Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj életműdíját

Szarka Tamás Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei díjas felvidéki énekes, zenész, zeneszerző, költő kapja idén a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. Az alkotó a magyarországi könnyűzene egyik legrangosabb elismerését február 8-án veszi át – írja az MTI.

Kilencedik alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. 2025-ben Szarka Tamás veszi át az elismerést, a közmédia – a korábbi évek hagyományát folytatva – tiszteletére gálaműsort rendez, amelyben a magyarországi könnyűzene és a színművészet kiválóságai lépnek színpadra a Duna csatornán – olvasható az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának MTI-hez eljuttatot közleményében.

Szarka Tamás kapja idén a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat./ Fotó forrása: Szarka Tamás Facebook-oldala

Mint írták, a Kossuth-díjas énekes, zenész nyolcéves kora óta hegedül és több zenei műfajban bizonyított. Tizenkilenc éves korától jelentős hatást gyakorol a könnyűzenére a magyar népzenei örökség gyarapításával. Testvérével, Szarka Gyulával 1983-ban alapította az egyedi hangzásvilágú Ghymes együttest.

Kiemelték, hogy a sokoldalú felvidéki művész a kultúra több területén alkotott maradandót, írt színházi darabot, musicalt, szimfóniát és szakrális művet, szerzett filmzenét és jelent meg verseskötete, amelynek borítóján saját festménye szerepel. Kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és a jótékonykodásra, mindezek mellett a Szakcsi Rádió grémiumának tagja.

Szakmai munkásságával évtizedek óta hozzájárul a világ magyarsága összetartozásának és nemzeti identitásának erősítéséhez. Több szakmai elismerésben is részesült, köztük két alkalommal Petőfi Zenei Díjat kapott. 2023-ban az Állnak az órák című szerzeménye Az év zenei felvétele lett, és a közmédia által készített klipet egy másik kategóriában is díjazták, 2024-ben pedig az Otthon vagyunk című dala nyerte el Az év zenei felvétele díjat.

A nemzeti egységet erősítő, a kultúrát gazdagító és időtálló alkotásai előtt nagyszabású gálaműsorral tiszteleg a közmédia február 8-án 19 óra 40 perctől: a Duna csatornán látható díjátadó Szarka Tamás életművéből válogat, ismert művészek dalokkal, versekkel, tánccal köszöntik az ikonikus alkotót – áll az összegzésben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?