Csíkszeredában láthatóak a Free Camp alkotótábor eredményei

A Free Camp alkotótáborban készült alkotásokból nyílt kiállítás Csíkszeredában a Megyeháza Galériában. A nemzetközi képzőművészeti alkotóműhely 14. kiadásának is a Szakszervezetek Művelődési Házának befogadótere adott otthont.

A Free Camp tábor az idei, 14. kiadásán is – a már korábbi hagyományához híven – tematikailag és műfajilag teljes alkotói szabadságot biztosított a részt vevő művészeknek, ugyanakkor az érdeklődők és kíváncsiskodók számára megadta az alkotói munkába való betekintés lehetőségét.

Az idei alkotótáborba három országból érkeztek képzőművészek: Magyarországról (Lehel Endre, Schwarz Volker, Mikó F. László), Ausztriából (Klaus-Joachim Keller, Verena Prandstätter, Fazakas Csaba) és Romániából (Mariana Șerban, Carmen Olteanu, Elekes Gyula, és a táborszervező Botár László).

A Megyeháza Galériában megnyílt tárlat leporellójába Túros Eszter művészettörténész foglalta össze az alkotófolyamat jellegzetességeit. Mint fogalmazott, a már a címében is nyitottságot hirdető tábor még a határozott elképzelésekkel, konkrét munkatervervekkel érkező neves alkotókat is egyértelműen befolyásolta. „Időnként az dominál, amit a művészek magukkal hoztak, a hely furcsaságai, nem éppen befogadó, de mégis provokáló szelleme dacára. Ennek ellenére évről évre sikerül megteremteni azt a nyitottságot, amely a közös alkotás feltétele, amely mindnyájunk vizuális, szellemi gazdagodásának feltétele” – fogalmazott a szakember.

A kiállítás anyaga a tavalyi kiadás óta átalakított Megyeháza Galériába érkezett: Hargita Megye Tanácsa ugyanis – éppen a táborszervező Botár László, illetve más helyi képzőművészek bevonásával – a megyei önkormányzat épületében kialakított teret a galériák szabványaihoz közelítette. Akár a Szakszervezetek Művelődési Háza, a Megyeháza Galéria is a beton és márványburkolatú oszlopok-falak stílusában épült eredetileg, azonban a galéria immár egy sokkal kellemesebb, fehér köntösben fogadta a műveket.

A tábort hagyományosan a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Cultura Nostra Egyesület szervezte. A tárlat a nap 24 órájában ingyenesen látogatható – az érdeklődőknek a megyeháza kapusánál kell a belépéshez jelentkezniük.

Kapcsolódók

Kimaradt?