Világhírű steampunk kocsmákban jártunk Kolozsvár belvárosában

Zelenyák Zoltán és Alexandru Tohotan dizájnerek munkáiról többek között a Daily Mail és a Mirror is cikkezett.

Egy szürreális, zaklatott hangulatú álmot idéző, retrofuturista világban találja magát az, aki belép a kolozsvári Joben, Enigma vagy Q Caffe nevű lokálokba. Körös-körül csövek tekergőznek, minden felé ismeretlen rendeltetésű, anakronisztikusnak tűnő szerkezetek, berendezések, a delejes fényben az egyik falon mintha lidércek kergetőznének, gázmaszkos, izmos, fémtestű android tekeri a biciklit, a sarokban pedig maga a Disznófejű Nagyúr ücsörög.

Mindhárom bár híre bejárta a nemzetközi szaksajtót, a világ legizgalmasabb dizájnú belső tereiként említve őket, sőt olyan nagy tömeglapok, mint Daily Mail és a Mirror is cikkeztek róluk. A steampunk néven ismert stílus jegyében fogant munkák egyazon kolozsvári dizájnerpáros, Zelenyák Zoltán és Alexandru Tohotan nevéhez fűződnek.

Mi a steampunk? A steampunk egy kortárs stílus és szubkultúra, mely egy sor művészeti ágban (formatervezésben, irodalomban, filmművészetben, zenében) megnyilvánul. Megjelenése a 80-as évek végére tehető, a steampunk kifejezést K.W.Jeter amerikai sci-fi író használta először. Az iparművészetben az irányzatot a melankólia jellemzi, a modern eszközök régiesítése a viktoriánus formavilág, illetve szecessziós, rokokós, eklektikus stílusjegyek felhasználásával. Létezik steampunk divat is, mely aktuális trendeket vegyít viktoriánus és previktoriánus elemekkel. Egyesek Jules Verne-t, H.G.Wellst, sőt, Jókai egyes műveit is a steampunk előfutárainak tekintik.

Mindketten a Kolozsvári Művészeti és Dizájn Egyetem díszítőművészet és dizájn szakán végeztek, jelenleg saját, The 6th Sense Interiors, Hatodik Érzék nevű dizájnstúdiójukban dolgoznak. A szakmát, pályatársaik többségéhez hasonlóan, ők is lakások belső tereinek tervezésével kezdték.„Bárokkal később kezdtünk el foglalkozni, fokozatosan jöttek az ilyen jellegű munkák. Jobban szeretek lokálokat tervezni, mert ezeknek általában egyetlen tulajdonosuk van, a lakások esetében ellenben a család minden tagjának van valami egyedi igénye, elvárása, amivel foglalkozni kell. Lényeges szempont az is, hogy ezek szem előtt vannak, jobban proválhatóak, míg a lakások névtelenek” – nyilatkozta a Maszolnak Zelenyák Zoltán, aki Vajdahunyadról került Kolozsvárra.

Verne és Mad Max

A Hatodik Érzék belső tereit a maximális eredetiség jellemzi, teljesen egyedi elemekből állnak össze, melyek összhatása kissé eklektikus. „A lényeg az, hogy legyen egy közös történetük, egy szál, amire felfűzzük őket” – mondja a Zelenyák. Nem szívesen használnak ismétlődő elemeket, más dizájnerek által tervezett székeket vagy világítótesteket, mivel, úgy érzik, akkor a munkájuk dekoratőri szintre süllyedne. „Kolozsváron öt olyan lokált ismerek, melyekben ugyanolyan lámpák vannak. Hol marad az eredetiség? Engem az ilyen munka, amiből hiányzik az ihlet, nem elégít ki” – magyarázza a hitvallását a dizájner.  Előszeretettel használnak fel az ószeren megvásárolt régi tárgyakat, melyeket átértelmezve integrálnak a saját koncepciójukba. A megrendelőknek általában nincs konkrét elképzelésük arról, mit is szeretnének, annyit tudnak, hogy valami érdekeset, eredetit akarnak. Zelenyák és Tohotan nem csak az ötlettel jönnek, és a terveket készítik el, hanem rengeteg kétkezi munkát is végeznek, általában a tárgyakat is maguk készítik el és szerelik be.A Jobennen hat hónapot dolgoztak, az Enigmán két évet, a Q Caffe kialakítása pedig három évet vett igénybe. Az eddigi legkomplexebb munkájuk a Szentegyház utcában található Enigma volt, ebben ugyanis több mozgó gépezet is van. Nem véletlen, hogy az Enigma keltette a legnagyobb nemzetközi visszhangot, a szaksajtó a világ első kinetikus steampunk bárjaként emlegeti.A hazai sikerek logikus következményeként elkezdtek jönni a külföldi megrendelések, dolgoztak már Olaszországban (Abyss Pub), Görögországban (Kaffeine Café – Bistro) és a szlovéniai Muraszombaton (Bunker). Bár stílusjegyeikben és hangulatukban mutatnak hasonlóságot, minden egyes munkájuk alapötlete más: a Joben Verne világát idézi meg, az Abyss témája az északi tengerek legendás szörnye, a kraken, a Bunker posztapokaliptikus koncepcióját pedig a Mad Max inspirálta. Jelenleg egy angliai kávéző-cukrászda dizájnján dolgoznak. Ennek az összes elemét Kolozsváron készítik el, s teherautóval szállítják majd le, és a helyszínen rakják össze.

Kapcsolódók

Kimaradt?