Kevés igényes graffitis él Csíkszeredában, annál több egyszerű falfirkáló. Az emberek éppen ezért a vandalizmussal, az igénytelenséggel kötik össze a műfajt, holott remek munkák születnek a székelyföldi városban is. A graffiti teljes kiirtása helyett az egyik helyi graffitis, Kerekes Barna a jelenség korlátozását javasolja, legál falak felállításával.

Hogyan kerültél a graffitizés közelébe?

Lassan negyedik éve foglalkozom ezzel. Papíron kezdtem, mint minden kezdő, itt tanultam a maga szabályait, a színtani felépítést, a formát – először a tagekkel, vagyis egyszerű feliratokkal, majd a nagyobb munkákkal. A Hip-Hop, amelynek része a graffiti, benne volt az egész életemben, de mivel lassan tizenkét éve járok a művészeti iskolába, ezért belém oltották az önkifejezés szükségességét is.

Számodra mi a fontos ebben? Az adrenalin, a tartalom, a forma?

Mindegyik fontos. Számomra ez egy önkifejezés, én még fiatal vagyok, a 18. évemben vagyok, még nincs lehetőségem, hogy galériában állítsak ki. Így marad a fal, ahol üzenhetek másoknak. Ez az üzenet, hogy nyissák ki a szemüket, nem minden fekete-fehér a világban.

Te mennyire mozogsz az illegalitás határán?

Ezen a vonalon még nem mozogtam annyira, az emberben benne van egy félelem a rendfenntartó szervek miatt, de az emberek is rosszindulatúak. Nem egyszer fordult az elő, hogy egy teljesen elhagyatott helyen megjelent két gyalogkakukk rendőr – ilyenkor nyilván bejelentés történt. Kapták már el így ismerőseim lepukkant gyártelepen.

A lepukkant gyártelep mint helyszín a nyugodtabb gyakorlás vagy egy morális kódex miatt ideális?

Ilyen helyekre a tapasztalattal rendelkezők járnak el gyakorolni. Vannak, akik rögtön a tapstér mellett, a szakszervezeti házra fújnak, elkövetik azt a hibát, hogy kevés tapasztalattal már ott próbálkoznak. Egy elhagyatott terület tehát inkább egyfajta műteremnek felel meg, ahol lehet kísérletezni új technikákkal, formákkal.

De az sem feltétlenül cél, hogy illegálisan kimenjünk a jobban látható közterekre. A város rettentően lehangoló, a múlt rendszer szürke épületei miatt az embernek az életkedve is elmegy, de a cél az volna, hogy törvényes megoldást találjunk. Legyünk őszinték: ha az ember egy igényesen elkészített munka mellett halad el a munkába menet, az feldobja a hangulatát.

Próbáltok legál falat szerezni?

Egyelőre nincs, bár próbálkoztunk. Azt mondták, hogy ez nem feltétlenül megoldható, mert komoly engedélyek szükségesek hozzá. Ez nem feltétlenül igaz – egyszerűen nem érti meg a vezetőség, hogy ezzel csak azt érik el, hogy mindenki össze-vissza firkál, törvénytelenül. Nincsenek tisztában a háttérsztorival, ez egy rétegnek szól, a többség csak a vandalizmust látja benne, egy jelenséget, amit ki kell írtani. Ezért fontosak a témák: minden graffitis más-más témát dolgoz fel, van aki az elemi gyűlöletét fejezi ki a rendfenntartó szervekkel, a kormánnyal szemben, más pimaszabb véleményt fogalmaz meg (például majomnak ábrázolja a rendőröket), és ezt nem mindenki emészti meg könnyen.

Milyen konkrét javaslatod volna legál falra a városban? Sepsiszentgyörgyön például a központtól nem messze jelöltek meg egyet, és szép munkák vannak rajta.

Szerintem a híd környéke lenne a legideálisabb, mert elég nagy a felülete, és valamennyire kívülre is esik, nem rontaná el a város „szépségét”. De akár fel is lehetne állítani ilyeneket például játszóterek környékén.

Hol tart ma a világban a graffiti?

A graffitinek is volt kezdete, fénykora és bukása – ami már húsz évvel ezelőtt megtörtént. A nyolcvanas évek közepén-végén, akiben volt egy csepp kreativitás, kiment festeni, aztán amikor a különböző csapatok vegyülni kezdtek a bandákkal, a kilencvenes évek közepén olyan helyekre festettek és vandálkodtak is, ami miatt az emberek megutálták ezt a műfajt.

Romániában minden később zajlik, ezért feltehetően itt másképp történik ez a folyamat.

Ez nem új dolog, legyen szó középkorról, barokkról, reneszánszról stb., mindig lemaradtunk minden szinten. Romániában kezd kialakulni egy érdeklődés a graffiti iránt és egy új közösség, miután a régiek már a harmincas éveikben járnak, és ritkán festenek – inkább galériában dolgoznak, például.

Az egy természetes folyamat, hogy egy graffitis átlép a legális, intézményesített művészeti pályára?

Igen, egy idő után az ember agyára megy az üldözés mánia, a félelem, és egy ponton túl inkább elmozdul a legalitás irányába. Az adrenalin annyira felpörgeti az egészet, hogy az már függőséget okoz, az ember a legveszélyesebb helyeket keresi, olyan helyszíneket, ahová normális embernek eszébe sem jutna felmászni.

Merre tovább?

Én festészetre szakosodtam, és meg akarom tartani ezt és a graffitit is, mert mindkettő az életem része. Kültéri-beltéri dizájnnal szeretnék foglalkozni, hogy ne a megszokottabb látványt alakítsam ki – akár graffiti-elemekkel is. Azt vettem észre, hogy szórakozóhelyek megpróbálnak a dizájn terén is minőséget sugallni, de ez sokszor nem sikerül – vagy elviszik a giccs irányába, vagy valami nagyon gagyi dolgot alakítanak ki –, így ezt a problémát szeretném orvosolni.