Szobrot kap az Arad arculatát meghatározó műépítész

Az aradi képviselő-testület keddi ülésén megszavazták a Kultúrpalota lépcsőjén álló szobor felállításáról szóló határozattervezetet.

Tavaly, születésének 145. évfordulóján döntött úgy az aradi önkormányzat – Bognár Levente aradi alpolgármester javaslatára –, hogy szobrot állít a város néhai neves építészének, Szántay Lajosnak.Az Aradon született műépítész munkássága a mai napig meghatározza a városképet. Számos lakóépület, közintézmény és ipari létesítmény készült a tervei nyomán, az utókor viszont csak a közelmúltban kezdte ápolni méltóképp az emlékét.

A szobrát a múzeumnak és a filharmóniának otthont adó emblematikus épület, a Kultúrpalota előtt – pontosabban annak timpanonos bejáratánál – szándékoznak majd elhelyezni. „Ez a legjellegzetesebb épület a városban, ami a munkásságához köthető, ráadásul idén befejeződik a Kultúrpalota felújítása is, úgyhogy méltó helyen lesz a szobra. Az öt lehetséges variáció közül azt választottuk, amelyik a lépcsősor tetején, úgymond a közönséget várva ábrázolja a műépítészt” – mondta Bognár Levente.

Szántay Lajos 1872. február 20-án született Aradon. Középiskoláit Budapesten, felsőfokú tanulmányait pedig Zürichben végezte. Építészpályája a fővárosban, Budapesten indult, de 1902-ben, édesanyja halála után a szülővárosában nyitott tervezőirodát. 2011-ben, halálának 50. évfordulóján emléktáblát avattak tiszteletére annak az általa tervezett belvárosi bérháznak a falán, amelyet a köznyelv Szántay-palotaként emleget, illetve a Kultúrpalota felavatásának a centenáriumán az épület előcsarnokában is egy emléktáblát kapott.  A román hatalomátvétel, 1920 után közel egy évtizedig nem kapott tervezési engedélyt Bukarestből, később pedig főleg ipari létesítmények tervezését bízták rá. Műépítészként dolgozott 1961. március 8-i haláláig.

2013-ban a Szabadság-szobor Egyesület kiadásában jelent meg Ujj János nyugalmazott történelemtanár Szántay Lajos és palotái című albuma. „Több mint hetven munkája van Aradon, kezdve a Kultúrpalotától a Vörös templomon át a Bohus-palotáig” – mondta a szerző. Puskel Péter helytörténész szerint 97 épületet tervezett Szántay, de csak 11 maradt papíron, tehát a többi elkészült. „A Kultúrpalotáról azt mondták, hogy ha csak azt az egyet készítette volna el, akkor is bekerült volna a legjobb erdélyi műépítészek címtárába” – fogalmazott Puskel Péter.A 220 centiméter magas, neoklasszicista jegyeket viselő, realista stílusú egészalakos bronzszobor elkészítésére Kocsis Rudolf aradi szobrászművészt kérték fel, akinek több köztéri alkotása is látható Aradon. A mű elkészítése valamivel több mint 200 ezer lejbe kerül majd (áfa nélkül), és a városi költségvetésből ezután különítik el a keretet rá – mondta Bognár Levente alpolgármester, hozzátéve, hogy még be kell szerezni a műemlékvédelmi bizottság engedélyét, lévén, hogy a Kultúrpalota műemléképület. Remélhetőleg, ez év végére felavathatják a Szántay-szobrot Aradon.

Kapcsolódók

Kimaradt?