A Euronews romániai hírcsatornát indít egy egyetemmel közösen

A Euronews többnyelvű, páneurópai hírcsatorna és a Bukaresti Műszaki Egyetem (UPB) megállapodást írtak alá a Euronews România nevű független hírtelevízió elindításáról, írja a két intézmény közleményére hivatkozva a G4media.ro.

A Euronews România helyi, regionális, országos és nemzetközi híreket közvetít majd televíziós csatornáján és digitális platformokon. Az új tévét a már létező UPB Sigma TV alpjaira építenék fel, és elindítása – az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) engedélyének megszerzésével együtt – év végére várható.

Bár a piacon már öt országos hírtelevízió osztozik, az UPB rektora szerint van még hely egy független csatornának, amely a Euronews erkölcsi értékrendje szerint működik, az európai valóságot és tendenciákat, valamint a demokratikus és európai értékeket tükrözi, mondta Mihnea Costoiu.

Az új hírcsatorna hiánypótló lesz a romániai piacon, ugyanis a Euronews „teljesen pártatlan”, és romániai csatornája is objektív, kiegyensúlyozott, pontos, európai szemszögből fontos tájékoztatást nyújt majd, nyilatkozta Michael Peters, a Euronews vezérigazgatója.

Mihnea Costoiu rektor elmondása szerint a csatorna elindítását anyagilag is az UPB vállalta fel, de a főszerkesztői posztra a Euronews szervez versenyvizsgát, és a szerkesztőségi irányvonalat is a Euronews határozza meg. A hírcsatorna működtetője időközben változhat, tette hozzá.

Az induláskor mintegy 100 alkalmazottal számolnak, közöttük lesznek tudósítók az ország teljes területéről, valamint Brüsszelből is.

Az UPB-nek több mint 30 ezer hallgatója van, Románia egyik legnagyobb egyeteme, és 2020-ban 431 millió lejes költségvetése volt, további, európai uniós projektekből származó támogatásokkal kiegészítve.

Kapcsolódók

Kimaradt?