2010-ben a Haáz Rezső Múzeumban nyílt kiállítás Mária-tisztelet Erdélyben címmel. Az összeállításban olyan művészi alkotások – szobrok, festmények – kaptak helyet, amelyek típusonként mutatják be az ebben a térségben fellelhető Szűzanya-ábrázolásokat a középkortól kezdve. Ennek a válogatásnak a nyomán indultunk el és kérdeztük Hegedűs Enikő művészettörténészt: célunk az volt, hogy megnézzük, milyen típusú Mária-ábrázolások terjedtek el az évszázadok során, milyen eszközökkel jelenítették meg a Szűzanyát a szakrális művészetben, és miért is maradt fenn ennyire kevés alkotás napjainkig.

A valaha Erdélyben készült vagy Erdélybe szánt Mária-ábrázolásokból viszonylag kevés maradt fenn. Ezeknek egy része körülbelül 500 éves, többségük azonban 200-300 évesre datálható. Ez természetesen nem az jelenti, hogy nem voltak jóval régebbi alkotások is, a reformáció térhódításával ezeknek többsége azonban megsemmisült, hiszen a protestáns egyházak nem kívánták megőrizni őket. Megfigyelhető, hogy az evangélikus templomokban, ahol az oltár megmaradt, a Mária-szobrot gyakorta kereszttel helyettesítették.

A „pusztulás” jórésze tehát ehhez kapcsolódik, azt azonban talán kevesen tudják, hogy az idők során végig katolikusnak megmaradó Gelencén is levakolták a templomképeket – nem a reformáció jegyében, hanem mert a katolicizmus „divatja” is folyamatosan változott.

A legrégibb Mária-ábrázolások kétségtelenül a falfestmények, amelyek szinte kivétel nélkül vakolat alá kerültek az évszázadok során. A feltárásuk ma is zajlik, és bár ritka, de Erdélyben is találkozhatunk olyan töredékekkel, amelyek még a 14. században készültek.

Ha Mária-szobrokról beszélünk, kiindulópontként érdemes a szárnyas oltárokat nézni. A 15. század második felében, illetve az 1500-as évek első negyedében, a későgótika–kora reneszánsz időszakában terjedtek el ezek a nyitható-csukható oltárok, a Mária-szobrok pedig jórészt mind ezeknek a központi részében voltak elhelyezve. A fennmaradtak közül ma már jónéhány különálló alkotásként tekinthető meg, eredeti rendeltetésük szerint azonban összefüggő egység részei voltak a Szűzanya életét és a Passiót megjelenítő festményekkel együtt.

Az oltárok mérete és milyensége nagyban függött az adott gyülekezet anyagi helyzetétől és a templom méreteitől is. Állítottak 4-5 méter magas szárnyas oltárokat is, az ezeknek központ eleméül szolgáló szobor sem volt tehát kicsik. Egy kisebb templomba vagy kápolnába kisebb változatot rendeltek.

Minden kornak megvoltak és megvannak azonban az általános stílusjellemzői is. Ma is megfigyelhetőek bizonyos hasonlóságok a különböző Mária-szobrokon, ezek pedig legkevésbé sem véletlenek. A késő középkorban nagyon szigorú szabályok szerint hozták létre a szakrális műveket. Mária, Jézus, de még a szentek ábrázolása tekintetében is voltak bizonyos „előírások”, amelyeknek az alkotó eleget kellett tegyen. A Szűzanyát a középkorban bíbor színbe öltöztették – valamikor a csíksomlyói kegyszobor esetében is ezt használták, később Mária ruháját fehérre festették.

Szűz Máriát általában nem egyedül, hanem karján a gyermek Jézussal ábrázolták. A 15. század végén és a 16. század elején készült alkotások szinte mindegyikén így látható. Gondolhatunk a csíksomlyói kegyszoborra, az egykori bözödújfalusi Mária-szoborra, vagy a csíkszentmártoni 500 éves Mária-szoborra.

A 15. század közepétől jelent meg az úgynevezett Napbaöltözött Asszony típusa. Az akkor készült szobroknál megfigyelhető az aranypalást, valamint a Mária lába alatt elhelyezett félhold, amely abban a korban az ellenséget is szimbolizálta. Nem véletlenül került tehát épp a Szűzanya lába alá. A Holdra gyakorta rákerült egy emberi arc mintája is, amely néhol szintén a törököt, máshol általánosan az eretnekeket kívánta megjeleníteni. Ismerős a leírás? Mintha konkrétan a csíksomlyói szoborról készült volna. Ez nem véletlen, hiszen Erdély legnépszerűbb Mária-ábrázolása a 16. század első évtizedeiben készült. Később a Napbaöltözött Asszony ábrázolást tovább alakították, a 18 század végéről példa a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom főoltárán lévő Mária-szobor is.

