Tíz ország, tizenöt képzőművész: véget ért Bálványoson a második alkalommal tető alá hozott Erdélyi Nemzetközi Monumentális Szobrásztábor. A kéthetes alkotóműhelynek köszönhetően ismét hatalmas méretű képzőművészeti alkotások kerültek közszemlére a Bálványos Resort környékén, ami egyre inkább hasonlít egy szabadtéri képzőművészeti kiállítótérre.

Második alkalommal szervezték meg az Erdélyi Nemzetközi Monumentális Szobrásztábort Bálványoson. A kéthetes rendezvényre a világ minden pontjáról érkeztek képzőművészek, akik a Szarvadi-Téglás mecénás-házaspár vendégszeretetét élvezhették az alkotómunkájuk során.

Az idei résztvevők – Aldo Shiroma (Peru), Christophe Milcent (Franciaország), Elparo  (Franciaország), Enrique Jorda-(Spanyolország), Hiristea Cosmin (Románia), Lukács József (Magyarország), Michael Rofka (Németország), Nakamura Kei Japán), Nemes Csaba (Románia), Pablo Gonzales (Franciaország), Pardeep Kumar (India), Piotr Zbrozek (Lengyelország), Roland Höft (Németország), Sancho Santiago (Argentína), Tanja Röder (Németország) – valóban több kontinens és ország kultúráját, személyes látásmódját és sajátos ábrázolási szabadságát hozták magukkal. A műalkotások – nemcsak méretük miatt, hanem más meggondolásból is – a szabadban csodálhatók meg, így értelemszerűen a megnyitót is a komplexum környékén tartották.

A művészeket, érdeklődőket Szarvadi Loránd, a szálloda és spa társtulajdonosa köszöntötte. „Üdvözlöm Önöket ezen állandó szabadtéri, monumentális szoborpark avatóján, amely a kreativitás, a tehetség és a kulturális sokszínűség valódi ünnepe, és a második Erdélyi Nemzetközi Szobrásztábor eredménye. Az elmúlt két hétben tíz ország 15 kiváló művésze dolgozott együtt a Nemzetközi Művésztáborban, hogy kőből, fémből és fából olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek a különböző művészetnyelveket szólaltatják meg. Ezek mind fantasztikus emberek, nagyon keményen dolgoztak két hétig, és hivatásuknak érzik, hogy a világ nagyon sok országában hagyjanak valamit az ott lakóknak saját kultúrájukból és akár személyes művészi hitvallásukból” – fogalmazott.

Szarvadi Loránd elmondása szerint „a művészet bárhol szép, ehhez nem fér kétség, de igazán a nyilvános térben ragyog: itt, ahol mindenki megcsodálhatja. Mély meggyőződésünk, hogy a művészetnek nem elraktározva, vagy falak mögé bújtatva van a helye, hanem a közösségnek kell felajánlani olyan helyre, ahol az emberek szabadon kapcsolatban léphetnek vele, ahol inspirálhat, elgondolkodtathat. Ezek a parkban szétszórva a mindennapok és a természet részévé válnak, minden járókelő, kíváncsi gyermek és látogató számára elérhetővé téve a művészetet.”

Totemtől Don Quijote-ig

A munkák két okból is lenyűgözőek: egyrészt a méretükkel parancsolnak tiszteletet, másrészt pedig elgondolkodtató, hogy mekkora erőfeszítést kellett tegyenek a művészek, hogy a többmázsás fákat, többtonnás kődarabokat a rendelkezésre álló idő alatt kifaragják. Az argentin Sancho Santiago propellerre hasonlító műalkotása kőből és fából készült, a művész szerint számára az energiák kapcsolódását jelenti, míg Piotr Zbrozek az útvesztőt próbálta monumentális alkotásában sajátos módon ábrázolni.

Az indiai Pardeep Kumar hatalmas kőalkotásán keresztül az ember és a természet kapcsolódását próbálta megragadni, míg a szintén kővel dolgozó, Japánból érkező Nakamura Kei faragott arca az ázsiai kultúra egyszerűségében rejlő nagyszerűséget tárja a szemlélődő elé.

Voltak ezen kívül geometriai formák, „megolvadt” kő, fémből összerakott pegazus, farkascsoport és még Don Quijote is, bár ez utóbbiról készítője, Nemes Csaba kifejtette: mindenki annak látja a munkáját, aminek tetszik: ez voltaképpen az alkotói és a szemlélődői szabadság egyszerre.

A tábor ötletgazdája, Hiristea Cosmin egy forgatható konkáv tükörkompozíciót készített: ebben, ha közelről nézi meg magát a szemlélődő, akkor „megvastagodik”, szó szerint görbe tükör a valóságra.