Átadták a Látó szépirodalmi folyóiratban idén megjelent szövegekért járó nívódíjakat Marosvásárhelyen. A Yorick Studió szombat este megtelt „látós és látó-közeli” érdeklődőkkel. 

A jelenlévőket Kovács András Ferenc, a Láró főszerkesztője köszöntötte, aki felidézte a nívódíj elmúlt huszonhat évét: hol viták árán, hol közfelkiáltással, változó kategóriákban, de mindig örömmel válogattak a megjelent szövegek között.

A főszerkesztő mellett felsorakoztak az év nívódíjasai: György Alida, Székely Örs, Szőllősi Mátyás, Parti Nagy Lajos, és a beszélgetés moderátora, Varga László Edgár.

Varga a Debüt-díjasokhoz fordulva arra volt kíváncsi, hogy milyen mostanában elkezdeni közölni, mi alapján válogatnak, hogy hova küldenek szövegeket.

Székely Örs, a vers kategória Debüt-díjasa szerint számára mindig az volt a kritérium, hogy melyik lapnak tetszett a felhozatala, mit olvasott ő is szívesen. Emellett figyelembe vette azt is, hogy mennyire fontos az adott lap számára a tehetséggondozás:

„Egy kezdő számára az se mindegy, hogy a szövegeire pár héten belül reagálnak valamit, vagy két év múlva csak”- tette hozzá. Számára biztonságot jelentett az is, hogy egyetemistaként saját lapot alapítottak, így egyszerre volt pályakezdő író és szövegeket elbíráló szerkesztő is.

György Alida, a próza kategória debütálója keveset publikált, és még nagyon kezdőnek érzi magát, de elmondása szerint a Helikon tudósítójaként nagyon sokat tanul abból, ahogy más tájékozódik az irodalmi térben.

Második verseskötete narratív jellege miatt kezdett el prózával foglalkozni Szőllősi Mátyás nívódíjas prózaíró, fotóriporter. Szőllősi számára nagy élmény volt nemrég megjelent Budapest Katalógus című budapesti arcokat és történeteiket tartalmazó könyv elkészítése, hiszen több, mint hatszáz emberrel beszélgetett, amit konkrét történetben nem, de karakterépítésben, beszédmódok megjelenítésében fel is használt prózájában. A fotózás amúgy is kapcsolódik az íráshoz Szőllősi életében: szerinte a több helyre eljutás lehetősége, a különböző kultúrák megtapasztalása jót tesz az írásnak.

Parti Nagy Lajos utolsó két kötete között tizennégy év telt el, a nemrég megjelent Létbüfé című könyvének kéziratával két évig dolgozott. Megtudtuk, a költő az elmúlt tizennégy évben végig írt, de a töredékek nem akartak kötetté összeállni: „A költészet mindig fontosabb volt annál, minthogy szakmaként csináljam. Amúgy is untam volna.”

Parti Nagy végül nekilátott a majdnem kész anyagok kötetté szerkesztésének, mert szerette volna, hogy olyan legyen, amivel teljesen meg van elégedve, ezért a munkát helyezte a nyilvánosság elé. „Ha van még valami feladatom, akkor az az, hogy megnézzem, ebben a térben ez a hang mit tud még mondani”- tette hozzá.

A költő kötetében megjelent alteregóra, az intézetben élő Dumpf Endrére utalva Varga rákérdezett arra, hogy vajon miért érdekesek a sérült emberek az irodalom számára.

Parti Nagy szerint Dumpf nem sérült, a szó szoros értelmében, hiszen nem is beteg, és nem is őrült, de ha van valamiféle sérültsége, akkor az is csak azért, hogy plasztikusabban ábrázolhassa mások, de elsősorban a saját sérültségét. „Úgy alanyi költészet ez, hogy igazából nem az”- mondta nevetve.

Varga a Debüt-díjasok első kötetének érkezéséről érdeklődött megfogalmazva a dilemmát, miszerint erdélyi szerző számára az itteni kiadó választása kizárja a magyarországi piacról, és fordított esetben sem jobb a helyzet. Székely első verseskötete jövőben jelenik meg, ő igyekszik megoldani ezt a problémát, ezért erdélyi-magyarországi kiadót választott.

György még nem érzi magát késznek egy saját könyv megjelentetéséhez, mert egyrészt kevés a szövege (egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően a laptopján tárolt összes szövege elveszett), másrészt pedig nem érzi még elég kiforrottnak a nyelvezetét, időre van még szüksége.

Az esten hallhattuk a díjazott szövegeket a szerzők előadásában, így volt szó kegyetlen görög királyról, sivatagi havazásról, madárijesztőről, skandált jelszavakról, kórházkertről, de letölthető siratóasszonyokról is.

A felolvasásokat követően Kovács András Ferenc átadta a nívódíjjal járó érmeket.