idő szerint 22 órától, majd utána heti rendszerességgel lesz látható ugyanebben az időpontban a Dunán a nyolcrészes sorozat, amely Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készült.

Fotók: Megafilm

A Tündérkert alkotói már többször hangsúlyozták, hogy aligha született ezelőtt olyan magyar film, amely ennyire részletesen mutatna be egy történelmi kort, és ennyire bepillantást engedne a „színfalak mögé is”, ahonnan jól látható, hogy milyen hatalmas szerep jutott a történelem alakulásában a nőknek.

Horváth András Dezső, a sorozat forgatókönyvírója a Megafilm videóinterjújában elmondta, hogy egy nagyon komlex, izgalmas, sajátos világot teremtő történetre számíthatunk, amelyben igyekeztek olyan dolgokat is megmutatni, amelyek érzékeny témák a filmkészítésben. Elmondása szerint fontos, hogy lássuk, milyen kegyetlenül bántak egymással az emberek abban a korban, milyen ára volt egy-egy politikai döntésnek vagy árulásnak. Nem azért úszik minden vérben, mert vért láttatni nézettségnövelő filmes eszköz, hanem mert a történéseknek, amelyeket végigkísérünk, állandó velejárója volt a kegyetlen büntetés.

Horváth András Dezső kiemelte, hogy Báthory és Bethlen konfliktusa egy olyan dinamikát mutat be, ami sajátossága, minden korban felfedezhető eleme a magyar történelemnek. Ha csak I. Szent István királyra és Koppányra gondolunk, akkor is jól látható, hogy népünk sorsát évszázadokon át végigkísérte az az álandó kérdés, hogy nyugodtabbak, higgadtabbak, békére törekvők, vagy vadak, vakmerők és szenvedélyesek legyünk. Ezt a feszültéget ragadja meg a film a mester és tanítvány viszonyában is.

Báthory Erzsébet szerepében Szamosi Zsófiát láthatják a nézők. A színésznő úgy fogalmazott, hogy Erzsébet alakjának bemutatása jócskán fel fogja rúgni azt a képet, amelyet az emberek évszázadokon át kialakítottak róla. Mint mondta, Báthory Erzsébet talán egyik legjelemzőbb vonása, ami kiemeli őt a többi karakter közül, hogy a legtöbb szereplővel ellentétben, akár az élete árán is megőrzi erkölcsi tartását.

Szamosi Zsófia elárulta, hogy sok mindenben hasonlít Báthory Erzsébet karakteréhez. Ő is hasonlóan mániákusan csinálja a dolgokat, bár közel sem mutatja magát ennyire ridegnek és kevésbé fegyelmezett. Az átalakulása napi két-két és fél órát vett igénybe, ami kétségtelenül a legnagyobb átváltozás volt színészi karrierje során. Szerette, hogy másképp néz ki, mint szokott, hisz, ahogy mondta, számára különösen nagy öröm, ha egy rendező belelát valami olyat is, ami másmilyen, mint ő a hétköznapokban.

Báthory Anna karakterét Szőke Abigél előadásában ismerhetjük meg. A színésznő elárulta, hogy Anna történetszála egy folyamatos fejlődéstörténet, ahol egy kislányból, akinek az élete fölött rendelkeznek, egy független, erős nő válik. Szőke Abigél úgy fogalmazott, hogy ő és Anna sok mindenben hasonlítanak: mindketten ösztönösen érzik, hogy mit kellene tenniük, és hasonlóan önfejűek is, épp ezért úgy gondolja, ők ketten biztosan nem lennének jó barátnők, hiszen mindkettejüknek szüksége van egy higgadt, megfontolt személyre, aki ellensúlyozza őket.

A Tündérkert sorozatban több erdélyi színész is feltűnik, köztük Pál D. Attila, közismertebb nevén Deszka is, aki jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának az igazgatója. Esetében külön érdekesség, hogy ő a mindennapi életben nem hivatásos színész. Arról, hogy ezzel szemben hogy választották ki mégis Nagy András hajdúgenerális szerepére, és mit jelentett számára eljátszani ezt a karakter, Kinizsi Zoltánnak, a Maszol munkatársának mesélt.

Egy másik ismert erdélyi színművészt is láthatunk a Tündérkert egyik főszerepében. Bethlen Gábort Bokor Barna, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze alakítja. Hogy milyen érzés volt megformálni erdély történelmének egyik legjelentősebb személyiségét, Bokor Barna szintén Kinizsi Zoltánnak mesélt egy kávé mellett.

A Tündérkert premier előtti, sajtó-és stábvetítésére már lezajlott, holnaptól, október 13-tól pedig a nagyközönség számára is megtekinthető lesz a Duna Televízión.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?