Taroltak a kolozsvári egyetemisták a Magyar Filmszemlén
Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje kapta a 13 év után megszervezett Magyar Filmszemle fődíját, a kolozsvári Sapientia EMTE mesterszakos hallgatóinak alkotása pedig a legjobb kísérleti film lett.
Tizenhárom év után rendezték meg újra a Magyar Filmszemlét. A Corvin mozi adott otthont az eseménynek, ahol több mint 20 ezer érdeklődő 6 napon át 130 filmet nézett meg. A Filmszemle az elmúlt két év filmtermését ölelte fel, de számos alkotást itt láthatott először a közönség – írja a HVG.
Kapcsolódó
A 44. Magyar Filmszemlén több kategóriában is díjakat osztottak: Reisz Gábor Magyarázat mindenre című nagyjátékfilmje saját mezőnyében a legjobbnak bizonyult. Az ökumenikus zsűri a legjobb filmnek a Lefkovicsék gyászolnak című alkotást ítélte, kisjátékfilmek közül pedig a Világvége vitte el a pálmát.
Az egészestés animációk legjobbjának a Kojot négy lelke bizonyult, a rövid animációk közül pedig a 27-nek ítélték a fődíjat. Dokumentumfilm-kategóriában Az életed nélkülem tarolt, míg a rövid dokumentumfilmek legjobbja a Háztűznéző lett.
Kapcsolódó
A kísérlet filmek kategóriájában a kolozsvári Sapientia EMTE mesterszakos hallgatóinak munkája, az Iszap kapta az elismerést. A film alkotói és író-rendezői csapatának tagjai Dénes Csaba, Fazakas Lehel, Szatmári Loretta, Orbán Orsolya, valamint Péter Roland, Polacsek Zsófia, Rokaly Balázs, Paszterkó Viktor, Hubai Flórián és Zengő Benedek, akik közösen feleltek az operatőri és vágási munkálatokért is. A film gyártói a Sapientia EMTE és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL), a producerek Lakatos Róbert, filmrendező, forgatókönyvíró, egyetemi oktató és Szántai János, az EMIL elnöke.
A televíziós sorozatok közül A királyt ítélték a legjobbnak. A szemletanács különdíját a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film, a Futni mentem kapta.
A 44. Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott Tarr Béla.
CSAK SAJÁT