A 18. századtól nagyon sokat változott a szakrális művészet. Az emberek a lakóhelyüktől távoli vidékekre is könnyebben eljutottak, szerzetesek és katonák jöttek-mentek az országok között, ezáltal pedig számos képtípus-változat bekerült Erdélybe is. A 18. században elterjedt például az úgynevezett Segítő Máriának ábárzolástípus. Jellemző volt, hogy egy-egy különleges tiszteletben álló kegyképet vagy Európa valamely pontján fellelhető szobrot „sokszorosítottak”. Az előbb említett ábrázolás eredeti változata például a ma az innsbrucki Szent Jakab templom főoltárán látható, Lucas Cranach által 1537-ben festett kép.

Szintén kedvelt ábrázolás lett a Havas Boldogasszony is, amelynek története szorosan összefügg a római Santa Maggiore történetével: úgy tartják, hogy a templom építését csoda előzte meg, hiszen az egyik legforróbb augusztusi napon hirtelen hó kezdett hullni arra a helyre, ahol a templomnak épülnie kellett. A 18. századi Erdélyben a döghalál, a pestis okozta megpróbáltatások hatására terjedt el. A kolozsvári ferences templom főoltárán, a forgatható szekrényben is van egy Havas Boldogasszony vászonkép, amelyet 1730-ban egy brassói képíró készített. 

Kapcsolódó

„Nem hiszek a Teremtő nélküli alkotásban” – Interjú Csomortáni Gál László képzőművésszel

Létezik-e szakrális művészet? Honnan ered az ihlet? Mit jelent a hit a valláson túl és hogyan nyilvánul meg az igazságon túllépő valóság a művészetben? Csomortáni Gál László képzőművész válaszol.

interjú művészet Csomortáni Gál László alkotás természet

A szobrokról és festményekről készített másolatokat fontos volt, hogy hozzáérintsék az eredetihez. Akkoriban ezért még pecsétes igazolás is hitelesítették.

Szintén a 17–18. században volt igencsak népszerű a Szeplőtelen Szűz ábrázolása. Ennek talán legnépszerűbb példája a Kolozsvár központjában nemrégiben újra felállított Mária-oszlop. Ennél a típusnál már hiányzik a karjaiból Jézus, hiszen nem annyira Mária istenanyasága, sokkal inkább a szeplőtelensége és a bűntelensége volt a hangsúlyos. Itt lett igazán erős szimbolikus jelentése a fehér színnek is: a szobrokat is gyakran ilyen színűre festették.

Nem volt ritka, hogy ezeket a szobrokat a járványok kapcsán állították fel: fogadalomként és hálaadásként a veszély elmúlásáért.

Kapcsolódó

A múlt és a jövő jelképe – Méltó helyén áll a fogadalmi Mária-oszlop Kolozsváron

Újra eredeti, méltó helyén áll a kolozsvári Mária-oszlop, Erdély második legrégibb köztéri szobra, a város első megmaradt köztéri emléke. Nagyboldogasszony napja alkalmából, a Kolozsvári Magyar Napok nyitányaként megáldották a műemléket az Egyetem-téren.

ünnep Kolozsvár Piarista templom

Egy másik igencsak népszerű típus a Győztes Immaculata nevet viselő ábrázolás. A Sátánt tipró Szűz karjaiban ismét megjelenik a gyermek Jézus. A megjelenítés az első emberpár bűnét jóvá tévő történetre utal. Mária a Földet szimbolizáló gömbön áll, lábával a kígyó fejét tapossa, amelyet a gyermek Jézus egy lándzsával (vagy villámmal) leszúr. A kézdivásárhelyi kantai ferences kolostorban őrzik ennek a típusnak az egyik legszebb példányát, és egy kisebb változata a csíksomlyói ferences kolostorban is megtalálható. Fellelhető továbbá Székelyudvarhelyen, a Szent Miklós tiszteletére felszentelt, hajdani jezsuita templom Mária mellékoltárán: az oltárképen a nagyméretű gömb köré csavarodott kígyó farkával a paradicsomi fához szorítja Ádámot és Évát. Ez a kompozíció Farkaslakán is megfigyelhető.