Egyre látványosabb a csíksomlyói kegytemplom megújulása
Javában zajlik a csíksomlyói kegytemplom felújítása. A munkálatokról Bőjte Mihály ferences testvér osztott meg részleteket.
Már jócskán a felénél tartanak a csíksomlyói kegytemplom felújításával. Bár a munkálatokat az épület hátsó, kevésbé látható részén kezdték, már a Szék útja felőli oldal is fel van állványozva, így hamarosan látványos lesz a méltán népszerű, a magyarság egyik legnagyobb zarándokhelyének és kultúrtörténeti emlékének tartott templom megújulása.
Minden tavasszal és ősszel, alpinisták segítségével ellenőrizték az épületet, és többszöri beavatkozások, javítások nyomán derült ki, hogy egy nagyobb, átfogóbb munkálatra van szükség. A szakemberek jelezték, hogy igencsak elvékonyodott a pala az épület tetején. Kezdetben azt hitték, hogy a mohásodás miatt elég lesz egy biológiai kezelés, valamint a komolyan megrongálódott részek javítása, de egy hosszabb tanulmány és tervezés után kiderült, hogy teljesen ki kell cserélni az épületet borító palát és helyenként a faanyagot is. Ugyan a részletes felmérések során néhány helyen sürgős beavatkozásra okot adó állapotokat észleltek, de szerencsére a szakemberek nem találtak komoly biztonsági kockázatra utaló jeleket.
Mivel a tetőcseréhez fel kellett állványozni a templom oldalát, így megvizsgálták a falazatot is. Kiderült, hogy ott is vannak problémás részek, így jelenleg egy nagy volumenű tisztitás zajlik, valamint javítják a repedéseket is, hogy az épület külső része visszanyerje eredeti textúráját, azt a formát, amelyet új korában kapott – árulta el kérdésünkre Bőjte Mihály ferences testvér.
Mivel műemlékről van szó, így Tövissi Zsolt műépítésznek annak szabályai szerint kellett összeállítania a felújítási terveket. Néhány dolog miatt így voltak elakadások már korábban is, de a munkálatok során folyamatosan zajlanak az egyeztetések, hogy minden az előírások szerint haladjon: olyan munkát végezzenek, amelynek egyrészt meglesz a gyümölcse, másrészt a mai standardoknak is megfelel majd. „Tövissi Zsolt régóta segítségünkre van mindenféle munkálatban. Nagyon jól és hasznosan tudunk együttműködni, ezért is esett rá a választás, hogy ő készítse el a terveket és kísérje a kivitelezést. Az egészségi állapota sajnos kissé megromlott, ezért még nagyobb erőfeszítésre van szüksége, de végtelenül hálásak vagyunk neki, hogy így is vállalta, akárcsak az Impex Aurora helyi kivitelező cégnek, akik nagy szakértelemmel, ütemesen végzik a munkát” – fogalmazott Bőjte Mihály testvér.
Változtatások épp a műemlékvédelmi szempontok miatt nem megengedettek, de a csíksomlyói kegytemplom megújulása szembeötlő lesz. Sőt, már most az. A szentély feletti részen már elkészült a tető, illetve a falazattisztítás is. Bőjte Mihály elmondása szerint azért is kezdték „védettebb” részeken a munkát, hogy mire a „piacosabb” helyekre érnek, legyen meg a kellő tapasztalat. Már a faltisztításnál is nagyon sok kísérlet történt arra vonatkozóan, hogy miként lehet úgy újítani, hogy egyenletes legyen és ne maradjon foltos. „Remélhetőleg olyan formában fog pompázni, ahogy új korában” – fogalmazott, hozzátéve, hogy természetesen addig még sok van, hiszen következik a torony és vele együtt egy új tanulmányozási fázis arra vonatkozóan, hogy mihez hogyan lehet hozzányúlni a tökéletes eredmény érdekében.
„Azt szeretnénk, hogyha jövő tavaszra befejeződnének a munkálatok, mert akkor jár le az engedélyeztetés, és hogyha meg kell újítani, akkor az megint egy nagy procedúra lenne. Ezért is a lehető legütemesebben igyekszünk dolgozni” – mondta el kérdésünkre Bőjte Mihály, hozzátéve, hogy vannak jövőbeli tervek arra vonatkozóan, hogy a templom belső részét is restaurálják, hiszen szükség lenne rá. Mint mondta, a sürgős a padlózat volt, ezt már megoldották, de a repedések miatt a falakra is ráférne egy átfogó felújítás.
„Alapvetően és elsősorban a mindenható gondviselő, a Jóisten, és rajta keresztül a nagylelkű hívek érdeme mindez, hiszen az első fázisban teljesen az ők adományaikra alapoztunk. Mikor elkezdődött a munka, és kezdett látványos is lenni, akkor sikerült pályázati utat is találnunk. A kivitelezésnek felét a magyar állam támogatja, ebben az évben pedig pályáztunk a városnál is, így egy részt nekik is köszönhetünk. Megvan tehát a keretösszeg, a biztos pont, de mégis oroszlánrészt jelent a lelkes adományozók folyamatos támogatása, azoké, akik a sajátjuknak tekintik ezt a templomot, fantáziát látnak benne, és a jövő generációra is gondolnak” – fogalmazott Bőjte Mihály, hangsúlyozva, hogy a csíksomlyói kegytemplom régi pompájának visszaadása valóban egy közösségi összefogás eredménye.
CSAK SAJÁT